Kovács [Karner] Károly: Hellenizmus, Róma, zsidóság (Köln-Bécs, 1969)

II. rész. RÓMA - 4. fejezet. A filozófia a császárság korában Rómában

4· fejezet Α filozófia a császárság korában A filozófia meghonosodása Rómában A görög filozófia a Kr. e. 2. század közepe táján hatolt be Rómába és azóta ott meg is honosodott, noha a filozófusokat többször kitiltották. Nagyjelentőségű lett, hogy Cicero vállalkozott az Arisztotelész utáni filo= zófia népszerűsítésére latin nyelven. Különféle filozófiai iratait nagyon kedvelték: ezek nemcsak érezhető szükségletet elégítettek ki, hanem nagy mértékben elő is segítették a filozófiai gondolkodás elterjedését. A stoikus etikai gondolkodást azóta is jórészt az ő iratai közvetítették az európai művelődés számára. Mint már a hellenizmus idején általában, úgy Rómában és különösen a császárság idején a filozófiai gondolkodás főként mint etika formálta a közgondolkodást. Mint világnézetet formáló tudomány és mint az erkölcsi nevelés eszköze a filozófia hozzátartozott a magasabb műveltséghez. Mivel azonban a filozófia leginkább a szemlélődő életformának kedvezett és mivel azok, akik jobban belemélyedtek a filozófiai gondolkodásba, rende= sen távolmaradtak a közélettől, azért a gyakorlati élet felé fordult római gondolkodás a filozófiát mindig kissé gyanúsnak találta. Tacitus pl. dicsé= rettel emlékezik meg Helvidius Priscusról, aki ugyan sokat tanulmányozta a stoikus filozófiát, de csak azért, hogy „sorscsapásokkal szemben is vér= tezve foglalkozzék az államügyekkel". Az ifjabb Plinius viszont úgy jel= lemzi a filozófiával foglalkozó Titius Aristot, mint szilárd jellemű, erköl= csileg igen magasan álló férfiút, aki azonban „nem keresi fel a gymnasiu= mokat és az oszlopcsarnokokat, hanem hosszú előadásokkal tölti ki szabad idejét". Quintilianus is szembeállítja a polgárt, aki „nem haszontalan el= mélkedésekkel foglalkozik, hanem az államügyeknek szenteli magát" és a filozófust, aki egészen visszavonult a közélettől

10

9. Azokat, akik a közélettől visszavonultak, a császárság első századában mindig azzal a gyanúval illették, hogy a titkos politikai ellenzék tagjai, vagy legalábbis ahhoz húznak. Több császár, különösen Néró, gyanúba is vette a filozófusokat, hogy filozófiai tétlenséggel leplezik ellenzékiségüket. A helyzet csak Trajanus óta változott meg, amikor — mint láttuk

11

0 — a kormányzat kimondottan kedvezett a filozófiának, mely az uralkodó tisztének új értelmet adott. 10

9 V. ö. Friedländer, id. h. III, 253. lap. 11

0 V. ö. fent 65. lap. 118