Raffay Sándor: A vegyesházasságról (Budapest, 1934)

Mi volna teendő?

59 volna, semmiféle nagyobb veszedelem és nyugtalanság nem származnék ebből az intézkedésből. Nem is mondhatná egyetlen egyház sem, hogy jogaihoz hozzá nem jutott, vagy hogy' jogaiból bármit is elvettek. Mindenki megkapná a maga hívei révén járó élettermést, amely számára a jövendőt biztosítja. Lehetne azonban arról is szó, hogy mivel a Corpus Iuris Canonici világszerte veszélyezteti, sőt már világszerte fel is borította a felekezetközi békességet, elsősorban is azoknak az országoknak kormányai, amelyek a törvénykönyv megjelenése előtt engedmények birtokában voltak, közös lépést tennének Rómában a régi rend visszaállítása érdekében. Ha ehhez a lépéshez meg lehetne szerezni az összes államok társulását, természetesen még nagyobb súlya lenne az orvoslást célzó lépésnek. Alig hiszem, hogy ilyen társulás összehozására a Népszövetség hajlandó volna. Vannak azonban nemzetközi egyházi szervezetek, amelyeknek természetes kívatása volna a népeknek ilyen valláserkölcsi fontos kérdésben való tömörítése, együttes fellépésük előkészítése, megszervezése és a lépés sikerének biztosítása. Magam is azért ápolom a róm. kat. egyházzal és minden egyes egyházzal is a békességes együttműködést, mert az a bibliai hit uralkodik bennem, hogy Krisztus népének, bármely egyházba tartozzék is, előbb-utóbb rá kell jönnie arra a nem emberi, nem társadalmi, nem politikai, hanem mindeneken felül álló evangéliumi álláspontra, hogy nevezze bár magát az egyik Péterének, a másik Pálénak, a harmadik Apollósénak, a Krisztus mégis csak egy, és mindnyájan elhívatásunk egy reménységére és egy kötelezésére vagyunk elhíva. Nem tartom tehát lehetetlennek, hogy a Krisztusban hívők és Krisztus által megváltottak különböző táborokban élő és munkálkodó sokasága egyszer mégis csak ráeszmél arra a kötelességre, amelyet reá nézve a keresztség azonossága, a Megváltó közössége és a Jézus lelkével folytatott élet egyazonos reménysége mindenkire ráró. Ez pedig a békességben váló testvéri együttélés biztosítása. Ha az eddig felsorolt útak nem vezetnének kívánt eredményre, akkor még mindig előttünk áll a megelőzés kötelessége. Ez már kiváltságosán egyházi feladat. Ε tekintetben különösen a belmissziói munka komoly végzésére kell súlyt fektetnünk. A róm. kat. egyház a maga egyházépítő munkáját kongregációkban végzi. Nekünk nincsenek kongregációink, de vannak ifjúsági egyesületeink, vannak egyházi intézményeink, legfőképpen van hitoktatásunk, amelyek révén jogosan számíthatunk eredményekre. Ha még ezekhez a komolyan végzett lelkipásztorkodás ezerféle módját is hozzávesszük, nagy