Raffay Sándor: Ötven év távlatából (Budapest, 1944)

42 síikre szoktatgatták. De ennek a sokféleségnek és sokszor tűrhetetlen sok ferdítésnek egyik oka az is, hogy nincs egyetemes koráikönyvünk. Ennek természetesen az egyetemes énekeskönywel kellene napvilágra jönnie. Kisebb énekeskönyvek nagy számban jelenitek meg ötven év alatt. Néhol vannak külön temetési énekeskönyvek, divatoznak idegen népeknél használt énekek, vannak külön egyesületi énekeskönyvek is, amelyek azonban az egyház tekintélyének és egységének többet ártanak, mint amennyit a kegyes hangulatok felkeltésével használhatnak. Ötven év távlatából nézve lehetetlen észre nem vennünk azt a nagy változá&t, amely az ifjúsággal való foglalkozás terén történik. Az én gyermekkoromban még széltében gyakorolták a nyilvános katekizációt, amelyen azonban a felnőttek is résztvettek, úgyhogy annak hatása nemcsak az iskolásgyermekekre, hanem a tanultakat lassanként felejteni kezdő felnőttekre is termékenyítő volt. Sajnos, a katekizációt többé felújítani aligha lehet. Ahol próbát tettek a felújítással, mindenütt azt tapasztalták, hogy idejét múlta. Helyébe léptettük, de már olyan nagy eredménnyel nem tudtuk vezetni a vasárnapi iskolát, amelynek általánosítása különösen faluhelyen igen sok nehézségbe ütközik. Természete szerint nem is terjed ki olyan nagy körre, mint annak idején a katekizáció, de azért mégis sok áldás származik belőle és ezért fenn kell tartani. Mert a rendes vallásoktatás magában nem sokat lendít a vallásosság emelése terén. A földmívelő ember, ha az elemi népiskolában és a konfirmációban nem szed magába elég egyháziasságot és ha családi életében nincs meg a bibliás hangulat, ha felnő, egyházával szemben legtöbbször közönyössé válik és attól könnyen elfordul. Valamikor az iparososztály volt a vidéki egyházközségek gerince. Értelmes voltuknál fogva a presbiterek leginkább belőlük teltek ki és gyermekeiket is ren-