Kovács [Karner] Károly: Hellenizmus, Róma, zsidóság (Köln-Bécs, 1969)
II. rész. RÓMA - 3. fejezet. A római társadalom
valaki 6 év alatt összegyűjtötte a szükséges összeget. Hallunk olyan ese= tekről is, amikor tisztességtelen eszközökkel, lopással stb. igyekeztek a váltságdíjat megszerezni. Sok rabszolgának a gazdája adta meg a sza= badságot — főként végrendeletében —, ha megkedvelte az illetőt. A felszabadított rabszolgák jogi helyzetük szerint libertinusok („szaba= dosok") lettek, volt gazdájukhoz való viszonyban pedig liberti („felszaba= dítottak") voltak. Volt gazdájukkal a kapcsolatuk nem szűnt meg teljesen: noha polgárilag szabadok voltak, volt gazdájuk és annak családja felé amolyan fél=szolgai viszonyban állottak. Felszabadulásukkal nem is lettek egyenrangúakká más polgártársaikkal: nem köthettek házasságot szaba= dokkal, el volt zárva előttük a közpálya (ius bonorum: közhivatalok, szenátori rang stb.), nem voltak „politikai jogaik" stb. A libertinusok rendesen a gazdasági életben helyezkedtek el. Sokan közülök jól képzett mesteremberek vagy egyéb szakemberek voltak és képzettségükkel viszonylag könnyen jutottak előbbre. Akárhányan volt gazdájukkal dolgoztak együtt mint üzlettársak. Nem egy esetben azért szabadították fel a rabszolgákat, hogy volt gazdájuk megbízásából dolgoz= zanak olyan üzletágakban, amelyben társadalmi rangja miatt nem dol= gozhatott 10 5. Már a császárság első századában igen nagyszámú libertinus élt Rómában és közülök sokan nagy vagyonra, sőt befolyásos állásra tettek szert. Mivel társadalmi rang tekintetében kötetlenek voltak, nyitva állott előttük a gazdasági élet minden lehetősége, főként az üzleti élet, amelyben elsősorban lehetett meggazdagodni. Felszabadított rabszolgának írja le Petronius a Kr. u. 1. század végén Trimalchiot, a műveletlen, kérkedő „újgazdagot". Különösen is nagyjelen= tőségűvé lett, hogy Claudius „libertinusokat bízott meg a császári ház ügyeinek intézésével és őket magával és a törvényekkel egyenrangúakká tette". Mivel pedig a császári ház vagyona és a birodalom kincstári ügyei egyre inkább összefolytak, azért a császár közvetlen környezetében dol= gozó hivatalok egyre nagyobb összbirodakni, illetve politikai jelentőségre és befolyásra is szert tettek. Claudius korában a császári „titkári hivatal" (ab epistulis) főnöke, Narcissus, a császári kincstár (a rationibus) veze= tője (tehát a „pénzügyminiszter"), Pallas és az előterjesztések (a libellis) nyilvántartója, először Callistus, utóbb Doryphorus — tehát a három leg= fontosabb (udvari és birodalmi) hivatal betöltői — libertinusok voltak. Libertinus volt Felix is, Palesztina helytartója Kr. u. 52=60. — A liberti= nusok közt voltak olyanok is, akik irodalomban és művészetekben, vala= mint filozófiában hírnévre tettek szert, pl. Livius Andronicus, Terentius Afer, a császárság korában pedig Epiktetos lo e. 10 5 Pl. szenátorok számára tilosak voltak pénzügyletek, kereskedelem: liber* tinusaik szabadon dolgozhattak ilyen üzletkörökben, ahoil azután volt szenátori gazdájuk „csendes üzlettársként" szerepelt. ιοβ a fentiekhez v. ö. Tacitus, annales XII, 60; Woodhouse: Slavery, ERE XI, 628 k. lap. 115
