Kovács Sándor: A haladás törvénye a keresztyénség történetében (Budapest, 1929)

A haladás törvénye a keresztyénség történetében. A vallások történelmi értékét nem mérhetjük pusztán vallási alapeszméjük és erkölcsi tartalmuk szerint. Époly igazságtalan ítéletmondás volna ez, mintha a természetvizsgáló a fát pusztán gyökérzete, ágai, lombjai után ítélné meg és virágával, gyümölcsével nem törődnék. A valláshoz hozzátartozik az a közműveltség, mely belőle sarjadt. Valamely vallást az a megállapítás avat történelmi értékké és történelemalkotó hatalommá, az emberiség életének barázdahasító tényezőjévé, hogy mekkorára tudta növelni hatásának sugarát, mekkora népterületet tudott áthatni szellemével; hány emberöltő, hány század, évezred elé tudott célt tűzni s e cél felé törekvésre az egyéni és köziéleknek erőt, magasba emelő szárnyakat adni. A nemzetek történelmének vallásuk ad igazi színt és elevenséget. Ez az az életalkotó erő, mely egyformán jelen van és munkálkodik a házfedelek alatt, az enyhületes családi tűzhely mellett, a közélet izgalomszóró küzdőterén, a tudomány és művészet csarnokaiban. Nemzeti törekvés, nemzeti gondolat, ha igazán az és nem kisszerű párt- és osztályérdekek alkalmi fátyoltakarója, az által válik valóságos életté, hogy megvan benne a vallási elem is, még pedig nem egyszerű, mellékes, bár vonzó és lélekigéző díszképen, hanem mintegy ős mág, ami lényegét alkotja. Ε két erőnek egysége, szövetkezése tud igazán nagyot, felségeset alkotni, termékeny, áldásos korszakot szülni, míg, ha mint egymás leigázására indult harcoló erők szemben állanak egymással, a nemzeti erőforrásnak jelentékeny része fecsérlődik el meddő küzdelmekre. A vallások ezen hatásának ereje attól függ, hogy fel tudjuk-e fedezni bennök, életnyilvánulásaikban a haladás lehetőségét, irányát és törvényét. Eleve ki kell rekesztenünk a vizsgálat köréből azon vallásokat, amelyek a fejlődés minden gondolatát, lehetőségét kizárják s a tökéletes befejezettséget állapítják meg értékmérő gyanánt. A változást kizáró