Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-12-16 / 51. szám
fogjuk felrázni. Ami egész kort kihozott sodrából — a 95 tételt ma hiába szegeznők ki. A mi protestáns vallási megrekedtségünk és közönyünk egyik fő oka az, hogy a vallási eszméket még mindig a tradiciók mázaival fedjük el, holott azokat abból ki kellene bontanunk s a kor szelleméhez közelebb hoznunk. XIII. Leo pápa 34 év előtt (1882. febr. 15.) kelt körlevelére gondolok, amelyben bölcs előrelátással figyelmezteti a r. k. papságot új hivatására, hogy gondolkodását a korszelleméhez alkalmazza pld. e sorokban is: — „a jelenkor oly képzettséget kíván, amely nemcsak a szent tudományt, hanem egyúttal az összes fizikai és történelmi felfedezésekkel gazdagított böl- cselmi tudományt is felölelje. Szükséges, hogy a hitvédő nagyobb hévvel adja magát a természettudományokra“. A bölcs egyházfő szavai nem hangzottak el nyomtalanul, de nem az ő tiszta eszménye hatott tovább, hanem az, amelyet életre keltett — a reakció szelleme a modern gondolkodás ellen. A természettudományos alapon felépített r. kath. hitvédelemnek ma már egész irodalma van, de ennek tendenciája az lett, hogy a tudomány eredményeit a hagyományos r. kath. tan és szellem igazolására használja fel. Ahol a tan igazolása nem sikerül, rámondja a hitvédelem, hogy az egyházi tan magasabb rendű igazság a tudományos igazságnál, vagy: az isteni titkok kifürkészhetlenek. Ezek az erőszakolt magyarázatok azonban felszabadították az alvó lelkeket s keletkezett egy oly irányzat, amely a tudománynak ilyen ízű s célzatú alkalmazásával nem volt megbékülve. De a r. kath. egyház nyomban alkalmazta az ellenféket is, mert 1909-ben antimodermista esküre kényszerítette papságát. Ezt könnyen megtehette, mert szervezete, fegyelmi eszközei módot nyújtanak arra, hogy a papságnak még a lelkiismeretére is rátehesse a kezét. Micsoda ujjmutatás ez a protestantizmusnak, amely nem a betű szolgaságára, hanem a szellem szabadságára van alapítva! Micsoda ujjmutatás ez arra nézve, hogy az újkor protestantizmusának hol kell megragadnia az elejtett fonalat, hogy a vallási eszmék tisztázásában feladatát teljesítse! Sajnos, a prot. papságot az anyagi háztartás gondjai foglalkoztatják s a lelki háztartás kérdései másodrendüek lettek előtte. A vallástételi vitára a református sajtó szűkszavú referádáján kívül alig reagált valaki, a háborús-segély elosztásának kérdése s más anyagi dolgok ellenben valósággal forrongásba hozták a papságot. A lelki élet mélyen lappangó kérdései alszanak, a quieta non movere elv nyugszik rajtunk. Az általános hitközönyösség okait mellékkörülményekben keressük. Az urvacsorai vallástételi vitával azonban mégis fordulatnak kell következnie, ámbár ez sem a papság, hanem inkább a világi elemek lelkiismereti érzékenységéből fakadt elő. Hogy miért került felszínre a református egyházban ez a kérdés, annak közvetlen oka az, hogy e vallástétel provokativ módon van beleillesztve az úrvacsorái szertartás keretébe. Az úrvacsorái gyónás és vallástétel nálunk nem fülbesúgás, hanem nyilvános és ünnepélyes megnyilatkozása a töredelemnek és 802 hitmeggyőződésnek. A gépiességre neveft átlagembert ezek a dolgok nem érintik. Az egyszerű, jámbor hívő minden előzetes dogmatikai okoskodás nélkül lép az úrasztalához és benső megnyugvást s lelki békét keres, de a mai kor kritikai szellemében nevekedett világi ember megfontolja azt, hogy az úr asztalához lépjen-e, midőn tőle oly vallástételre követelnek igenlő választ, amely hitvallás egyes pontjai talán ellenkeznek meggyőződésével! Tisza István gróf nyiltan meg is említette az eredendő bűnre, a váltságra s a testnek feltámadására vonatkozó tanokat. Dr. Balthazár püspök s bizonyára más papi férfiak is erre azt mondották: a kinek ilyen lelkiismereti aggályai vannak, az ne is lépjen az úrasztalához. Nyersebben azt is mondhatták volna: hadd hulljon a férgese. Az aggályoskodókat ezzel kizárják a hivatalos protestantizmus szellemi közösségéből, de ezzel nincs elintézve a kérdés. Még azzal sem, ha a vallástételt teljesen ki is kapcsolják az úrvacsorái szertartás keretéből. A köztudatba átmegy a protestantizmus lelkiismereti kérdése s ez elől most már ki nem térhetünk. A dolgok mélyére kell hatni, a modern. protestantizmus kérdését egész terjedelmében és jelentőségében meg kell világítanunk. Valami közeli fenyegető rém sejtelmére úgy a róm. kath., mint a protestáns részről is felhangzottak oly eszmék és tervek, hogy a keresztyén felekezeteknek össze kell fogniok a közös nagy ellenséggel szemben. A közös ellenség a modern természettudomány és természetbölcselem volna. Newmann bibornok ez Irányzatot úgy jelöli meg, mint a keresztyénség mételyét és ha Isten valami csodával közbe nem lép, nincs rá kilátás, hogy az európai keresztyén gondolkodás a középkori állapotokhoz valaha visszatérhessen ... Hát, ennek a kivánt középkori állapotnak visszavarázslá- sához a mai protestantizmus nem nyújthat segítő kezet. Tagadhatatlan, hogy a modern természettudományos megismerés az európai népek gondolkodását alapjában annyira megváltoztatta, hogy az az életfelfogás, amely a mi dogmáinkban és kátéinkban van felépítve — sok oldalról ki van már kezdve. A kis káté volt eddig foglalata azon bölcsességnek, a melyből a nép a hit és erkölcs s az élet minden kérdésére nézve biztos, világos feleletet kapott. Ebből tudta meg, hogy mit kelljen hinnie és tudnia a világ s ember felől? ki az ember? mi az ő célja és sorsa? Ma a társadalom nagy tömegei telítve vannak kételyekkel s a káté életbölcsességére úgy tekintenek alá, mint egy meghaladott szellemi állapotra. Nem hiszik, hogy semmiből valamit teremteni lehessen; a szeplőtlen fogantatás és a Szűz Mária anyasága, ez már nem is kritika, de nevetség tárgya; a testnek feltámadására rá mondják: aki egyszer a földbe került, abból többé ember soha sem lesz. Pokol és túlvilág, végítélet — angyal, ördög stb. fogalmai babonás rémképek, amelyekkel csak azért rettegtették az embereket, hogy uralkodhassanak felettök. Az említett fogalmak és világnézeti elemek között nem is említettem azokat, amelyeket a liberális irány a vallástételben kifogásolt u. m. az eredendő bűnre, 803
