Molnár Rudolf: A finn evangéliomi mozgalom előzményei és kialakulása (Budapest, 1948)
I. Fejezet. Egyetemes egyháztörténeti háttér
így több kapcsolópontot figyelhetünk meg Rosenius és a herrnhutizmus között. Ilyenek voltak pl. az igehirdetés szigorú krisztocentrikus volta, a hitvallásosságban jelentkező táglelkűség, az érzelmi kegyesség, mely gyakran misztikus felolvadásba vezet. Rosenius filozófiai beállítottsága azonban mégis megmutatkozott a herrnhuti mozgalomra jellemző érzelmességgel szemben. Az antinomisztikus veszedelem felé állandóan nyitvatartotta szemét. 17 8 Ternström Johan lelkész (1803—1882) viszont a hitvallásosságra látta veszedelmesnek Scott és Rosenius munkáját, jóllehet korábban Ternström a hengstenbergi hitvallásos elveket képviselte Svédországban. Híradójában, a »Nordisk Kyrkotidning«-ben (Északi Egyházi Lap) először Scott ellen, majd annak távozása után Rosenius, sőt Hedberg ellen is támadt. Hogy a viszony a hitvallásos irány képviselője és Luther legközpontibb tanainak hirdetője között ennyire elfajulhatott, az abból származott, hogy Rosenius laikus vallásossága egyáltalán nem illett Ternström magas-egyházi beállítottságához. 17 9 Figyelemreméltó, hogy Ternström a lutheri hitvallást pietista-schartaui szemmel nézte és így voltaképpen még az igazi lutheri igehirdetést is zavarónak tartotta. Hogy a Rosenius által vezetett új-evangéliumi irány, függetlenül az előbb vázolt ellentétektől, és támadásoktól, olyan egyedülálló sikert ért el, annak az az oka, hogy Rosenius a népi kegyességi élet alapján állva, ki tudta elégíteni a neológia száraz moralizmusába és az egyes olvasó-papok szigorú térítő prédikációiba belefáradt egyszerű hívők szükségeit. 18 0 «-* 17 8 Brandt, Carl Olof Rosenius KÁ 1914, 373—376. 1. 17 9 Newman, i. m. I. 91. 97. 322. i. 18 0 „ I. 88. 1. 38
