Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-11-25 / 48. szám
48. szám. a háború okozta rendkívüli kiadások fedezésére szükséges anyagi eszközök rendelkezésére bocsátásával méltókká lesznek azokhoz, akik a határokon fagyban és zivatarban, ezer vaszély között fegyverrel a kézben állanak őrt és védik békés otthonainkat! E felhívásomat a vall. és közokt.-ügyi miniszter úrnak folyó évi nov. hó 18-án kelt 15209. és 15210 1916. el. szánni rendelete alapján bocsátom ki s annak értelmében még megjegyzem, hogy a miniszter úr különös érdemnek fogja tekinteni az eredményes és buzgó közreműködést! Felkérem ezért, hogy a jegyzési határidő lejárta után, legkésőbb 1917. január hó 10-ig részletes kimutatást szíveskedjék hivatalomhoz küldeni, hogy egyes lelkészeink, felügyelőink, az egyházak és iskolák; továbbá az egyes tanintézetek, azok tanári testületé és az ifjúságnak tevékenysége mily eredménnyel járt s e kimutatást kisérő jelentésében szíveskedjék kiemelni mindazokat, akiknek buzgó tevékenysége különös sikerrel járt! Balassagyarmaton, 1916. november hó 20-án. Szives üdvözlettel Dr. Baltik Frigyes, sk, püspök. SZEMLE. A nagyképűség haláláról írt Endreffy János lapunk számára egy igen őszinte és figyelemreméltó cikket. Sokféle nagyképűséget lehetetlenné tett a háború. Meztelenre vetköztette a katona lelkét, lehetetlenné tette a hazafias pózolásokat, a szoba-nézeteket, amelyek a személyes élet veszélyeztetése nélkül iöbbnylré mások boldogítására születtek s megingatta a vallásos nagyképűséget is, mely „úgy beszél a vallás mágikus erejéről, mintha az az ember nélkül is hatna és mintha a szónokló nem is volna ember“. Azután így folytatja: „A pap se beszéljen úgy, mintha nem volna ember. Titokban azonban — mégis csak ember. Marsoljon csak egy pár nappal és éjjel, utána ne aludjék egy hétig, hanem álljon térdig a kötözőhely véres vattájában, torkig a halálra sebzettek szörnyű ordításában, majd meg fogja tudni, hogy ő is csak ember. Még káromkodni is fog egy kicsit, ha átgázol rajta egy elszabadult csikó, amint a fa tövében aludni próbált.... Nem úgy van az ... Nagyképü beszéd és hazugság az is, hogy a vallásos kedély a gránáttűzben oly nyugodt és csendes, mint kis gyermek az anyja ölén. Egyházi lapok hoztak erre példákat, hogy erősítsék vele azoknak hitét, akik még nem hallottak gránátot robbanni. Mert akik hallottak, azoknak úgyis hiába mondják. Azok vannak olyan őszinték, — ez az erősek álláspontja, — hogy bevallják, hogy igenis remegett a szívük az emberi pokolban. A gránátpattanás elviselése nem a hit vagy hitetlenség, hanem az idegek dolga. A vallási nagyképűség helyett át kell térnünk a vallási megértés álláspontjára. Ezért örömmel köszöntjük a vallási nagyképűség halálát. Idehaza sajnos másként áll a dolog. A vallási nagyképűségen nem segített még a világháború sem! Ezt bizonyítja a tábori lelkészekről unos-untalan hangoztatott elégetlenséggel, melyről ezt írja: „Divattá lett szidni a tábori lelkészeket, hogy 760 azok mennyire nem felelnek meg hivatásuknak. Hogy milyennek tapasztaltam a tábori lelkész harctéri helyzetét, arról külön helyen szeretnék lapunknak beszámolni, most tehát nem mondom el a speciell protestáns sérelmeket és abszurdumokat, azt azonban itt kell elmondanom, bogy ne üssük mindig a tábori papokat. Mert más ám a felsőszelii templomban úrvacsorát osztani és más a felsöszelieknek a harctéren úrvacsorát osztani, ahol orosz puskagolyó is eshet a kehelybe. Ha már Felsőszeliről esett szó, épen báró Podmaniczky Pál volt az, aki a tábori lelkészeket (A háború tapasztalatai és egyházunk teendői — c. felolvasásában) mint valami mennyei sorozóbizottság „alkalmatlanoknak“ találta. Vizsgálja, hogy a tábori lelkész „rendelkezik-e kellő lelkipásztori tulajdonságokkal“, az alkalmatlan tábori lelkészeket alkalmasokkal akarja kicserélni. így ír: „Ennek a megrostálásnak ne csupán a háromnyelvűség legyen a szempontja. Mindenesetre az is, de főleg a nehéz munkához szükséges lelkipásztori kvalitások. A lelkiismeretes katonai lelkész maga is tudatában lesz alkalmatlan voltának s örülni fog, ha helyét alkalmasabbnak adhatja át“. Eszem ágában sincs, hogy találva érezzcm magamat báró Podmaniczky szavaitól, de tábori lelkésztársaim nevében is indíttatva érzem magamat, hogy ezeket az illetlen szavakat leghatározottabban visszautasítsam. Jól tudom, hogyha Stock- mayer „Megtéréséről szóló füzetét osztogatná a tábori lelkész, a báró úr szerint az már „alkalmas“ volna. Brünni látogatása alatt megsejthette volna a tábori lelkészi nehézségeket, hisz „Beszámolójában“ (az Örál- lóbán jélenf Theg) arról számolt be, hogy nem végzett semmit. Pedig mik a brünni nehézségek a harctér nehézségeihez képest? Hiszen mire a katona Brünnbe ér, sebe hegedtebb, lelke nyugodtabb, városi kényelme van.... Kevés volt az evang. katona? A galíciai és a határmenti kórházakban hol van katona, hol nincs katona. A kórházvonatok érkezése az irányadó. A harctéren nem ilyen, de száz ekkora nehézséggel kell a tábori lelkésznek megküzdenie naponként! Ha azonban a tábori lelki gondozás ügye oly annyira a lelkiismeretén fekszik, akkor a nemes ügyért ne pusztán lelkesedjék, ne pusztán cikket Írjon róla, hanem segítsen olykép, hogy levált egy „alkalmatlan“ tábori lelkészt, hisz aki annyira tudatában van a „lelkipásztori kvalitásoknak“, mint a báró úr, az csak alkalmas lehet, Mutassa meg nekünk tettben, mit becsül többre: az elhanyagolt tábori lelkészi munkatér restaurálását vagy személyes kényelmét? Ha azonban áldozni nem akar, csak jó szóval akar segíteni a harctéri Istenországon, akkor minek oly magasról beszélni? Ha itthon nem is, a harctéren meghalt a nagyképűség!“* Egyházunk eljogászodottságának mulatságos bizonyítéka az az eset, mely az idei egyetemes gyűlésen előfordult. Händel Vilmos, esperes, egyetemes főjegyző * A tábori lelkészeknek joguk és kötelességük tiltakozni az ellen, hogy dolgukat állandóan kritizálják és itthonról mindig belebeszéljenek a munkájukba. Mivel Podmaniczky Pál báró kritikája oly tünet, amelyet már különben is szóvá tettünk, főmunkatársunk ezt a tiltakozását közöljük abban a reményben, hogy ezzel a jövőben nehány kényelmes itthoni kritikának elejét vesszük. (Szerk.) 761
