Kovács [Karner] Károly: Hellenizmus, Róma, zsidóság (Köln-Bécs, 1969)

IV. rész. A ZSIDÓSÁG - 5. fejezet. A zsidóság vallása

ség minden rokonság ellenére is kevés ponton válik olyan élessé, mint éppen itt. A törvény új értelmezésétől egyenes út vezet az üdvbizonytalansághoz. Viszont az evangélium elfogadása, a hit Krisztusban üdvbizonyossággal tölti el a hívőt. Mindezt azonban mégsem szabad egyoldalúan kiélezni. Nem szabad feledni, hogy Isten kegyelmének igéit az írástudomány is mindegyre idézi, imádságával pedig a zsidóság minden nap könyörög Istenhez kegyelemért és irgalmasságért. Ezért reménykedik, hogy Isten kegyelme végül is erősebb lesz igazságosságánál. A messiási remény A messiási remény alapértelme ι. A Jézus koúibeli zsidóság várakozással teli nép volt: szemeit a jövendőre függesztette, onnét várta saját és a világ sorsának dörutő vál= tozását, sőt több: a beteljesülést. Várakozása több volt, mint politikai elégedetlenség helyzetével és ringatódzás politikai vágyálmokban. Ezért e várakozás nem függött az egyes irányzatok politikai magatartásától, ha az színezte is azt. Alapjában azonban minden irányzat és minden kegyes zsidó ragaszkodott a várakozáshoz, vagy helyesebben a messiási remény= séghez, hacsak renegáttá nem lett. A messiási reménység hozzátartozik a zsidóság egzisztenciájához: feladná önmagát, ha arról lemondana. Ugyan= akkor azonban e várakozás különböző formákat öltött. Egyeseknél telje= sen elvonatkozott a valóságos élettől és a messiási üdvkor kiszínezésévé lett. Erre sokan csak imádsággal és „megtéréssel" várakoztak. Másoknál a várakozás átlendült az aktív és radikális politikai cselekvés területére. Az ilyen irányzatok képviselői fanatikus elszántsággal működtek és sem= mitől sem riadtak vissza, hogy előkészítsék, sőt kikényszerítsék a messiási üdvkor elérkezését. Ez a körülmény nyilvánvalóvá teszi, hogy a messiási reménységet nem lehet sematikusan és egyvonálú szemlélettel megrajzolni. 2. A messiási remény alaptartalma adva van abban a különbségben, sőt ellentétben, amely Istennek a törvényben kinyilatkoztatott akarata és a világ állapota közt mutatkozik. Isten a törvénnyel mintegy előírta a világ számára azt a tökéletes létformát, amelyet meg akar valósítani. Viszont a világ, azaz a népek és az egyes emberek folyton vétkeznek Isten törvénye ellen. Ennek a következménye a bűn által okozott szenve= dés, nyomorúság és mindenféle baj. Mindez állandóan meghiúsítja és keresztezi Isten igazi akaratának érvényesülését és útját állja Isten királyi uralmának. Ezért egyszer el kell következnie az időnek, amikor Isten visszavonhatatlanul érvényt szerez akaratának, azaz a törvénynek, melyet Isten a világ végső alapszerkezetévé tett. 430