Magyar Protestánsok Lapja, 1927 (1. évfolyam, 4-18. szám)

1927-06-19 / 5. szám

4 MAGYAR PROTESTÁNSOK LAPJA 5. szám igyekeztem nevelni Istennek és szegény hazánk­nak szolgáltjára.“ Férjének halála után a sárospataki várkastélyban visszavonultan élő özvegy folytatta a férjével együtt kezdett munkát. Fejlesztette, nagyobbitotta a pataki főiskolát s ápolta a tudományt és iro­dalmat. Visszavonultságában irta meg hires köny­vét „Mózes és Próféták“ címen, mely egyszerű antológia a protestáns vallás hitágazatairól s amellyel egyházunknak is maradandó értékű szol­gálatot tett. Jótékony és munkás életet 1666 ban bekövetkezett haláláig folytatta, példát szolgáltatva arra, hogy miként lehet valaki példáséletü hűsé­ges feleség és anya s egyben a tudománynak, irodalomnak hivatott mivelője s bőkezű támoga­tója. Talán úgy lehetne az ő hatalmas egyéniségét legtalálóbban jellemezni, hogy ugyanaz a hazáját és egyházát híven szerető egyéniség volt nőben, mint amilyen hatalmas súlyú volt más viszonylat­ban férfiben : Bethlen Gábor. Elsőrangú infernátusoh és nevelőinfézeteh fiuk és leányok részére. Franciaország: Saint-Rafaél a francia Riviérán, az örök tavasz országának meseszép helyén, közvetlen a tengerparton (Nizza mellett). Svájc : Lausanne és Montreux, a világhírű nevelővárosokban, a Genfi tó partján, 900 m magasságban (Lausanne világhírű egye­teme). Intenzív sportélet. Klimatikus gyógyhelyek. Ausztria: Wien, az osztrák főváros gyönyörű villatelepén, a középponttól 15 percre villamossal. Magyarország: Budapost és Hűvösvölgy, elsőrangú intézetek, fiú- és leányotthonok. Mindegyik intézet felvesz egyetemi, közép- és polg. iskolai, ipar- művészeti, zeneiskolai, leánykollegtnmi, leánylyceumi, továbbképző, varrni tanuló stb. bennlakókat. Összes sportok, tanulmányi kirán­dulások, Bennlakó orvosnők. Szigorú felügyelet. Napi 5-szöri kitűnő étkezés. Saját sporttelepek. — Ellátási dij (bennfoglaltatik a tandíj is) külföldön 120 P, Budapesten I00 P havonta. Más külön dij nincs. Külföldre mérsékelt tanulójegyek. A látogató szülők részére ugyané dijak mellett az intézetek dépandanceaiban kitűnő penziók. Köztiszt­viselőknek, szegénysorsuaknak, egyetemi hallgatóknak kedvezmé­nyek. A fiuinternátusok dija 10 százalékkal olcsóbb. Nyaraltatási csoportok Lausanneban (Svájc), Balatonszemesen és Hűvösvölgyben. Havi dij 140 P. Felvilágosítás, prospektus (válaszbélyeg) : Pestalczzi luternátus Iroda, Budapest, VII., Akácfa-utca 43. V. 32 (Lift). HA&YAR FQ&DDPRQPAGAIÍDA IRODA Budapest, II, Ferenc József fér 6 (Gresham paleta). Tel. 241-20­teljesen díjtalanul ad az összes bel- és külföldigyógyfürdőkről südülőhelyekről orvosilag is szakszerű felvilágosítást. Karlsbad, Franzensbad és Marienbad stb. hivatalos képviselete. hírek A mi lapunk. Vannak tavak, melyekről nem tudni, hogy mi táplálja őket és hol van a lefolyásuk. Vannak holt vizek, hegyek közé ágyazott talmi tengerszemek, melyek színét ritkán fodrozza a szellő, melyekben kristálytisztán látni a barna feneket, melyekben élőlény nagy ritkán, ha moccan. A partján ked­ves, megszokott virágok hajtják fejüket a vizbe, ősszel elhervadnak, tavasszal kizöldülnek. A tó szenvtelenül, élettelenül nézi az eget századok, tán ezredek óta. Vannak tavak, melyekben az élet lüktet. Erek táplálják. A nyári égre kék szemmel tekint, a téli égre rideg, acélos tekintettel. Ha szél szántja vé­gig, megborzong, ha vihar hasitja tükrét háborog, mint a tenger. Venne és körülötte dúsan fakad az élet. Akit arra visz az útja, fe keresi, hogy meg­pihenjen a partján és aki elhagyja, a belőle omló patakot követi, ameddig csak lehet. Ilyen legyen ez a lap, a mi lapunk. Legyen élő tó, melyet ezernyi kis ér táplál s mely sok patak­nak válik bölcsőjévé. Legyen ez a lap minden protestáns gondolatnak gyűjtőhelye, minden pro­testáns lendületnek forrása, táplálója, istápolója. Legyen érzékeny minden iránt, ami az ő szférájá­ban történik, remegjen meg a legkisebb sugallatra s háborogjon félelmetesen, ha vihar közeledik. Merítsen belőle minden protestáns testvér, ha kell, megnyugvást, ha kell bizalmat, ha kell erőt, bá­torságot, elszánt akaratot Tekintse mindenki ma­gáénak, sajátjának, mindennapi kenyerének. Pt. Darányi Ignác főgondnoki székének egyetlen jelöltje: gróf Teleki József. A dunamelléki re­formátus egyházkerület minapi rendkívüli közgyű­lése elrendelte a választást Darányi Ignác meg­üresedett főgondnoki helyére és a kerület közön­ségében az a vélemény alakult ki, hogy legcélsze­rűbb lesz, ha az uj kerületi főgondnok a rangban legidősebb három egyházmegyei gondnok: gróf Teleki József, gróf Ráday Gedeon és Benedek Sándor közül kerül ki. A magyar közéletnek ezek a jelesei szinte egyenlő eséllyel pályázhattak volna a kitüntető méltóságra, legutóbb azonban Benedek Sándor, a közigazgatási bíróság másodelnöke, az egyházkerület világi főjegyzője és a tolnai egy­házmegye gondnoka — hajlott korára, gróf Ráday Gedeon ny. belügyminiszter, a solti egyházmegye gondnoka pedig másirányu elfoglaltságára hivat­kozással bejelentették visszalépésüket. Ilyenformán az egyedüli jelölt gróf Teleki József v. b. t. t, a pesti egyházmegyének harmincöt év óta gondnoka, akinek megválasztása tehát minden valószínűség szerint egyhangú lesz. Az egyházmegyék espere­sei ebben az értelemben már tájékoztatták is a kerület összes presbitériumait. Illetékes helyről ezekhez az információkhoz még hozzáfűzik, hogy szegedi keltezéssel az egyházközségekhez felhi-

Next

/
Thumbnails
Contents