Kovács Sándor: Andreae Ernő 1825-1910 (Pozsony, 1911)

ι I -i • L 15 tapadt tekintete a jövendőhöz, mely Magyarországon is megtermi a nyugati műveltség minden áldását. Ugyanez a gondolat vezérelte, a midőn átolvasott könyveit ajándékba küldte egyegy szegényebb theologusnak, hogy vele megvesse könyvtára alapját. Agguló testben ifjú szívvel megérezte, hogy csak attól a theologustól lehet remélni egyházunk és nemzetünk hű szolgálatát, aki már az ifjúság virágtermő esztendeiben arra gondol, hogy az életösvényre, a munkaútra egész a pálya alkonyulásáig hű lelki társakat, jó könyveket szerezzen, irányjelzőül szolgáló nagy irók műveit, a melyekből egyénisége a mívelődés tűzhelyeitől távol, félre eső falusi paróchiákon s a missiói egyházak Robinson-szigetein is táplálkozhassék. Egy Mária Terézia-korabeli pártos rendelet a városokat nevezte a Protestantismus magyarországi fegyvertárainak. A kérlelhetetlen szívós ellenség, a ki e sorokat irta, ösztönszerűen eltalálta az igazságot. A városi polgárság fogadta el legkorábban a reformációt és testesítette meg eszméit kitűnő intézményekben. A városi polgárság maradt hozzá leghívebb az üldözések viharai közt is, mig a főúri családok megtántorodtak. A szorgalmas, takarékos, erkölcsös polgárság néha elviselhetetlen terheket hordozott, de e terhek alatt is, állami és királyi tilalmak dacára is tudott jó szívvel, örömmel áldozni egyháza, iskolája, samaritánus intézményei oltárán. Annyi jogtalan elkobzás nem tudta kifárasztani az áldozásban. Az áldozás mellett tanult, művelte lelkét, hogy még elnyomva is méltó legyen mesteréhez, a világ világosságához. Ε kitartó, tanulni és áldozni tudó polgárságnak egyik jellemző, tiszteletre méltó alakja élt köztünk Andrae Ernőben. Mintha kettős egyéniség lakott volna benne. Teljesen szabad és úr tudott lenni a világ kísértéseivel szemben, hogy rabszolgája lehessen annak a gondolatnak: „csak azért élünk, hogy az Űr neve és akarata megdicsőíttessék a mi erőtelenségünk és életünk által." Legyen áldott emléke! Kovács Sándor.