Magyar Protestánsok Lapja, 1927 (1. évfolyam, 4-18. szám)
1927-09-25 / 12. szám
12. szám MAGYAR PROTESTÁNSOK LAPJA 3 lyásában. A protestánsok törvényhozó és béke- szerző fejedelmei és államférliai biztositói voltak a magyar nemzet alkotmányos életének és szabadsági tiszteletben tartásának. A két ceglédi gyülekezet kijelenti, hogy „a dicső ősök példáját követve, az evangélium örök igazsságát megtartva, hitének tisztaságát bármilyen körülmények között megőrzi; négyszáz év történelme által megszentelt egyházához való hűségét megtartja.“ A gyermekeknek hithüségben való nevelését, az egyházak kötelékébe tartozó minden szülőnek szent kötelességévé teszi, Isten és a magyar haza szeretetét imádságba foglalja és azokért életét sem tartja drága áldozatnak Kijelenti még a deklaráció, hogy a legklasszikusabb vallástörvény: az 1848: XX. t.-c. egészen betöltve még most sincsen, sőt a magyar protestantizmus újabb sérelmeket is kénytelen elszenvedni. Jogai és a haza iránt tanúsított nagy szolgálatai tudatában mindkét egyház harcolni fog a valóságban is megnyilvánuló egyen- jogositásért Ezt a harcot sem Cegléden, sem másutt, nem békebontással és nem más felekezet kárára, hanem békés és törvényes utón kívánja megharcolni. Raf/ay Sándor püspök, Cegléd szülöttje szólalt fel először a deklarációhoz és ezeket mondotta: — Nem a múltban való eltnélázás érzületét hoztam ide, hanem a felelősség tudatát, melyet kell, hogy minden protestáns ember teljes mértékben rnagávé tegyen és tiszteletben tartson . . . Elhoztam az evangélikus anyaszentegyház Őszinte baráti érzületét és amikora ti kiváltságos tehetségű püspökötöknek, Ravasz Lászlónak testvéri kezet nyújtok, azt az óhajomat fejezem ki, hogy ezt a két kezet ne válassza el soha semmiféle félreértés. Raffay püspök ezután odament Ravasz Lászlóhoz, melegen kezet szorítottak és arconcsókolták egymást. R.ivasz László meg ndult hangon válaszolta: — Meg kell vallanom, hogy soha olyan erős a két egyház nem volt, mint amikor együtt haladt- Jól esett éreznem kiváló barátom Raffay Sándor kézsz irhásában két egysorsu testvérnek érintkező és egymást átkaroló lelkét. Híven, őszintén, fogadás tételszerüen viszonzom a köszöntést és kézszoritást minden magyar református nevében. Meg vagyok arról győződve, hogy egy ilyen kézszoritás felér egy nyert csatával. Kz a lélek hassa át mind a két egyház lelkészeit, mert ez a lélek Istennek lelke Ebben a gyülekezetben is minden ifjú ember szánja el magát arra, hogy különb legyen, mint amilyen apja és ősei voltak és minden apa, minden anya tegyen fogadást arra, hogy olyan lesz, amilyennek fiait vagy lányait szeretné látni. A mély hatást keltő ünnepi nyilatkozat után Dobos.Sándor, a ceglédi református egyház főgondnoka javaslatot terjesztett elő egy gyülekezeti ház építésére: az indítványt egyhangúlag elfogadták. Törteti Lajos evangélikus lelkész mondott rövid záróbeszédet, megköszönve a két püspök atyai intő szavait. Kelszólalt még Benedek Sándor, a közigazgatási bíróság alelnöke. Zsengellér Gyuláné, a ceglédi ref. nőegylet elnöknője és Sárkány Gyula polgár- mester a város nevében. Nagy tetszéssel fogadták Szilágyi Imre prépost-plébános köszöntőjét és a ceglédi főrabbi üdvözlő szavait. Az ünnepség végetértével a zsúfolásig megtelt nagy Templom közönsége a Himnuszt énekelte el. a MindensSg fájának érett gyümölcse lenne, melyet le akar szakítani ... Közben egy falusi csapszékbe értünk, s szomjúság csillapítás után folytattuk utunkat Éjfélután értünk haza. „— Végre megérkeztetek. Aggódva vártalak benneteket“ — fogadott jó anyám. A költő néhány napig vendégünk maradt. írjak valamit kinézéséröl? Hát nem olyan, amilyennek könyvei után képzelitek. Nem olyan, amilyennek a festők vászna mutatja. Költészetéből könnyedség, báj, szelíd csacsogás, szentimentálizmus sugárzik felénk. A költő pedig komor, halgatag, alakja robosztus, mint valami kézműves: kovács vagy lakatos. Makk egézséges ember benyomását teszi. Könyvei szokatlanok, sajátságosán eredetiek, feltűnők. A költő unalmas, szürkén mindennapi. Csak a szemei varázslók. Ruhája tükrös, elhanyagolt. Nadrágja térdén sajátkezével felvarott foltok szörnyüiködnek. A tudás, a gondolat — s ami mindennél több — emberség gazdagságával szemben büszkén viselt szegénység szomorkodik. Elszorul a szív. Ez a költő, akinek egy tucat kötete jelent meg, több közülök örökbecsű mü, nélkülöz, szenved s öltözete olyan, mint egy hazátlan csavargóé. Ez a költő — egy titkos király I — kit az utókor majd mint félistent tisztel szegénységet, magányt, közönyt, polgári megvetést tűr, csak azért, mert tehetségesebbnek született, mint n ások. Csak azért, mert zseninek született. — Keressen magának jövedelmezőbb, több megbecsüléssel járó foglalkozást — mondják bizonyára sokan. De nem tud. A teremtés ura rendelte, hogy költő legyen szomorú sorsa . . . S igy tovább kell szenvednie rongyos ruhájában éhséget, nyomorúságot, megnemértést, s gazdag aranymágját rakosgató polgárok megvetését. A teremtés nevében ! Beszéde szomorú a társadalomra: — Nyolc-tiz, ha nagyon jól megy tizenkét pengőt fizetnek egy költeményemért. Egy hosszabb műért, melyen napokig dolgozom lázas idegörlésben húsz pengőt kapok. Hogyan éljek ebből emberhez méltó módon ? És mégis hü maradok hivatásomhoz. Mert mindenek ellenére boldogít Tudom, hogy az úgynevezett „jó társaság“ bolondnak, korhelynek és naplopónak tart. Hol lesznek ök — és hol leszek én! Költö barátom a Földön a szerencse az ur. S te kihasznált, meghajszolt, agyonsanyargatott embervirág a szerencsések megnemértésének áldozata vagy. A Holnap napja mégis neked ragyog ... a Jövö a Te utadat egyengeti . . a haló poraidban majd egy világ áldoz sírod körül . . .
