A reformáció négyszázéves emlékének ünneplése (Sopron, 1918)

V. Az ünnepi közgyűlésből

41 Az 1840-es években gróf Zay, báró Prónay, Telekiék, Török Pál és Székács József igyekeztek az egyesülést létrehozni, de az 1848-ik szabadságharc, mely minden a hazát illető ügyeken kivüli mozgalmat meghiúsított, ezt is megbénította s egyedüli eredménye lett egy később Budapesten felállított közös theologiai akadémia, mely szintén csak rövid életű volt. Mindezideig maradandólag — nem ugyan az organizatiora és hitcikkekre nézve — elsőben egy katholikus főúr 1878-ban hozott minket némileg össze. Végvezekényi Br. Baldácsy Antal 1876. október 9-én örök alapítvány és ajándékozás címén összes vagyonát a magyarországi protestáns egyházkerületekre és az unitárius egyházra hagyta. Egy a magyarország 3 protestáns egyház választottaiból álló vegyes bizottság intézi ennek ügyeit évenkénti közös ülésében és osztja szét aránylagosan a közel 200.000 korona évi tiszta jövedelmet az egyházkerületek között. Bevételi rovatunkban előfordul ez évenként, de oly magasztos és oly nemes a cél, hogy erről a 4-ik század évfordulóján lehetetlen hála és kegyelet érzésével meg nem emlékeznünk. De nem egyedül kulturális érdeménél fogva hozom ezt fel, hanem mert ez is egy összetartó kapocs protestáns felekezeteink között. Végre 1891—94-iki zsinaton Bánó József terjesztette be a vegyes bizottsághoz javaslatát a reálunió tárgyában, hogy ezentúl ne két, hanem csak egy protestáns egyház legyen a hazában. A reformátusoknál sem hiányzott az óhaj az egyesülésre s a tárgyalások a közeledés első lépésének megtételére vezettek. Felállíttatott az egyetemes gyűlés és a ref. egyet, konvent által választandó egyenlő számú tagokból álló vegyes bizottság, mely a szükséghez képest összegyűlve a közös ügyeket intézi. Többre ez alkalommal nem mehettünk, mert épen akkor, mikor a tárgyalások még folyamatban voltak, csaptak át a pánszlávizmus szennyes hullámai vallási térre s azt beiszapolva, az érintkezést a másik felekezettel megnehezítették. A dunáninneni kerület képviselői egynek kivételével zsinati inandatumaikat letették, eltávoztak és a Turóczszentmártonban tartott kerületi gyűlésükön csak azért nem tagadhatták meg az egyetemes gyűlésre képviselők küldetését, mert az elnöklő püspök határozat hozatal előtt a gyűlést bezárta. A zsinati törvény az egyházkerületek új beosztásával véget vetett ama mozgalomnak, mely már egy egyházkerületnek a magyarhoni egyházegyetem kötelékéből való elszakadásával fenyegetett. Egyházkerületünk ekkor elvesztette egy egyházmegyéjét, de a béke bekövetkezett. Kevésbbé turbulens elemet képeznek az erdélyi szászok, kik nemzetiségüket és nyelvüket féltve, nem csatlakoznak a magyarhoni egyház egyeteméhez. Ami politikai téren sikerült: a szövetség Németországgal, az vallási téren makacs ellenállásra talál. Az 5-ik század küszöbén állunk, tárt karokkal fogadnánk őket, de ők nem szólnak hozzánk a zsoltáriróval : „Nyissátok meg nekem az igazság kapuit, hogy bemenjek azokon és dicsérjem az urat." (CXVIII. 19.). Ha már magunk között a viszályt elsimítottuk, összhangot kell létre hozni egy más nagyobb testülettel. Csüggednünk nem szabad, fel kell