Magyar Protestánsok Lapja, 1927 (1. évfolyam, 4-18. szám)

1927-07-03 / 6. szám

6. szám

MAGYAR PROTESTÁNSOK LAPJA

3

sitják. Ahogy azt Carnegie, a szegény skót bá- nyászfiuból lett amerikai acélfejedelem mondja: „A derekas munkában van a boldogulás titka, de a munka szeretetének olyannak kell lennie, hogy nem szibad visszarettennie annak semmiféle fajtájától. Az önbizalom, a saját erejébe vetett hit, célhoz röpíti az embert, akármilyen úton indul is el.“

A gyengeség fegyverei: a hazugság, fondorko- dás, bosszú, ismeretlenek az amerikai nő előtt s ezért olyan derűs a lelkűk, mint a meleg tavak, mint az áldó napsülés. Lelki fegyelmezettségüket jellemzi, hogy szomorúságuk nem tükröződik vissza külsőleg, de annál inkább örömük és életkedvük s ezért nem lehet látni haragos vagy veszekedő embert közöttük. Még munkás emberek között sem.

Az amerikai nőnek az előbbi vonásai teszik lehetővé a kölcsönös megértésen alapuló házasságot. A férfi erejét megkettőzi az a tudat, hogy egy becsületes, nyiltszivü nő az élettársa, kinek nincsen titka, akiben feltétlenül megbizhatik. Ezért adja meg az amerikai férj a legnagyobb szabadságot a feleségének. Viszont milyen felemelő érzés a nő számára az a tudat, hogy ő is komoly munkás, ki az élet bármilyen körülményei között keresetképes, egyenlő értékű társa férjének. Lp ezért minden lányt önálló munkára nevelnek. Azt Amerikában mindenki tudja, hogy dolgozni kell bármilyen munkát, csak értékes legyen úgy nz egyén, mint a köz számára. Így a munkának nem kell diplomához kötöttnek lenni. A családi állás vagy nagyon nem jön tekintetbe a pályamegválasztásnál, csak a leendő pálya értéke s a rátermettség. Mindenki azt tanulja, amihez kedve van :

mentarizmus, mint as alkotmányos népképviselet formája, még sokáig marad a nemzeti reprezentáció pótolhatatlan formája és a nemzeti önkormányzat letéteményese. Protestáns ember a nép- képviseleti elv alapján kialakult alkotmányosságot Isten ajándékának tekinti; aki az önkormányzathoz egyházban és társadalomban megingathatatlan elvhüséggel ragaszkodik, nem teheti magáévá ezeket a terveket, különösen nem a diktatúra tervét, mely szöges ellentétben áll a protestáns világnézettel. Azonkívül nem is jelentenék ezek a baj gyökeres gyógyítását, mert nem orvosolnák a politikai küzdelem eldurvulásának általános és mélyen fekvő okait.

Nem, nem segít itt más, mint az evangélium szelleme, amelyet bele kell vinnünk a politikába.

Nem szabad a protestáns embernek elfelejteni, hogy nem a magunk kicsinyes földi érdekeiért, hanem Istenért és Istennek élünk, j^mint az evangélium tanít a bűnnek a bűnöstől való elválasztására, úgy a protestáns ember sem hirdethet harcot személyek, hanem csak hibás elvek és helytelen rendszerek ellen. Az evangéliumi szellemű protestáns politikusnak épen olyan szent kell legyen a parlamenti szónokló hely, mint a lelkésznek a templomi szószék.

kertészkedést vagy doktorságot, kalaposságot vagy tanítóságot, újságírást vagy ápolóságot, 'de valamit feltétlenül megtanul. A legjobb módú lány is, mig férjhez nem megy, soffőrködik, clubban dolgozik, árusít, ad-vesz, ügynökösködik, hivatalba jár, de dolgozik! Ennek a nagy önállóságra való nevelésnek megvan a veszedelme is, mégpedig az, hogy sok leány nem akar férjhez menni I Ez nálunk még furcsán hangzik, pedig úgy van. Sőt, nem egy esetben a férjhezmenés, az anyai hivatás nem is tölti be egészen a nő életét. És igen sokszor lehet hallani, különösen az egyetemet végzett lányoktól, hogy férjhezmenés előtt még önállóan akarnak dolgozni, körülakarnak nézni a világban, függetlenül akarnak élni. Ez a kijelentés nem puszta frázis vagy leplezése a nem jelentkező kérőknek, hanem reális alapú elhatározás.

Ha egy üzletbe bemegy az ember, sohsem tudja, hogy a csinos, finom modorú kiszolgáló lány rászorultságból vagy pusztán munkaszeretetből ált e a pult mellé ? Nem lehet tudni, hogy nem a saját autóján érkezett-e a munkahelyére vagy nem végzett-e egyetemet?

Az önálló munkára való nevelésnek nagy segítőtársa a speciális érzés fejlesztése, ami annak tudatát jelenti, hogy nem vagyunk egyedül a világon, hanem egy nagy közösségben, társadalomban élünk, mint annak hasznos tagja Másokkal dolgozni együtt és nem ellenük, segíteni őket és nem visszatartani, örülni társam sikerén és nem irigyelni, magasabbrendü érzések hosszas nevelés és fejlődés eredményei És most gondoljunk a szomorú hazai viszonyokra, milyen megdöbbentő képek tűnnek elő! Itt nevelésre van szükség, mégpedig vallásos és szociális nevelésre. ElsősorNapjainkban a lelkek áhitozása a hit és a vallás vigasztalása után erőteljesebben kezd nyilvánulni. A vallásosság ébredésének, a protestáns öntudat erősödésének, a szeretetmunkára való önkéntes jelentkezéseknek és az áldozatkészségnek tömeges és beszédes példáit látom. Vájjon a politikai élet lépést tart e a szépen kivirágzó benső egyháziassággal ? Vájjon a mélyebb vallásosság hatalmába veszi-e a politika berkeit is? Mert az a veszedelem fenyeget, hogy az egyháziasan gondolkozó és vallásosabban érző társadalom nem találja meg kontaktusát a politikával és szakadék mélyül közöttük, ami pedig nagy bajoknak lehet okozója. Ezt megelőzni mindnyájunk legfőbb érdeke és kötelessége, akiket az a nézet hevít, hogy csak az őszinte vallásosság, mély hit és tiszta erkölcs gránittalpazatán épülhet fel Istennek tetsző, embertársaink javát szolgáló nemzeti politika. Ez azután már egyformán áll az összes vallásfelekezetekre. Őszinte szeretettel kell csatlakoznunk a vallási türelem és felekezeti megértés jegyében azokhoz — tartozzanak bármely vallásfelekezethez — akik a közös nagy ellenség : a hitetlenség ellen közös frontba állanak és akik együtt vallják, hogy a politikai élet megnemesitéséhez az ut az evangéliumi igazságok érvényesítésén át vezet.