Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-03-11 / 11. szám
11. szám. datum létesülhet, mely biztosítja a török nemzeti érdekeket. Háború után a katholikus egyház lesz az a világot megújító erkölcsi erő, mely népeket Krisztusban ismét összehozza, felépíti a lelkek belső, finom lelki kultúráját, egyetlen s legfőbb erkölcsi alapját és szilárd biztosítékát a szomjuhozott világbékének, melyért a katholikus egyház tett a legtöbbet s melyet ő ajándékoz a nemzeteknek. Nemde érdekes nyilatkozat! Sok mindent kérdezhetne az ember ezekutána. Mi lesz a protestantizmussal, mi az ő programja, teendője, jövője? Egyenlőre csak annyit: Akinek vagyon fül a hallásra, hallja, mit mond a bíboros hercegprímás! * A belügyminiszter 19.129 916 számú rendeletével eltiltotta, hogy a mulatóhelyeket korcsmákat, italmérő vagy elárúsító és más hasonló üzleteket éjfél után egy óránál tovább nyitva tartsák. Amit e helyről is megállapítjuk, hogy nagyon emberséges rendelet, csak azt kérdezzük: mért oly későn és hogy miért nyilatkozott meg a jóakarat a magas helyről csak félig? Talán kárára volna a nemzetzek, ha vasárnap egésznap lezárják a korcsmákat, a kávéházakat? Meg lehet mához egy évre, megjön ez a rendelet is. * Meghalt Carmen Sylva is, az özvegy román királyné, a gyengédszavú költőnő, az erős hitű protestáns fejedelemasszony. Lelkem sír örömében, midőn most olvasom: „Wied Erzsébet úgy is, mint fejedelem asszony, úgy is mint később királyné, hű protestáns maradt, Bukarest város szivében csinos protestáns templomot és iskolát építtetett. Az elsőben az istentiszteleteken rendesen megjelent, az utóbbinak pedig bőkezű pártfogója volt.“ Íme egy csillag, amely kell, hogy letűnése után is tovább ragyogjon előttünk, hogy emlékét tiszteletben tartsuk, nevét sírva emlegessük. Cz. G. SZEMLE. Az unió. A „Világ“ március 3-iki számában Sebestyén fenő dr. theol. magántanár és Kovdts István dr. nyilatkoznak az únióról. Sebestyén azt mondja: a két protestáns egyház egyesülése lehetetlen. Történelmi fejjődésük elütő, a ref. és a lutheránus lélek nem egy- szabású, már pedig csak egyszabású lelkek egyesülhetnek őszintén. Ha a kálvinizmust unióba kényszeritik, nem fejlődhetik többé a maga régi, szabad utján. Ha unióról van szó, csinálják meg a lutheránusok a szászokkal. Küzdjék meg végre küzdelmeiket a nemzetiségekkel.— Kováts István nem látja az uniónak theologiai akadályát, Dogmákért ma nem mennek tűzbe az emberek. A történelmi és pszichológiai különbségeket jó szóval jó papnak nem volna lehetetlen eltüntetni. De nem lehet az uniót megcsinálni a nemzetiségi kérdés miatt. A lutheránus felekezet kisebb fele magyar, másik fele német és tót. ja reformátusok között pedig csak 2 százalék a más anyanyelvű. Ha uniónálnak, négy millió protestánsból lesz három millió magyar, a többi más nyelvű. A magyarság erősödnék, a nemzetiségek ereje pedig csökkenne. A pánszláv eszme egy ilyen nagy magyar többségbe kerülve nem találná meg többé törekvései lehetőségét. Nem tudná eltűrni nagy magyar többséget. Szerinte nem a vallás az unió akadálya, hanem a politika“. Kováts István találta fején a szöget: „Nem a vallás az unió akadálya, hanem a politika“. Ez a politika azonban igen szeret vallásos, még pedig orthodox köntösben megbújni. Súlya, jelentősége, de különösen agitáló ereje semmikép nem kicsinylendő! A lutheránus és református lélek alighanem theologiai dajkamese. A valóság az, hogy a felekezeti nevelés egyoldalúságában végkép meg nem rekedt hívek nagyon keveset tudnak a történeti fejlődésről, egyházuk sajátoságairól, sőt még a lényegéről is ! Rendesen élik a'maguk csendes, békés, racionális vallási és erkölcsi életét és csak igen ritka esetekben érzik annak a szükségét, hogy egész őszintén és egész korrektül belekapcsolódjanak az egyház tradicionális gondolkozásába. A papok természetesen egész más megítélés alá esnek e tekintetben. Mivel azonban ők a maguk karakterét és meggyőződését rá tudják nyomni a hívőkre és az egyházra, a hivek és a papok vallásosága között distingválni kell, illetve, unionális lehetőségek latolgatása közben mindig számolni kell azzal, hogy az öntudatosabb vallásosságnak mekkorra a hódító ereje. Nagyon jellemző az a húzó- dozás, amely mindkét nyilatkozatban megtalálható: nem akarják, vagy nem tartják az úniót megvalósíthatónak német vagy tót lutheránusok miatt. Ennek a tiszteletreméltó múlttal biró állításnak vagy ténynek az emlegetése újra megerősít bennünket abban a nemzeti szempontból nem minden fájdalom nélkül tett megfigyelésünkben, hogy a reformátusság aligha képes a magyarság kovászának a szerepét betöltenni. Hadd birkózzanak a lutheránusok a maguk tótjaival — ez a tipikus ref. álláspont. Egyesüljenek a lutheránusok a szászokkal, küzdjenek meg a nemzetisékeikkel, — mondja Sebetyén. Aki igy beszél, annak nem sok joga van ahhoz, hogy a magyarságára büszke legyen. A magyarságnak szüksége van ugyan arra, hogy aki magyar, az magyar maradjon, ez azomban nem érdem, hanem csak kötelesség. A büszkeségre való jogosultság ott kezdődik, ahol a magyarság számára produkálunk valamit, akárúgy, hogy a magyarságot feljebb emeljük akár pedig úgy, hogy másokat beolvasztunk a magyarságba. Az utóbbi téren a reformátusság nem akar semmit produkálni. Ha akarna, akkor nem volna szabad igy beszélnie egy reformátusnak sem! Ezt egyszer már szükségesnek tartottuk leszögezni. Különben — nem volna időszerű az unióval behatóan és őszintén foglalkozni?! . . Nem lesz és nem lehet ugyan belőle semmi, nem is kívánatos, hogy legyen, de nem volna érdekes, ha számot adnánk magunknak arról, hogy miért nem?! . . Akkor azután megint szabad volna a kezünk, köthetnénk és oldhatnánk más csomókat és álmodhatnánk az úniónál szebb álmokat. 171 172
