Schmidt János: Szenicei Bárány György élete és munkássága 1682–1757 (Györköny, 1939)
IV. Bárány György hitvitái theologiai ellenfeleivel
63 Bárány János szerint más irányból is felmerült a lutheránusokkal szemben. Egyik ősszel (talán 1751-ben) a különben türelmes pannonhalmi apát ugyanezzel a váddal illette Bárány János „hallgatóit". Majd advent kezdetekor ugyanez a vád érte Bárány János híveit a győri püspök részéről. „Már most — írja Bárány János Rihininek — itéld meg magad, nem tanácsos-e e hatalmasok részéről ért ilyen megvádolásunkkal szemben a keresztény hit főcikkelyeiben való megegyezésre rámutatni?", A végén mégegyszer szelíd és békülékeny hangon közli Bárány János Ribinivel, hogy mi indította kátéjának kiadására édesatyját. Nem más, mint az a körülmény, hogy szerinte nemcsak ház, de még ekklezsia sem igen akadt, amelyben egy-egy nagy káté foszlányait lehetett volna feltalálni. A katechizációknak viszont nyoma sem volt. „Ez a valóságos lelki éhínség állapota volt, amiben hihetsz és hinned kell a mi tapasztalatainknak", írja Bárány János utolsó levelében. Ez indította szerinte édesatyját arra, hogy újra kiadja Sartorius Szabó János kátéját, noha nem volt nagy reményekkel, mert tartott a censorok méltánytalanságától és Krmann Dániel gúnyjától. Végül mégegyszer szeretetlenséget és összeférhetetlenséget vetve Ribini szemére, a maga részéről befejezettnek nyilvánítja a vitát. Lelkiismerete nyugodt, mivel ő csak védekezett, de nem ő idézte elő a vitát s inkább akar legyőzöttként feltűnni mint az egyenetlenség okozójaként. Majd így fejezi be levelét. „Isten veled s ha nem tartasz bennünket (arra) méltatlanoknak, úgy ne csak szóval, hanem, tettel légy jóakaratú irántunk s ezt az igazi békességgel bizonyítsd be! Legyen veled és tieiddel a jó Isten a maga kegyelmével s az Ekklesia javára adjon néktek üdvösséges előrehaladást. Bárány Jánosnak ezen keresztényi jó kívánságával ért véget a vita, amely közbe heves vádaskodásokkal és személyeskedésekkel folyt. A végén a Bárány Jánosnál hevesebb Ribini J. is szelídebb hangot használt már. De álláspontjából nem engedett. Bizonyos, hogy bármennyire méltányoljuk is Bárány György egyházvédelmi törekvéseit, amelyek a vitás kérdések és feleletek megfogalmazásánál szeme előtt lebegtek, mégis Ribini Jánosnak kell igazat adnunk. A kérdések és feleletek homályosak és határozatlanok s könnyen adhatnak alkalmat félreértésre s okot a tudatlan és gyengébb lelkek megzavarására és megingatására. A feleletek azonkívül nem állhatnak meg az objektiv igazság előtt