Raffay Sándor: A magyarhoni evangélikus liturgia történetéhez (Budapest, 1933)

Ágendák és énekeskönyvek

48 matott. Gyula Feir-Varatt az Igenek meg testesuelése utá,n MDCXXXVI. Észten doeben. A műhöz maga a fejedelem írt előszót, melyet sajátkezű aláírásával is ellátott. Az Akadémia könyvtájrában lévő gyönyörű példány eredetileg a gyöngyösi ref. egyházé volt, amint az a könyvre fel is van jegyezve. A második előszóban igen hosszadalmasan a szerző elmélkedik az istentisztelet tartásának módjairól s különösen a zene használatának lehetőségeiről. Beszól az egyházi közéhekről is, de sajnos, az istentisztelet menetét nem írja le. Az énekről azt mondja: „Az szájjal és szóval való dítsoeutésnek két nemei vágynák. Mert az avagy figurás avagy penig simplex. Az figurás ének tisztelet az, amikor az énekloek nem mind az tsak azon egy tanúson ós tenoron viselik szavokat, hanem mind más más kueloemboezoen, leg alább hat felén, irnez syllabak szerint: vt, re mi, fa szo, la, az mellyet koez néven, az vékonyabb és fentebb járó tónustól Disoantnak neveznek. Ezt is én magában nem otsárolonl, mert igen szép mesterséges, boelts találmány, — de az templomokhoz és az Isteni szógálathoz szintén ollyan illetlennek és haszontalannak alítom és ájlatom lenni, mint az szerszámos musicát vagy orgonázást." Ebből nyilván megállapítható, hogy a többszólamú karének széltében szokásos volt. Katona azonban ennek is olyan ellensége volt, mint az orgonának, amit a református egyházakba sokáig nem engedtek be. A gyülekezeti ének dolgában azonban Katonádnak is más volt a nézete: „Hasznai és végei ennek a kegyes szerzetnek sok félék, legfoebb pedig azok koezoett az Istennek ditsoesége, amelly ez által sokkal tettetesbé és tuendoekloebbé tétetik. Mert sokkal nagyságosb és pompásb az a ditsóret, az halgatóknak sziveiben is nagyobb figyelmetességet és álmélkodást szerez, amelly rhythmusokba foglaltatván fen szóval, ékes ének nótával hirdettetik, annál az melly tsak lassú szóval leppegve beszéltetik.;' Mivel pedig a szerző azt tapasztalja, hogy a latinból fordított énekeket „az mi boldog eleink az Pápistaságból való kijoevetelek után, az mint egy elsoeben ollyan hirtelenséggel, az Euangeliumi vallásnak egyuegyue szelídségéhez képest a Reformationak elsoe ueszoegében lehetett, az Deákból Magyarra elég illendoeképpen forditottanak, de osztán eggyik exemplárból másokba való sokszori által s meg által irattatások miatt koezzéjek sok tapasztalható és elszenvedhetetlen fogyatkozások oegyeledtenek, az exemplárok is egymással sokban nem egygyezitenek, mert az énekek egyben sokkal toebbek, s kueloembek valának mint másban ... Nem ohattam néhányszor szó nélkuel Udvari Papságomban is némelly fogyatkozásokat és illetlensigeket, hanem az idvoezuelt Praedecessoromnak, Keseruei Dajka János Vramnak, az Erdélyi Orthodoxa Ecclésiának akkori ditséretes Puespoekjoeknek, az Isteni szolgálat után rebesgettem, jelengettem és eloette mint egy ujjal szurdaltam, mellyeket oe kegyelme is meg ismervén és az jobbítást szuekségesnek lenni ítélvén, addig ostromiám egyszer is mászor is ra-