Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-09-09 / 37. szám
37. szám. 7 hogy megnyissak vak szemeket, hogy kihozzak börtönmélyből elzártakat, a fogházból sötétségben időzőket. ö Én, én Jahve, — ez a nevem, fenségemet senki másnak át nem adom s híremet a bálványoknak. 9 Az előzők im’ beváltak s az újakat megjelentem, fakadni tnég el se kezdpek, titeket már értesítlek. SZEMLE. A tények respektálása. Evangéliumi egyházunk legjobbjait már régóta gyötri az a kérdés, vájjon egy hitvalláson levő, meggyőződésből evangélikus hívek gyülekezete legyen-e egyházunk, vagy számoljunk a tényekkel és tűrjük el azt, hogy sok másképen gondolkozó különböző ideálokkal bíró emberek közössége s következéskép különböző nézetek egymással való küzdelmének a porondja maradjon. A hitvallásszerűség hangoztatásának és szigorú keresztülvitelének kellemetlen következményei volnának. Ha az egyház a hitvallásszerűségre halálos komolysággal súlyt fektetne, hívei közé nem fogadhatna csak olyanokat, akik meggyőződésből akarnának az egyház tagjai lenni. Az egyházhoz való tartozás tehát nem a keresztséggel, hanem az egyházhoz való csatlakozással kezdődnék. Első következménye az volna annak az eszményi állapotnak, hogy az egyház elvesztené jövendőbeli tagjainak egy részét. De le kellene a mostani tagokból is igen sokat operálni. Azokat tudniillik, akik bár tagjai az egyháznak, de nem hisznek el mindent és vallásos meggyőződés tekintetében nem azonosítják teljesen magukat egyházuk tanításával. Nyilvánvaló, hogy ez az ideális egyháziasság megvalósíthatatlan a mostani viszonyok között. Néha — egyes esetekben, amilyen pl. a Jatho, vagy a Traub-eset, — kíméletlenül érvényesíti az egyházkormányzat ezt a jogilag talán helyt álló elvet. Ép úgy, mint ahogy a katholikus egyház is kiátkoz nagy ritkán egy-egy túlságosan szabadszájú eretneket, vagy felette buzgó szabadkőművest. A hívek ezreinek a közönyével szemben alighanem bizonyos kockázattal járna ez a módszer.... Ilyen körülmények között kérdés, nem volna-e jobb, hogyha a hitvallásszerűség követelése helyett az egyház kimondottan is elismerné, hogy a mai egyházi keretek között nem minden embernek kell egyformán gondolkoznia. Elég ha bizonyos alapmeggyőződések vagy célok tekintetében van meg az egyetértés. Vagyis a mai egyházak nem hitvallás-közösségek, hanem népegyházak, melyekben szabadon keresheti minden hozzájuk tartozó a maga lelki épülését. Ezzel el volna ismerve a különböző theologiai irányok létjogosultsága. Az egyházak oly tágra nyitnák ki kapuikat, hogy azokon át olyanok is átmehetnek, akik egy szűkkeblű és szüklátkörű közösségbe nem kívánkoznak. — Ezeket a tényeket hangoztatja a református egyházban gróf Tisza István, ezeknek az elismerése a háború egyik eredménye Németország protestáns köreiben is. A szűkkeblű fele- kezetiség ápolása nem vonzó ideál már. Napról-napra többen akadnak, akik a népegyház ideálja felé törekvés mellett törnek lándzsát. Legutóbb D. Zöllner münszteri generálszuperintendens tartott Berlinben egy meglehetős feltűnést keltett előadást, melyben ő is azt hangsúlyozta, hogy az egyház nem hitközösség, hanem népegyház s ha az egyes országos egyházakat célszerűségi szempontokból fenn kell is tartani, a mindenáron való felekezeti egyformaság nélkül kell ennek történnie. A „Reformation“ szerint a generálszuperintendens ezen beszédével egyenesen az egyház mint hitvallásszerű közösség csődjét jelentette be. Mivel egyelőre az előadás szószerinti szövege nem ismeretes, a lapok a szöveg publikálását megvárják. Azután — majd megindul a cikkek lavinája ... s alighanem konstatálni fogják ezt a tényt, sőt lehet, hogy belőle némi következtetéseket is levonnak és szabadabb szellem, lüktetőbb intellektuális és vallásos élet indul meg a német hivatalos egyházak meglehetősen megkövesedett formái között. Luther — cseh volt?! ... Az Alig. evang. luth. Kirchenzeitung ez évi 31. számában nem minden érdek nélkül olvastuk azt a híradást, hogy egy G. Parisét nevű francia férfiú valamelyik francia folyóirat hasábjain annak a bebizonyítására' vállalkozott, hogy Luther aki nagy ember volt s kinek lelkét sok „erkölcsi szépség“ díszítette, német semmi esetre nem lehetett, hanem alighanem cseh származás. Ezen hipotézisére az a megfigyelés szolgáltatta a lökést, hogy Luther és a német nép mostani lelki habitusa között örvények tátonganak, ergo: Luther nem lehetett német, hanem a nemes cseh nemzet sarja. Ez nem tréfa, hanem komoly dolog — a francia tudós szerint. Ezért azt állítja, hogy Thüringen valaha egészen szláv volt, Luther születéshelye Möhra egész élénken Mährenre emlékeztet, Luther neve az ó-szláv Ljuda elváltozása, Keszler bizonysága szerint Luther szülein s Luther fiatalkori képein is világosan konstatálható a szláv típus. Parisét nem akarja a németeket Lutherjüktől megfosztani, tételeinek a bizonyításával csak azt a praktikus eredményt akarta elérni, hogy kimutassa, hogy amennyiben Luther lelkileg magasabb kvalitásokat árult el — ezt szláv származásának köszönheti. — A lap ezt a komikus erőlködést a háborús lelkizavarodottság rovására írja, egyúttal rámutat arra, hogy a Luther név a Lothar névnek az elváltozása, s arra, hogy a tiszta vért rendesen hiába keressük a mai emberben. A legfontosabbat elfelejtette megmondani tisztelt laptársunk. Ez pedig az, hogy nem a származás és a vér dönti el hovatarto- zandóságunkat. Én az vagyok, aki akarok lenni s amivé a magam emberségéből fejlődöm. Ez a szempont teljesen kilátástalanná teszi azt a próbálkozást, hogy Luthert a németségtől bárki elvitassa. ‘ív..; 586 587
