Kovács [Karner] Károly: Hellenizmus, Róma, zsidóság (Köln-Bécs, 1969)
II. rész. RÓMA - 3. fejezet. A római társadalom
Rómában — de valószínűleg a keleti provinciákban is — igen fiatalon, sokszor már 12=15 éves korukban férjhez mentek a leányok. A házasságkötésnél a döntő szó a szülőké volt. A szülők adták férjhez a leányukat, miután a vőlegénnyel megegyeztek. Ez természetesen nem zárta ki, hogy adott esetben a fiatalok is tudták érvényesíteni kívánságukat, sőt hogy akaratukat esetleg a szülői elhatározással szemben is keresztülvitték. Az ilyen, a szülők akarata nélkül, vagy annak ellenére kötött „szerelmi házas= ság" egyik kedvenc témája volt a hellenisztikus vígjátéknak és innét átszármazott a római vígjátékírókhoz is. A lányok férjhezadásánál, ill. a házastárs megválasztásánál főként a társadalmi és vagyoni helyzetet vették alapul. Plautus egyik vígjátéka szerint pl. egy leányt bátyja, aki egyúttal gyámja is, nem akar férjhez= adni a gazdag családból való kérőhöz, mert nem tud neki illendő hozo= mányt adni. Ennél is súlyosabb volt, hogy főként Rómában a vezető körök a házasságkötést többnyire politikai érdekek szolgálatába állították és — természetesen —, ha a politikai érdek úgy kívánta, ennek megfele= lően fel is bontották a házasságot. Ez a helyzet sok erkölcsi baj forrása volt. Amikor pedig Augustus törvénye kötelezővé tette a házasságkötést, annak megkerülése végett látszatházasságok jöttek létre: szegény férfiak nevüket adták el, hogy mentesítsenek vagyonos nőket a hajadonság vagyonjogi hátrányaitól. Ilyen látszatházasságot gúnyol Martialis: A törvénynek okán ment hozzád Laelia, Quintus: „Törvényes" nődnek mondhatod őt jogosan 5". Előfordultak felszabadított rabszolgákkal kötött házasságok is, noha bizonyos társadalmi osztályokban az ilyen házasságkötések tiltva voltak. Ennek ellenére megtörtént, hogy vagyonos nő volt rabszolgáját választotta férjéül. Ritkábban fordult elő, hogy a férfi rabszolganőjét felszaba= dította és törvényesen feleségül vette — hiszen a rabszolganő egyébként is ki volt szolgáltatva gazdájának. A női rabszolgák kiszolgáltatottsága sok baj forrása volt a családban. Plutarchos a házastársak kötelességeiről szóló iratában, mellyel egy ifjú házaspárt köszöntött fel, azt tanácsolja az asszonynak, hogy nézze el, ha férje heves indulatában vagy könnyelműségében botlást követ el heterával vagy rabszolganővel. Ez a tanács jellemző a közgondolkodásra. Martialis éles gúnnyal fordul azok ellen a házastársak ellen, akik egymást kölcsö= nősen megcsalják. Juvenalisnál pedig a hűtlenségnél tetten ért asszony védekezésében szemrehányást tesz férjének: „Hiszen régtől fogva megállapodtunk, hogy azt teheted, amit akarsz, és hogy én is kedvemre élhetek 5 5." 5 4 V. ö. Μ. V. Martialis epigrammáinak tizennégy könyve, ford. Csengery János. 1942, 197. lap. 5 5 V. ö. Plutarchos, praec. coniug. 16; Martialis, epigr. XII, 58; Juvenalis, 6,279 k. — Friedländer, id. h. I, 287. lap. 86
