A reformáció négyszázéves emlékének ünneplése (Sopron, 1918)

IV. Ünnepi istentisztelet

38 láncolat egyik szeme a másik szembe, igy növekedik egymás hitétől, erkölcsi érzésétől és emelkedett életétől gyülekezeteink evangéliomi lelke és lesz mindig erősebb, mindig hatalmasabb egész evangélikus egyházunk. így vezet el az egyház, a gyülekezet szeretete a Krisztust szolgáló hit ama teljességéhez, melyben vallásos életünk egészét látjuk. A hitben élő evangélikus egyház! Ez az utolsó cél, mely felé törekedni kell. És ahol megvan a hit teljessége, ott eloszlik a jövendő aggodalma. Aki hitével nézi Istenét és hitével méri annak cselekedeteit, az a maga egyéni s az emberek közösségi életében is nem véletlenségek változásait látja, hanem örökkévaló isteni lélek munkáját. Ebből táplálkozik a keresztyén reménység. Az apostol azt mondja: „Tartsuk meg a reménység tántoríthatatlan vallását, mert hű az, aki Ígéretet tett." Ez a reménység azt mondja néked, testvérem : menj az élő, menj az új úton a hitnek teljességével és akkor beléphetsz a szentélybe a Jézus vére által és feltárul előtted a kárpit az Ő teste által. Ez a reménység a mi hitünk ereje által bizonyossággá erősödik mibennünk. Ebből a reménységből örökkévaló fény hull evangélikus egyházunkra. Világtörténelmi hivatást bizott reánk az Urnák kegyelme. Az a mi hivatásunk, hogy biztosítsuk Isten igéjének tiszta, hamisítatlan hirdetését s millió lelkek közkincsévé tegyük Isten erejét biztosító szentségeit. Örök hivatásunk, hogy a Krisztus élő útján az örökkévalóság felé vezessük a gondjainkra bízottakat s beléjegyezzük a lelkek könyvébe: nem a cselekedetek, nem az emberi élet tart meg, hanem megtartattok hit által, az Isten ingyen való kegyelméből. De a reformáció jelentősége nem merül ki annak vallási vonatkozásaiban. Amint a reformációban a hit teljessége életté alakult, úgy a lelki és egyéni vallásosságot megtisztító folyam kitört a templomok falai közül, rááradt az emberiség szellemi életére, új indítást és új eszményeket adott a nemzetek állami, kulturális és erkölcsi életébe. Kicsoda tagadhatná a reformáció szellemének hatását? Széles világgá tágította a tudomány szűk körét, új ihletet öntött a művészetbe, új kulturát növesztett az új életeszmények életképes magvából, új irányt jelöli a népművelés és a közerkölcs körében, átformálta a társadalom képét és az állam életében érvényesíteni igyekezett az Isten országának követeléseit. Hű az, aki Ígéretet tett, mondja az apostol. Egyházunk világtörténelmi hivatása most is fennáll. Négyszázados jubileumunkat a világháború értékpróbáló nehéz idejébe helyezte az Isten akarata. Bizonytalan jövendő homálya borong előttünk. Sötét felhőt gomolyogtat előttünk a világháború zivatara. Sem az alakulatokat, sem a lehetőségeket lemérni nem tudjuk. Hol van a prófétai lélek, amely megmondhatná: a pusztítás gomolygó felhőiből minő nap támad? De bizonyos az, hogy az emberiség szétdöntött kulturai, erkölcsi, állami életéből új életnek kell támadnia. Új nemzedékre van szüksége az emberiségnek, új emberre, kinek jelleme acélosabb, lelke tisztább, élete eszményekben gazdagabb. Új nemzedékre, melyben van