Raffay Sándor: Az evangélikus egyház Amerikában (Budapest, 1914)

Amerika és az evangélikus magyarság

Az evangélikus egyház Amerikában. (Beszámolás amerikai tanulmányutamról.) Amerika, és az evangélikus magyarság. Kikutatható feljegyzések szerint az első magyar kiván­dorló 1832-ben lépett Amerika földjére. Ki volt, mi vezette, mely egyház tagja volt s mi lett a sorsa az új hazában? Olyan kérdések, melyekre ezidő szerint nem tudunk meg­felelni. A legközelebbi adat 1841-ről szól, amely évben egy Haraszthy nevű magyar ember Wisconsin államban egy 17 családból vagy főből álló magyar telepet szervezett. Ε telep ma már teljesen elangolosodott. A magyar szabadságharc leveretése után indul meg nagyobb mértékben az amerikai kivándorlás. Az 1851. évben maga Kossuth Lajos is kint járt az Újvilágban és az idegen­ben is rokonérzést igyekezett kelteni a magyar nemzet ügye iránt s a magyar nevet és hazaszeretetet világhírűvé tette. A vele kivándorolt magyarok közül többen örökre kint maradtak Amerikában, s hasznos polgáraivá lettek új hazá­juknak s nem ritkán általános elismerést és közbecsülést vívtak ki maguknak. így pl. Újházy László előkelő társa­dalmi pozíciót foglalt el, Asboth tábornok pedig az 1861. évi amerikai polgárháborúban tüntette ki magát. Azóta a kivándorlás mind nagyobb méreteket öltött s ma már valóságos nemzeti veszedelemmé lett. Az Amerikába induló hajók tömegesen szállítják a magyar honos kivándor­lókat az Újvilágba. S ma már nem csak egyes emberek mennek ki szerencsét próbálni, hanem egész családok indul­nak ki az ismeretlen, de jobbnak álmodott és dicsőített vi­lágba. Egész hatalmas magyar koloniákat találunk Amerika államaiban. 1) Amerika ma már nem az anyagi és erkölcsi ') Harsányi L. The Hungarians in America 14. lapján ez áll: A legtöbb magyar él New-York városában, mintegy százezer; utána legtöbb a magyar ember Clevelandban, mintegy 6—700000. Ezután következnek Bridgeport, Conn., Detroit, Mich. New-Jersey stb. 10—12000 emberrel. A. L. Ramer, Immigration and language problems, elmondja, hogy 1776—1820 közt összesen csak 250000 ember vándorolt be Amerikába. 1

Next

/
Thumbnails
Contents