Kovács Sándor: Az Ágostai Hitvallás négyszázados emlékévének okirattára (Budapest, 1930)

D. báró Radvánszky Albert egyetemes felügyelő 1930. évi jelentéséből.

Több egyházmegye közgyűlése keresett fel en­gem annak kifejezésével, hogy az ágostai hitvallás­ban kifejezett, örökérvényű igazságok mellett ren­dületlenül kitart és magát ahhoz való hűségében semmiféle hatalmasság által megingatni nem engedi. Az egyházkerületek közgyűlései is egy értelemmel vallást tettek az ágostai hitvallásban kifejezett igaz­ságokról. A jogakadémia tanárai jubileumi emlékkönyv­vel ajándékozták meg egyházunkat, sőt, miután azt német nyelven is megjelentették, az egész protestan­tizmust. Ennek a műnek a megjelenése irodalmi ese­ményszámba megy. A hazai napi sajtó elismeréssel üdvözölte és az külföldi körökben is feltűnést kel­tett. A jogakadémia jeles tanárai ezzel a munkával ismételten megmutatták, hogyan lehet egy evangé­likus nevet viselő intézmény alkotásaiban is evangé­likus. Művük, amely létrejöttét történelmi alkalom­nak köszöni, történelmi értékű marad. A Luther-Társaság értékes alkalmi kiadványok­kal áldozott a jubileumi események emlékének, többek közt közzétette szép s az ünnephez méltó em­lékkiadásban az Ágostai Hitvallás magyar fordítá­sát. Országszerte számtalan ünnepély keretében tör­tént megemlékezés az ágostai hitvallás jelentősé­géről. A jubileum jegyében folyt le a hittudományi kar által ez év júliusának elején Sopronban rende­zett theológiai konferencia is, amely első ténye kí­vánt lenni a kar progranunjába elismerésre méltó módon felvett, nagvvonalú vállalkozásnak, a minden évben megtartani szándékolt, theológiai konferen­ciák sorozatának. A konferenciáról megjelent em­lékkönyv ennek a jubileumi esztendőnek értékes emléke lesz. A Magyarhoni Evangélikus Lelkészegyesület a folyó év májusában Balassagyarmaton konferenciát tartott, amelyen deklarációban jutott kifejezésre, hogy a magyarhoni evangélikus lelkészi kar szilár-

Next

/
Thumbnails
Contents