Kovács Sándor: Andreae Ernő 1825-1910 (Pozsony, 1911)

12 dalmi élete biztos alapjának, boldogsága, lelki harmóniája eszközének nézte. A mit elvállalt, munkát vagy megbízást, aprólékosságig fokozódó lelkiismeretes gonddal végezte, hogy senki benne legparányibb hibát ne találhasson. Egyházközségünk gazdasági választmányának ő volt legszorgalmasabb, legpontosabb tagja. Még az utolsó években is buzgón följárt hozzám a második emeletre, mert a szabályzat azt rendeli, hogy személyesen kell átadni a következő napi biztosnak a pénztár kulcsait. Öröm nézni ma is a pénztári könyvek azon lapjait, a melyeken az ő szép, finom, választékos irása szántott barázdákat. Ε prózai munkát is komolysággal, mondhatnám ünnepélyességgel és bizonyos áhítattal végezte. A köz dolga volt, s a köz dolgát szerinte csak méltósággal lehet végezni. Tulajdonságainak koronája igazi jó szive, mely minden gyülölködővel, szenvedővel együtt érzett. Nem értette a hangos, az utcák figyelmét ingerlő jótékonykodás hálás mesterségét; legtöbb adománya titokban, névtelenül történtBár a kéregetőket sem utasította el soha, ő voltaképen a szemérmes szegények, a félénk szenvedők jótevője volt. Éles szemével megfigyelt mindent, gondolkodott, — társaságban ez tette szótalanná — s a hol nézete szerint igazi szükség köszöntött be, kéretlenül is megjelent adományával. Csak olvasnia kellett valamely balesetről, azonnal megindult szive és megnyílt adakozó keze. Itt járt végig utcánkon, nyomban észrevette, hogy egyik-másik hallgatónknak nincs téli ruhája, — gondolkodott s egy két nap múlva szerényen bekopogtatott igazgatónkhoz, hozta a maga és huga szeretetadományát téli ruhára vagy egyéb rendkívüli szükségletekre. A jótékonyság nála életszükség volt, még pedig az öntudatos evangelikus keresztyénhez 1 egillőbb önkéntes jótékonyság. Jutalmat nem várt; sem a tömeg tapsára, sem a legfelsőbb elismerésre nem szomjazott. Ο akkor érezte jótettének jutalmát, a midőn az elhatározás megszületett lelkében. Áthatotta annak a bibliai mondásnak igazsága : ,,Ha egygyel jót tesztek az én kicsinyeim közül, azt én velem magammal cselekedtétek". Ép ezért adományainak teljes sorozatát nem is tudjuk. Róla joggal elmondhatjuk, hogy elveszettnek tartotta azt a