Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-01-29 / 5. szám
megtanulnak magyarul s többnyire elfelejtik azt a nyelvet, amelyen nekik egykor a vallástanítás szóllott. Itt u. i. az az eset áll fenn, hogy előbbi nyelvükkel az azon a nyelven elsajátított vallásos ismereteiket is elfelejtik s csak természetes, hogy ilyen módon aztán afelé a felekezet felé hajlanak, amelyhez magyar nyelvű környezetük tartozik. Módját kellene ejteni valamiképen annak, hogy iskoláinkban egyházunk legjellegzetesebb vallási ismereteire magyar nyelven is megtanítsuk azokat, akikről sejteni lehet, hogy a világban fognak forogni. Ezzel némileg elejét vennők annak is, hogy a gyermek ne olyanféle insiunációval hagyja el az iskolát, hogy ő tót, vagy német vallású. (Ez a félszegség igen gyakori eset). Ezzel nem esnék csorba az illető iskola tradícióin, az egyháznak pedig jamára volna. Fontos és szükséges feladat volna az is, hogy- az inaskorból felserdülőket szinten intenzív gondozás alá vegyük. A Jünger Männer-Verein“-ok példája lebeg szemem előtt. Egyesületekben kellene tömöríteni a fiatal iparosokat, ott tovább művelni s bennük az egy testhez való tartozás érzését öregbíteni. Hiszem erről már nem egyszer esett szó, itt-ott van is eredmény, de ez is inkább csak egyes egyházak magánjellegű intézkedéseinek tekinthető. Felsőbb helyről, hivatalosan kellene ilyen értelemben kezdeményezéseket tenni; tervszerűen, egységesen; Hol vagyunk mi annak a sokszor megvádolt szocializmusnak az intézményeitől, amelynek kebelében majdnem minden városban megtalálja a fiatalember a maga körét, ahol szellemi szükségleteiről gondoskodnak. -- Ráfoghatjuk, hogy a mi viszonyainkhoz és erőinkhez mérten mindez utópia csupán, de hogy mégis mindinkább égető szükséggé válik, az is bizonyos! Az intelligens ifjúság helyzetének javításáról szólva, szintén nagy nehézségek merednek elénk. Amint már ismételten rámutattam, itt is kettős szempontot kell szem előtt tartanunk: egyfelől a kötelességet, melynél- fogva a reánkbizottakért mi viseljük a felelősséget Isten előtt, másfelől az egyház érdekét, amelynek létfeltétele, hogy éppen intelligens tagjai minél buzgóbb és tudatosabb emberek legyenek. Arra is utaltam, hogy amíg róluk történik ugyan gondoskodás a középiskolákban, addig főiskolai tanulmányaik idején teljesen magukra vannak hagyatva s hogy még középiskolai fáradozásunk nem mutat kielégitő eredményeket, addig az egyetemi ifjúsággal való nemtörődés ugyancsak meghozza a maga áldatlan gyümölcseit. A középiskolai vallásoktatás gyökeres reformja igen sürgős halasztást már nem tűrő feladat s helyes megoldás mellett igen sokat várhatunk tőle. Mindazonáltal magában véve még nem elegendő. A középiskolai uallásos nevelést a maga egészében kell megreformálni úgy, hogy ez szélesebb alapokra támaszkodjék. Annak a vallásos órák szűk kereteit túl kell lépnie. Az irodalomnál, testgyakorlásnál, zenénél sok helyütt más tárgyaknál is régen belátták azt, hogy a tanórák nem elégségesek. Megalakultak a különféle ifjúsági társulatok, körök. A vallásos nevelésnél, amelynek a tanuláson túl egészen specifikus s annál nem kevésbbé 69 fontos feladatai vannak, erre még fokozottabb mértékben van szükség. Igaz, hogy evangélikus gimnáziumainknak talán mindegyikében van vallásos irányú ifjúsági kör, de evang. ifjúságunk ily módon való tömörítése minden vonalon, a nem evang. tanintézetekben is szükséges. Sajnos azonban, hogy a meglevő vallásos egyesületek is nagyobb részt igaz elenyésző munkálkodást fejt ki. Azt legalább alig lehet eredménynek nevezni (de a közvetlen cél nem is ebben keresendő), hogy nehány vallásos estély szerepel az évi programmon s hogy az egyesület különféle célokra szerény összegecskéket adományoz. Biszkup Ferenc. (Folytatjuk.) Nyílt levél méltóságos báró Prónay Dezső egyetemes egyházi és iskolai felügyelő úrhoz. Méltóságos Felügyelő Úr! Midőn Méltóságod az 1913-ik év őszén evangélikus egyházunk zsinatát megnyitotta, nagy örömmel s lelkesedéssel hallgattuk valamennyien igazi protestáns gondolatokban gazdag megnyitó beszédét. Bizalommal s megnyugvással tekintettünk abban az ünnepélyes pillanatban törvényhozó zsinatunk munkálkodása elé, mert meggyőződtünk újólag arról, hogy annak tanácskozásait olyan férfiú vezeti, aki egyházunk hagyományainak s alapelveinek érvényesülésén minden körülmények között őrködni fog. Emlékezetünkben visszacsengenek most is azok a szavak, amikből azt a bizonyosságot merítettük, hogy az igazságért s lelkiismeret szabadságáért halálra is kész reformátorok küzdelmeiből megszületett egyházunkban mindenek dacára ma is „szabad a gondolat, úr az igazság“. S bizonyára minden egyéb okon kivül ez is késztet bennünket arra, hogy most, midőn a külső formák s talán az elavult nézetek bilincseiben sínylődik egy szerintünk igaz és elvi jelentőségű ügy, őszinte bizodalommal forduljunk egyenesen Méltóságodhoz. Tesszük pedig ezt abban a szilárd hitben, hogy az évtizedes egyházkormányzásban szerzett tapasztalatai, valamint ismert igazságos érzülete ez üggyel szemben is a méltányosság érvényesülésének utat fog mutatni. Ez évi egyetemes közgyűlésünk amint azt bátrak vagyunk Méltóságod emlékezetébe idézni az egyetemes tanügyi bizottság javaslatára dr. Szelényi Ödön pozsonyi theol. tanár „Az Evangeliomi Keresztyénség világnézete“ c. tankönyvének használati engedélyét nem hosszabította meg, s ezzel előtte a középiskola kapuját bezárta. 1913-ban ugyanezen bizottság 2 esztendőre engedélyezte a könyvnek használatát s egyúttal valamelyes hibák miatt átdolgozásra utasította a szerzőt. Most aztán a 2 év leteltével, mivel hogy dr. Szelényi Ödön könyvét át nem dolgozta, sem pedig az engedély meghosszabbítását nem kérte, oly értelmű előterjesztést tett az egyetemes közgyűlésnek, melynek határozattá emelése, ha érvényben marad, hosszú időre s talán mindörökre lehetetlenné teszi legbecsesebb s legjobb vallástani kézikönyvünk használatát. 70
