Magyar Protestánsok Lapja, 1927 (1. évfolyam, 4-18. szám)

1927-09-11 / 11. szám

4 MAGYAR PROTESTÁNSOK LAPJA 11. szám

sanneben végezzünk. De azért mégis kidéi ült egy pár nagy igazság.

— Például az, hogy e kísérlet minden tiszteletet megérdemel azért mert — megpróbálták. In magnis et voluisse sat est — és kétségtelenül nagy szellemtörténeti dátum, hogy ilyen célzattal a legkomolyabb és leghivőbb emberek elzarándokoltak Lausanneba és munkához láttak. Másik óriási eredménye volt a konferenciának az, hogy a különböző világu emberek között személyes kapcsolatot teremtett. Az a tény, hogy Thyatira metropolitájával az amerikai egyházak elnöke heteken át benső megbeszélést folytatott, néger püspökök, skót professzorokkal barátkoztak, kinai és japán prelátusok szemtől-szembe mondották az igazat nyugatnak és Európának, német tanárok francia lelkészekkel közös imádkozással merültek el — mindez nem lehet jelentéktelen erre a széttépett, gyűlölködő világra né.zve, amelyben annyi gonoszság és annyi tragédia származott abból, hogy sok ember nem akarta megismerni és nem tudta szeretni a másikat.

— De volt még egy harmadik haszna is a konferenciának. Megvilágosodott, hogy minden különbség mellett, mondh .tlanul nagy, óriási realitások vannak, amelyek mindnyájunkat egységbe fűznek. Krisztus személye, az evangélium olyan tündöklő erővel emelkedett fel és mindenki megérezte azt az elszakíthatatlan szálat, amelyik a másikkal egybefüzi azért, mert Krisztussal kapcsolja egybe.

— Kezdett valami abból is derengeni, hogy a tanbeli különbségek me lett vannak nagy ideál- és programmközösségek és hogy ezek erősebbek lehetnek majd egykor a tanbeli különbségeknél. Nemcsak az történt, hogy megtaláltuk azt, ami egybekapcsol és nem kerestük azt, ami elválaszt, hanem rájöttünk arra is, hogy az, ami elválaszt, bizonyos körűimé íyek közt erős kapocsként fűz egybe. Ezt pedig Lausanne nélkül nem lehetett volna megérezni. De egyszer arról is bizonyos sejtelmünk támadt, hogy nem is azok az igazi különbségek, amelyek a dogmákban, a szimbólumokban fejeződnek ki, hanem amelyek a világnézetben és vallásos típusban jelentkeznek. Kiderült, hogy az intellektualisták — minden vallás terüle téről, nagyon éles dog natikai különbségek mellett is — édestestvérek — azok a szenzualisták is, vagy a vizualisták is. Kidéi ült, hogy az orthodoxia, bármely egyház hiveiről legyen is szó: ugyanazon sereg és a racionalizmus bármely mezben, bárminő dogmatikával — mégis csak egy nép.

— Uj áramlások indultak meg, meghasonlások és kapcsolódások és mint egy bűvös palackban a zavargó folyadék játékából a tudós alkimista szemében, az összekevert gondolatokból uj leülepedések, rétegződések és koincidenciák képe tárult fel a sze nlélődő előtt. Éppen ezért, minél kevésbé naivan nézte valaki a kérdést s látszólag minél szkeptikusabb volt vele szemben, annál inkább láthatta meg igen messziről induló és igen messze kiható kapcsolódások és alakulások uj lehetőségeit.

— Végül nem utolsó hatással volt a konferencia résztvevőire az a tapasztalás, amit valószínűleg mindenki megérzett, bár kevesen vallanak meg : mi a világot akarjuk egységesíteni és bizony nagyon sokszor nem vagyunk egységesek hitünk cselédeivel, vagy pedig saját lelkünk és gondolat- világunk tényezőivel sem.

— A lausannei kezdésnek eredménye lesz —

volt Ravasz püspök rezultátuma _ bármilyen

l

ehetetlennek látszik: credo, quia absurdum est.

(.Magyarságból.)

H mi Pcmfheormnfo.

Stöckel Lenért (1500-1560).

A XVI. században nyugatról mind erőteljesebben terjedő reformáció ujitó szelleme épen azoknak a lelkületére volt nagy hatással, akik a nagy egyházi romlás és t^spedés közepette sem vesztették el az igazság, szabadság és az eszmények iránti fogékonyságukat. Hatása alatt csak azok maradtak meg az ó-egyházban, akik kényelmesebbnek tartották a régi kerékvágásban haladni s féltek a felvilágosodottságot, uj gondolkodást s erkölcsöt hirdető szabad szellem fuvallatától.

Stöckel Lénárt épen azok közé tartozott, akik meg nem fölemlíthető bátorsággal álltak az uj eszme szolgálatába. Bártfán és Kassán kezdte iskoláit, majd Wittenbergben tanult sokáig, ahol úgy Luther Márton, mint Melauchton Fülöp szere- tétét és barátságát is megnyerte. Németországban tartózkodása alatt igen jó hírnevet szerzett magának, úgyhogy megbízták az eislebeni iskola vezetésével, melyet egy évig el is látott. Innen hazatérve, a bártfai iskola élére került s annak nagy szaktudással való kitűnő vezetésével olyan jó hírnevet szerzett, hogy messze földről jöttek tanulni a bártfai iskolába. Még igen sok katolikus ifjú is látogatója volt Stöckel iskolájának, amely pedig ebben az időben nagy szó volt, hiszen egy „eretnek“ által vezetett iskoláról volt szó. Húsz évig vezette nagy tudással s fényes eredménnyel az iskolát.

Emellett részt vett Stöckel a felvidék társadalmának egyházpolitikai mozgalmaiban is. O készítette el Kassa, Eperjes, Lőcse, Szeben, Bártfa városok megbízásából a „Hitvallás" cimü tiltakozó iratot, melyet tiszta lutheri szellemben szerkesztett s Ferdinánd király elé terjesztett, hogy az öt felvidéki város uj, igaz hitéről bizonyságot tegyen s hogy azzal meggyőzze Ferdinándot a lutheri tanok helyességéről. Stöckel főként azt akarta elérni a „Hitvallás“-sal, hogy a protestáns hiten levőket a zaklatástól mentesítse. Törekvését időlegesen siker koronázta.

Nemes és kitartó munkájának volt az eredménye, hogy rövidesen az egész felvidéken hatalmas tért hódított az uj vallás. Stöckel, a felvidék protestánsainak vezére, azonban nem élvezhette sikereit, mert férfikara delén — alig volt 60 éves — meghalt.