Magyar Protestánsok Lapja, 1927 (1. évfolyam, 4-18. szám)
1927-09-25 / 12. szám
MAGYAR PROTESTÁNSOK LAPJA 12. szám 2 lékezni fog, hogy egykor Magyarország Kossuthtal az élén egy elnyomó idegen hatalom ellen küzdött. És beszéljünk angollal: tudni fogja, hogy Kossuth Lajos az ő nemzetének Burke Edmundda), Pitt el, Canninggel egy sorba állítható szónoka. Politikai hagyatéka szinte összehasonlíthatatlan értékű nemzeti kincs, mert megérteti velünk a jelent és irányt mutat a jövőre. Ma nem Széchenyi sötét, lemondó pesszimizmusára, hanem Kossuth optimizmusára van szükségünk, aki az abszoli- tizmus legreménytelenebb napjaiban ekként nyilatkozott: „Nemzetem nem veszhet el a csapások súlya alatt“. Ezért Magyarország a trianoni roncsokból nem támadhat addig uj életre, amig át nem hatja Kossuth Lajos szelleme. Rákóczival együtt ő a nemzeti öncéluság gondolatának legnagyobb képviselője. Politikai elgondolásán sem esett csorba, mért szó szerint beteljesedett a történelem logikája, melyet Írásaiban annyit emleget. A viszonyok fejlődése, a trianoni bukás a legnagyobb magyar államférfiunak, történelmünk leg- grandiózusabb alakjának adott igazat s a világ, történelem itélőszéke felmentette őt. Szabad hazában Ménnél élni — istenért! JBethlen Sábor. Ilyen vagy Te poéta barátom... Irta: Ifj. LATINÁK JENŐ. Van egy költő barátom, ki elérte a komoly férfikort, de müvei a könyvolvasó közönségtől halálraitéltettek. Ám csak látszat szerint I Eljön még az ő ideje. Szellemi kincs nem múlhat ki. Élnie kell — isteni akarat szerint. Nem műkedvelő akarnokról van szó. Ó nem poézis gazdagon áldott tehetségéről S a közönség nem törődik vele; és ő még kevesebbet törődik a közönséggel. De élni kell! Még egy irodalmárnak is kell élni, ha erre érdemesnek tartja a földi létet. Jaj neked, ha nem tudsz magadon seg teni! A társadalomtól nyugodtan éhen veszhet. Miért nem ? Miért ne hagynának egy költőt éhenpusztulni ? — Hasznos talán? Nem! semmire sem használható. Csak poézist termel. De nem poézis, hanem könnyű szórakozás kell. A költők álmodozók. Reális embe rekre van szükség. Rekorder vagy világbajnok kell. Ezeké a lelkesedés. Ezért hagyják magukat tízezrek agyontapostatok Mi haszna egy szegény költő-ördögnek, még akkor is ha az Isten kedvence. Húsz-harminc évvel előbb lép be a Nirvana biro dalmába . . . felőrlődik a tényéktől, melyeket nem értett meg ... Elég legyen! Nem vagyok olyan mint a közönCegléd ünnepe. A napokban ülte meg fényes keretek közt Cegléd város református és evangélikus egyháza alapításának négyszáz esztendős évforduláját. A meleg és bensőséges ünnepélyen nagy és előkelő közönség vett részt. Pénteken és szombaton a kecskeméti egyházmegye tartotta meg közgyűlését, melyen a felekezeti jogakadénrák ellen kiadott rendelettel szemben foglalt állást. Szombaton magas nivóju műsoros estély volt, melynek kiemelkedő pontja volt Hegedűs Lóránt beszéde, amelyben a gyermekszeretetre tanitotta a hallgatóit. Az ünnepi közgyűlésen Takáts József református és Törteli Lajos evangélikus lelkészek közösen elnököltek. Nyíltan vallomást teszünk ez alkalommal — mondotta Takáls megnyitó beszédében, — hogy mi reformátusok és evangélikusok testvérek vagyunk. Csakis külsőségekben lehet köztünk külömbség. De a többi keresztyén egyház tagjaival is testvéreknek érezzük magunkat. — Beszéde végeztével Takáts „ Szózat a minden keresztyén közösséghez Cegléd reformálásának négyszázadik évfordulóján“ címmel deklarációt olvasott fel, amelyet a ceglédi református és ágostai evangélikus egyház az összes keresztyén felekezethez intéz négyszázéves jubileuma alkalmából. A deklaráció hangsúlyozza, hogy a magyar protestánsok önérzettel tekinthetnek vissza a történelemre, amely bizonyságot tesz a felől, hogyan küzdöttek, véreztek tiszta szent eszmékért, hogy állottak meg, megtépve és üldöztetve is rendületlenül az idők foség. Felkerestem barátomat, úgyis mint költőt, hogy néhány egyszerű szóval mondjak köszönetét legújabb könyvéért, mellyel oly élvezetes örömet szerzett. Rövid akartam lenni — és gyorsan távozni. De hamarosan szívélyesen beszélgetésbe méhedtünk. Fel-alásétáltunk a tó partján. Tavaszi este volt. Bárányfelhők mögül Világlott a hold Eszembe jutott, hogy vasút hely ett gyalogosan is visszaballaghatok falumba. Mellékesen megjegyez tem: „a mai éjszaka sétára való“. Költő barátom felajánlja, hogy elkísér egy darabon. Nem — felelem — kisérj haza s aludj nálam. „Jó“ — fe’elte. S ezzel elintéztetett. Egy ócska konflison kidöcögtünk a város végére A mezők között ballagtunk tovább. Emlékszem még. Úgy éreztem, mintha egy forrás csobogott volna lelkemben, a meleg nyári éjszakán. Baloldalt a fás hegygerinc húzódott, a hold fehér fénye kiálló sziklák közzé font fehér glória-fényt. Jobboldalt húzódtak a vö’gy lankás mezei. Az országút a távol homályába veszett Egy kis vörös fény pislogott a horizont határán, mintha ott lenne a világ vége. Langyos és világos volt az éjszaka. Nem siettünk. Vitatkozással rövidítettük az utat .. A költő higgadt és bHcs volt, mint Aristoteles tanítványaival a peripatetikus iskolában Lykeiosszent ligetében. Néha kinyújtotta a kezét, mintha a föld
