Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-03-11 / 11. szám
Kifejtettéin a jelzett cikkemben egy evangélikus nagy még erősebb protestáns barik létesítésének szükségességét. Elismerem, kevés szakértelemmel, hiszen a banküzlet nem kenyerem. De annál nagyobb lelkesedéssel, ügyszeretettel egyházam, a hanyatló hazai Protestantismus fellendítése iránt, szólottám az egyház eszményi, elvi céljainak, üdvintézményeinek, az élet reális, anyagi eszközeinek kölcsönös szükséges harmóniájáról, támogatásáról. Szólottám arról, hogy a mindennapi imádságainkban foglalt istenországát, ne csak elvileg, trans- cendentális módon, túl a magas egekben, hirdessük és reméljük, hanem már itt a földön az irgrlom, a munkás szeretet által valósítsuk meg. E földet, közelebb saját hazánk földjét, hozza az isteni gondviselés, áhított, az elvesztett paradicsommá újra elővarázsoljuk, hol szeretet és békesség, irgalom és egyetértés, megelégedett boldog életet élhetnének az egy az egy család, mint Isten gyermekei s örvendező szívvel dicsőítenék az áldott gondviselő mennyei Atyát! Erős meggyőződésem, hogy maga Jézus, ha csak szóval hirdette vala volna az Isten országát s nem tettel, könyörülő, áldó szeretetének cselekedeteivel és nem vetette volna meg annak alapját, sem az ö idejében sem azután lett volna valaki is tagja. Ép úgy az ő apostolai, ha csak hirdették volna, bármily lelkesedéssel is a Krisztus mennyek országáról szóló magasztos tanát s egyúttal nem gyógyították volna meg a szenvedőket, nem gyakorolták volna a könyörülő szeretetet, bizonybizony aligha térítették volna meg csak egy lelket is az isten országa számára; enélklil aligha beszélhetnénk ma a keresztyén egyházról is. De ime ott a jól ismert s megcáfolhatatlan bizonyíték: az első keresztyének példás, testvéries élete, közössége, hogy a tanítványok, az első keresztyének élő hite bizony boldogító cselekedetekben gazdag volt. Az egyház tökéinek, melyek ma a különböző érdekű bankokban vannak elhelyezve, s azok szedik le róluk a tejfelt, egy egyházi bank felállításával, szervezésével, az egyház közvetlenebb szolgálatba való helyezésének ügyében még ezelőtt néhány évvel a tisza kerületi gyűlésen Írásban indítványt is tettem, — szemem előtt lebegett ama hatalmas erő, melyet az egyház megerő- sitésére fordíthatnánk, ha az egyház birtokában lévő tőkéket csak az országos postatakarékpénztár mintájára tudnók szervezni, gyiimölcsöztetni s ez által az egyház összességének s egyes tagjainak érdekeit istápolni, előmozdítani. Megmosolyogtak s napirendre tértek felette. A pénz, az arany internationális, interconfessiónális, nincs sem nemzetisége, sem hitvallása, csak váltóértéke; nem nekünk való, nem értünk hozzá, veszélyes kockázat stb. Ily szavak hangoztatásával, tulajdonképen pedig felültetéssel mily könnyen lehet bennünket, naivul gondolkozókat a legfontosabb érdekeink istápolásától elütni s azokból kiforgatni. Ki vádolhatna minket azzal, mintha mi egy szakértelem nélküli, papok kezelte bankra gondolnánk itten? Hát az egyetemes papság elvének az életben csaló tényleges rcálizására mikor és miképen valósul meg? Hogy a jövendő papi nemzedéket több gyakorlati, jogi és gazdasági tudással felszerelve kell kibocsátani az 165 életbe, az, azt hiszem, mindnyájunk előtt kétségtelen. Úgy áll az élet rideg, való környezetébe kikerült fiatal papi nemzedék, mint egy törékeny sajka a hullámzó tengeren. Mennyi csalódásnak van kitéve s hány kemény szirtbe ütközik s rom töredékké leszen! Ám az életet prédikáljuk, az életet volnánk hivatva irányítani, azt krisztionizálni s mégis magával az élettel vajmi keveset úgy csak egyoldalulag foglalkozunk, innét tevékenységünknek vajmi csekély a hatása az életre, sőt sokszor majdnem a nullával egyenlő az. Bizonyság rá az egymást ölő mai világfelfordulás! Az élet halad a maga kifürkészhetetlen utain velünk, sőt ellenünk is és sodor, visz magával mindent és mindenkit, mint egy szakadatlan árfolyam. — Boldog szerencsés, ki élete sajkáját Istenben való hittel biza- dalommal, de egyúttal biztos evezővel, kormányrúddal tudja irányítani az árfolyamban s balga, szerencsétlen, ki hit, bizodaloni s egyúttal biztos evező, kormányrúd nélkül hagyja magát a véletlenre, az esetleges kedvező szelekre. Nem szólnék, hallgatnék ezekről a kérdésekről, miután úgy sincs nagy reményem a mai felfordult bizonytalan viszonyok között a meghallgatásra, hacsak a jelen nehéz, okulásra, tanulságra nagyon alkalmas viszonyok nem kényszerítenének elfoglaltságom mellett is a szólásra, vélemény nyilvánításra, hátha mégis akad ki az életre való gondolatot megragadja s a közegyház javára értékesíti és megvalósítja. Dacára annak, hogy egyházunk is sok századós vihart s nem egy háborút élt át, s így volt alkalmunk bőven okulni a múlt gazdag tapasztalatain, berendezkedni a jövő bizonytalan eshetőségeivel szemben, mégis tagad- hatlan, hogy az immár két éve dúló háború mint sok más téren, úgy az egyház belső tisztviselőinek megélhetési fontos kérdésében is készületlenül, szervezetlenül talált. Hála, köszönet s a legnagyobb elismerés illeti egyházunk főhatóságait, különösen az egyes lelkes egyház- tisztviselőinek érdekeit szivükön viselő vezetőket, kik a lehetőséghez, a rendelkezésükre állóeszközökhöz képest buzgón iparkodtak, iparkodnak s egyes főleg csekély készpénzfizetésre utalt nagyobb számú családdal biró belső tisztviselőkön, segély, drágasági pótlék nyújtásával segíteni, nehéz helyzetükön azáltal legalább némileg enyhíteni. De kérem: vájjon elegendő-e ez? Megvan-e oldva ezzel a belső égető sociális kérdés, mely talán némán és szótlanul fatális megnyugvással viseli a sorsot, legfeljebb egy újságcikkben ad hangot a maga panaszának, de annál gyakrabban és fájdalmasabban fel- sikolt együtt szenvedő családja körében, hol csiigge- désére csak hitében felülről hallja a bíztató, erősítő szózatot: Ne félj, mert én veled vagyok! Kérdem: Mit segít ma egy-két száz korona, mikor a megélhetés az élet mindennapi legszükségesebb élelmi cikkei nem kétszeresen, de négyszeresen, sőt tízszeresen megdrágultak? Mit ér egyáltalában a pénz, mikor a legszükségesebb mindennapi élelmi szükségleteket annak aki bizonyos szervezett érdekközösségen kivül áll, semmi pénzért kapni, szerezni nem lehet? Magam voltam fülés szemtanúja az ilyen piaci jelenetnek, mikor a falusi 166