Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-11-11 / 46. szám
46. szám. végső fokon abból áll, amivel az Én szabadságának előmozdításához járul. A hasznossági sor végső pontja és célja: a szellem szabadsága. A haszon nagysága abban a gyarapodásban nyilvánul, melyet a segített ösztön a pótlék folytán nyer; terjedeltnessége attól függ, hány ösztön hiányát pótolja valami közvetlenül. Objektiv vonás még a fontosság. Subjektiv vonások: a sürgetős- ség (Bringlichkeit) alapját a hiányérzet erőfoka képezi; az élvezetesség, amely azonban a haszon megállapításának alárendelt momentum. A jelzett obj. vonások közt az elsőséget a fontosság illeti. Minden hasznossági viszony, egyúttal károssági viszony, ami az egyik oldalon haszon, a pótlék számára kár. Meg kell ölni az állatot, elpusztítani a növényt, ha az ember élni akar. A hasznosság nem végső érték, mert az önfen- tartás maga nem értékes, hanem a tartalom, minőség, az, ami benne megvalósul. A nemességi értékelésnél az Én a természetes arisztokrata, független mindentől; ez a szabadsága. Nemes csak az intelligencia. Ezen jelzőt tehát csak arra viszi át, ami ő vele rokon. Ma már az ember értékét nem a gyomra vagy izomereje szerint állapítjuk meg. Minél öntudatosabb valamely funkciónk, annál nagyobb nemességet tulajdonítunk neki. Az absolut Énben a szabatosságon kívül a világosság is absolut. Ö lenézheti a fájdalmat — bár kinek közt vergődik, elutasíthatja a hasznot, ha tönkre is megy a károsodás folytán. Az emberi cselekvés értékét azon magaslat határozza meg, amelyről a világfelfogása. A filozófusban — Buddha, Jézus, Szokratosz látta az emberiség mindenkor azon ideált, melyet maga előtt látott utánzásul. Az értékelési módok egymásra vissza nem vezethetők, mert az idealizmusból az élvet és a hasznot levezetni nem lehet. Amit értéktárgynak neveznünk, a mi alkotásunk. Ha pl. a költő a szavakba lelke értékességét nem öntötte bele, akkor verseiből nem is fogja azt sem maga, sem más kihüvelyezni. A tárgyba az alkotó viszi az értékességét, azért nem csoda, ha a szemlélő benne meg is találja. Fel kell tehát mutatni azt a pontot, hol az értékadás és értékfelismerés összeesik. Itt lesz az ontológia közös gyökere. Erről szól tehát a két filoz. ág közös metafizikája. A hasznossági viszony hiány és pótlék, cél és eszköz, ok és okozat. Az idealisztikus értékelés alapját az intuitiv felfogásban találjuk. A magunk képében az öntudatos Én képezi a súlypontot. A más tárgyak képeiben is azt helyezzük, amiből minden más megérthető, ami a legértékesebb, a lényegessége. Az utilizmus az okiságra, az idealizmus a lényegességre utal, abban ami az ok és lényeg alkotására vezet, megtaláljuk az értékelésnek is végső pontját. Az oki keresésben az öntét magát kifejti, a substantiában (lényegesség) az önkifejlés valamely eredményben megnyugszik. A substantia a tartalom, az okiság pedig a forma, melyben ezen tartalom kifejlik és megvalósul. Azonban okiság és lényegiség egy közös gyökérből erednek. Amit okul tekintünk az okozás tevékenységében, csak magát állítja, a lényegesség kihatásban, a lényeg = a kihatás tartalmilag. Mindkettő a valóság; először önmagában valót, önállítót majd az önállitást jelenti mely a másban tovaterjed. A szemlélő én, mely 728 az értelmi világot magával szembesítette önmagára is reflektál. Azt találja, hogy ezen egész képtárban volta- képen csak ötnaga fejtette ki gazdag tartalmát. S ezen forrásvoltában ébred önerejének tudatára. Ezen erő- érzet az önállítás sikerének az érzete. Az én, amely világképünket, kivetítette ugyanazon én, mint az, amely a projekcióról tud; amott önfentartása önállítása az okiság és substantia tagoltságában folyik le, emitt ön- állítását az önerő érzete kiséri. Az ontológia minden tartalma okozó substantia; az axiologia egész tartalma az öröm, mellyel eröérzete az Ént elárasztja. Az ismerés maga is alkotás, nem elsőrendű ugyan, hanem a tárgy utánképzése. Kant a természet és ez erkölcs két világát szétszakította; amazt a causalitás, emezt a szabadság törvénye szabályozza. Nekünk azonban csak egy világunk van s a külömbség csak a két világ megismeréséből ered. Az egyik, amelyet kényszerűségből alkotunk, ez az ontológia tárgya, a másik amelyet ismerésünk alkot, az axiologia tárgya. A projicáló Én egyfelől a valót létesíti, másfelől önmagát állítva és megszeretve az értékét is fakasztja. A tudás két félgömbje igy egy egésszé olvad, melynek egyik aspestusa az alkotás, a másik az utánképzés. Az értékelés az Én önmaga feletti örömének az Ítélete; fajai pedig egyrészt a haszonérték, másrészt az önérték. A haszonérték sorozatába tartozik elsősorban minden külső tárgy, az embertárs is. Ember embernek közvetlen egyéni hasznot hajthat vagy társas, szociális hasznot. Az ember centrális erőforrás. Amit tesz és mond, vetület mind Énjének projekciója. Amennyi tartalom az öntétben összeszorul, mindez megvalósulni, kialakulni törekszik. A funkciók természetük szerint megnyúlásra törekszenek. Érzelmeim« és gondolataink is projieiálódnak. Az ember önállitása annyi irányban megy végbe, amennyiféle tartalom van öntétében. Az emberi öntét minden része önprojectio utján valósul meg, először a funkcióknak megfelelő orgánumokban, azután ezen funkciók prolongatioiban is, amelyek az ill. szerven át a funkció tartalmát érzékitik, a másban állandósítják. Pl. a mozgató ösztön egyszerűen megnyúlik a botban, amellyel a kezet megtoldják. Idővel formailag is felveszi a kéz alakját és keletkeznek a primitiv eszközök. A család társadalom fennállásának fundamentális feltétele s ezért a társadalomra nézve oly fontos hasznossági momentum, mint a fizikai hatók haszna az organikus élet számára. A családban a bírtok közös, de a tulajdon fogalma a családot megelőzi. Mindenki belehozza a családba. Az alkotó az alkotással egybetartozik. Vonzódik hozzá. Az állat és prédája is egységet képeznek. A munka = projekció. A tulajdon a projekcióval és így az önfentartással elválaszthatatlanul összefügg. A föld termése, szeliditett állataim enyéim. Egyetemes világtörvény, ahova hatok, oda vonzódom, oda ragadok. A családokból lesz a nemzetség. A védelem eleinte öntudatlan; a jogi szervezet az első öntudatlan védelem fejleménye, melyet az értelem pontos fogalmazásban fixirozott. Az állam s az alkotó intézmények csak az alapintézmények bővülése. Alkotó intézmények a közös célok szerint: gazdasági, házassági, nevelő intézmények. A társadalom tehát szeli. 729
