Kovács [Karner] Károly: Hellenizmus, Róma, zsidóság (Köln-Bécs, 1969)

I. rész. A HELLENIZMUS - 3. fejezet. Társadalmi és gazdasági viszonyok a hellenizmus korában

visszaállítani szociális intézkedéseivel. Reformjainak alapja a földek álla= mosítása és a földnélküli lakosság körében való felosztása, valamint az adósságok eltörlése volt. Kísérlete azonban elbukott és Ágist kivégezték. Aristonikos III. Attalos pergamoni király testvére volt és testvérének ha= láía után mint trónkövetelő lépett fel. III. Attalos végrendeletileg Rómára hagyta a birodalmát, úgyhogy Aristonikos felkelése egyúttal harc volt Róma ellen is. Felkelésében a proletariátus, éspedig nagyrészt a rabszol= gák támogatták, úgyhogy felkelése kimondottan a szociális forradalom jellegét vette fel. Ezt tanúsítja nemcsak az, hogy kíséretében volt egy Blossius nevű stoikus, aki Tiberius GracchusnaV. is tanácsadója volt, hanem az is, hogy Aristonikos híveit — valószínűleg lambulos utópista regénye nyomán — héliopolitéseknek, azaz „a Napállam polgáraidnak nevezték 3 4. Aristonikos nyilván lambulos „Nap=országát" akarta meg= valósítani, kísérletét azonban a római légiók vérbe fojtották. Vele együtt a hellenizmus idejének szociális forradalmai mind elbuktak, többé nem beszéltek földosztásról. Róma új rendje nem tűrte meg a szociális refor= mokat. 3 4 lambulos (Kr. e. 3. század) a „Nap=sziget" c. utópista regénye az eszményi államot írta le: a regény szerint a Nap^szigeten az emberek mind egyenlők — még értelmi képességeik tekintetében is. Mindnyájan egyformán veszik ki részü= ket a munkából és a javakból, mindenkinek egyformán kell végeznie megfelelő elosztásban szolgai munkát, de egyformán kap részt az államigazgatásban is.· lambulos regénye nem maradt ránk, csak kivonatokból ismerjük. 38

Next

/
Thumbnails
Contents