Gaudy László: Ifjusági istentisztelet (Budapest, 1933)

8. Az ifjúsági istentisztelet liturgikus formája

bari a iszószéki szolgálat az igehirdetés után megszakittatik egy közénekkel, ami kétségtelenül az egész istentisztelet élénkítését szolgálja. A mult és a jelen «ezt a képet matatja kérdésünkkel kapcsolatban. A hely­zet ilyen ismerete alapján két kérdőjel marad. Az első ez: megtalálja-e a va­sárnapi iskolai tanítás szellemében nevelt felserdült ifja itt azt, amire áhítozott β nem fog-e hiányozni az az elevenség, amelyet ezelőtt megtapasztalt s amely­ben öröme tellett? A másik kérdés talán még fontosabb: az a német vagy tót ajkú ifjú, aki gyermekkori és otthoni gyülekezetében a liturgikus istenliszteletek teljes aktivitását élvezte, mit érez ebben az istentiszteletben, amely őt — meg­győződése szerint — erős hallgatásra kötelezi? Itt merül fel azután az örök probléma, amely nélkül beszélni és meg­indulni, a mi gyakorlati theologiai kérdéseinkben már nem lehet. Éhez még hozzájárul az a tapasztalat is, hogy az ifjúság lelke nem idegenkednék az isten­tisztelet liturgikus szépségeitől. Érezni kell minden felelős tényezőnek, hogy e kérdés eldöntése már nem tudományosság és egyéni meggyőződés kérdése csupán, hanem magyar egye­temes egyházi ügy, melynek határozatát s teendő intézkedéseit meg kell vár­ni. Az egyetemes egyház liturgiái bizottsága állandóan felszínen tartja ezt a kérdést s az ig3o. évi egyetemes gyűlés bizottsága azt határozta, hogy ameny-­nyiben az egyetemes egyházban ma szokásos, három tipusunak vett s lénye­gében egymástól elütő istentiszteletek valamelyikét állandósítani fogják, a gyar korlatban ezt legelsősorban az ifjúsági istentiszteleteknél kell megkezdeni. E' sorok irója, mint a liturgiái bizottság előadója, már tiszténél fogva senn teheti 1 meg azt, hogy ennek a bekövetkező döntésnek ellene mondjon s ezért csupán az ifjúságra hivatkozottan tehát néhány megjegyzést. Megállapítható az, hogy a magyar istentiszteleti formá­nál is van olyan, az ifjúságra való tekintettel közbeikta­tott változtatás, amely az istentiszteletét élénkíti. Valószínűnek tartjuk az is, hogyha a teljes s énekes liturgikus istentiszteletek bevezetteitnek, egyhá­zú η κ zsengéi, korai ifjúságukban megszokják, s egy évtized alatt a hazai evan­gélikus istentiszteletek külső formában teljesen meg fognak egyezni a kül­földi egyházak istentiszteleteivel, ami az ökumenicitás ténye szempontjából nem lenne lebecsülendő nyereség. Ha ezt a nagy >missiót épen az ifjusiági is­tentiszteletek végeznék el, ez a tény s az ilyen felelősségteljes munka megindo­kolná az ifjúsági istentisztelet létjogosultságán felül annak teljes szükségsze­rűségét is. Amilyen örömmel konstatáljuk azt, hogy a református egyház új Agen­dájának megjelenésével egyidejűleg az általánosan kötelezővé tett egyönteltü istentiszteleti rend minden egyházi cselekményben nagyobb megrázkódtatás nélkül megvalósult, épen olyan optimizmussal látjuk' azt, hogy a Raffay Agen­da általános, s reméljük gyors bevezetése a mi egyházunkban is elvégzi azt a szükséges munkát, amire az egység szempontjából szükségünk van. De ebben az esetben is az előtt a nagy kérdés lelőtt állunk, hogy istentiszteleteink liturgi­kusak legyenek-e, vagy nagyjából megegyezők maradjanak a ma használatos magyar istentiszteleti renddel? Mindkettő előnyével és hátrányával számolva, szükségesnek tartjuk a bekövetkező döntésre való tekintettel azokat a megjegyzéseket megtenni, mef­lyek kérdésünk keretébe tartoznak. A cél kizárólag az, hogy az ifjúság aktivitása az istentiszteletben fokoztas­sék. Ε végből különösen ajánlatos, hogy, az éneklésben bizonyos olyan változ­tatások eszközöltessenek, amelyek személy és nem ezerint is bekapcsolják azi ifjúságot a közös cselekménybe. Nagyon üdvös volna ezért a kezdő ének 1 má­sodik versszakát orgona kiséret nélkül énekelni. A főének páratlan énekverseit 24

Next

/
Thumbnails
Contents