Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-05-20 / 21. szám
21. szám. A leghőbb kívánságok. Yen Yüan és üi Lu a mester mellett álltak, mikor az azt mondá: Mondja meg egyszer mindenikötök a leghöbb óhajtását! Gi Lu kezdett beszélni: Én lovat és kocsit szeretnék, öltözetül pedig könnyű, drága prémes bundát. Együtt használnám őket barátaimmal s hogyha tönkremennének, nem haragudnám értők. Yen Yüan igy szólt: Én azt szeretném, hogy ne dicsekedjem a magam jó tulajdonságaival s ne szoruljak másokra. Erre Gi Lu így szólt. Most mondja meg a mester is a maga kívánságait! A mester így válaszolt: „Az öregeket békében hagynám, barátaimmal bizalmasan szeretnék érintkezni, a gyermekeket pedig szivemhez szorítanám“. Az igazi boldogság. A mester mondá: Eledelül egyszerű étel, italul tiszta víz, párnául a fej alá tett kar is elég nekem a boldogsághoz. Ehhez igasztalanul szerzett gazdagság és becsülés csak múló felhők az én egemen. Ha Isten velem. . . . A mester mondá: Az én lelkemet az Isten teremtette bennem, mit tehetve hát Huan-Ti nekem?... Mi a legjobb a világon ? A mester mondá: Reggel az igazságot hallani, este pedig meghalni: épen nem borzasztó sors. A legfőbb tanítás. A mester mondá: Ugye, Sehen, az én egész tanításomat egy mondatba össze lehet foglalni? Dséng mester igennel válaszolt. Mikor a mester kiment, megkérdezték tőle a többi tanítványok: Mi az értelme annak, amit beszéltetek? Dséng mester így válaszolt: A mi mesterünk tanítása önmagunkhoz való hűség és mások iránt való jóság. Ebben a két dologban minden benne van. Mi a legjobb életelv ? Dsi Gung azt kérdezte: Van-e olyan szó, amely szerint az egész életem át cselekedhet az ember? A mester azt mondá: „Felebaráti szeretet. Amit magadnak nem kívánsz, azt ne tedd másnak se“. SZEMLE. A nyelvkérdés az utolsó időben megint a szükségesnél nagyobb szerepet kezd játszani egyházunk közéletében és lapjaink hasábjain. Nemrég a Belmisszió c. hivatalos támogatással kiadott Lpban volt egy olyan cikk, amely osztrák és idegen terminológiával „törzsekről“ beszélt s amelyet a szerkesztő felelelősségével nem mert fedezni, két héttel ezelőtt pedig az Evang. Egyházi Életben jelent meg egy nyílt kérelem, amelyben az egyet, egyházat vonták felelősségre névtelenül maradó egyének azért, mert a reformáció jubileumi gyííjtőivet csak magyar nyelvű szövegezéssel küldötte szét az egyházaknak. Ezt a tulajdonképen jelentéktelen, illetve magától értetődő dolgot felesleges volt szóvá tenni. Abban, hogy magyar ez a felszólítás, nincs semmi szóvá tenni való. Ettől egész nyugodtan lehet gyűjteni akármilyen anyanyelvű gyülekezetben. Annál inkább, mert hiszen úgy sem a gyüjtőiv gyűjt, hanem az azzal útnak indított gyűjtő, aki esetről-esetre úgyis meg328 magyarázza és elmondja, hogy mit akar. A felszólalás következtében egyet, egyházunk főjegyzője nyilatkozni volt kénytelen. Igen talpraesett glosszákat fűz a nyílt kéreleméhez Vértesi Zoltán inagyarbolyi lelkész az Evang. Egyházi Élet legutolsó számában. Rámutat arra, hogy a gyűjtőivek nem a hiveknek, hanem a lelkészeknek küldetnek, hogy a csak magyar szöveg miatt nem hivek, hanem ezen hívek lelkészei aggodalmaskodnak. Nem a gyüjtőiv nyelve a fontos — hiszen a német Gusztáv-Adolf-egylet részére mi magyarok is német gyűjtőiveken adakozunk, — hanem a cél és a célnak buzgó felkarolása. A nyelv miatt való felszólalás ok nélküli aggodalmaskodás és akadékoskodás. Vértesi glosszáit örömmel olvastuk. Magunk is azt tartjuk, hogy ez a túlzott érzékenység csak akadékoskodás és miht ilyen teljesen felesleges. Mint nem lényegbe vágó dolgot kár volt szóvá is tenni. Ha a magyar és csak magyarul tudó lelkészek nem tiltakoztak amiatt a szokássá vált rendszer miatt, hogy pl. újabban tábori lelkészi szolgálatra csak három nyelvet bíró lelkészt hívnak be, akkor német és töt lelkésztársaink egyike-másika is szó nélkül hagyhatná, ha véletlenül csak magyar nyelvű gyüjtőiv jut egyszer a kezébe. A Népszava és a Világ elsüllyesztése. A napokban elsőrangú botrány pattant ki Richter János ország- gyűlési képviselő egy levelének a napfényre jutásával. Ebből a levélből nyilvánvaló, hogy egyes, a klerikális világnézet szempontjából aggályos lapokat bizonyos kórházakban egyszerűen elsüllyesztenek. Hogy ez az elslilyesztés még tervszerűbben menjen, arra nézve tesz kerülő úton Richter János képviselő egy pár Magyarország hercegprímásához intézett felvilágosító megjegyzést. A kórházakból való hivatalos kitiltás ma keresztül vihetetlen. Ezt feltűnés nélkül és tapintatosan egyes hölgyek és urak tehetnék meg. Úgy, amint ezt egy befolyásos hölgy Prágában tette meg s aki magára vállalta azt a nemes feladatot, hogy ezeket a lapokat eltünteti. Ugye, megáll az ember esze, amikor az ilyen elsüllyesztést egy lelkész egyszerűen nemes feladatnak nevezi s amikor egy ilyen levél kapcsán egyszerre váratlanul magunk előtt látunk egy pár jól ápolt női kezet, amely titokban lapokat süllyeszt, hogy valamiképen katholikus meggyőződésének meg nem felelő olvasmány ne jusson azoknak a katonáknak a kezébe, akik nem katholikusok, hanem egyszerűen magyar szó és magyar betű után áhítozó szegény emberek Prága városában! Micsoda szegény világnézet az. amelynek ilyen eszközökkel kell létét fenntartania? Milyen távol áll az a nemességtől, aki ilyen süllyesztéssel és lapeltüntetéssel képes foglalkozni!! — Annyi azonban bizonyos, hogy ez a botrányos ügy felette érdekes adaléka lesz a háborús kórházi lelkigondozásnak ? KÜLFÖLD. A theologusok száma némely németországi egyházban oly aggasztóan apad, hogy már évek óta nagy gondot okoz az egyházak vezetőségeinek. Most Wür- tembergben úgy igyekeznek a fiatalságot a papi pálya számára megnyerni, hogy a theologiára készülő ifjakat 329
