Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-01-22 / 4. szám
4. szám. SZEMLE. Sztehlo Kornél. Lapunk főszerkesztőjének a visszavonulásával nem mindenki van úgy, mint t. laptársunk az Evang. Egyházi Élet, mely valószínűleg a legjobban szerette volna, ha Sztehlo Kornél soha meg nem szólal, annyira hatott az idegeire Sztehlonak theo- logiai tradiciókkal ellentétes gondolkozásmódja. Mások Sztehlo Kornél egyházi működését nem dogmatikai tudása és álláspontja szerint Ítélik meg. Egy olyan esperes, aki jól ismeri Sztehlo Kornél működését, ezt irta a szerkesztőnek: „Azt végtelen sajnálom, hogy Dr. Sztehlo ő méltósága kilépett a kötelékből. A lelkészek nem méltányolták e derék emberünket úgy, amint kellene. A lelkészeknek nagyobb jóakarója nincs nálánál. Én vele dolgozva a bizottságokban megtanultam szeretni és becsülni. Soha se kelt fel illúziókat, elérhetetlent nem igér, csak annyit, amennyit megvalósítani lehet. Mily nagy áldás az ő lelkészsegélyezés alkotása! Ha ő nem mozgatja, sohase létesült volna ez se. Hatalmas segély e sanyarú világban egy gyermek után 300 korona! . . . Persze a Gyürky-féle javaslat tetszetősebb, csak egy hibája van: hogy kivihetetlen. Ki merné ma az adóalap csökkentésére adott államsegélyt a gyülekezetektől elvenni?! . . . Hála Dr. Sztehlo erőszakoskodásának, szemben az elnökséggel, hogy meg tudta alkotni a segély alapot; ha javaslatát meg is nyirbálták épen azok, akiknek a lelkészeket kellene pártfogolni, mégis csak valami, amit alkotott. Ezt tovább fejlesztve kinövi magát hatalmas intézménnyé. Sokat tudnék itt beszélni kulissza titkokról, de jobb hallgatni. Nagyon megismertem az embereket .. . tudom értéküket. . . . Szegény falusiak, mi vagyunk a balekek.“ Lapunk barátja utólag meg fogja bocsájtani, hogy leveléből ezeket a sorokat Sztehlo Kornél egyházi működésének a jellemzésére felhasználtuk. Végre is az ő egyházi munkájának nem a dogmatizálás volt a súlypontja. Mint világi ember nem mondogathatott dog- matizáló prédikációkat. Ott azonban, ahol jogtudással, közigazgatási tapasztalatokkal, a lelkészek sorsát javító munkával helyt kellett állnia, bizony ember volt a talpán. Mi a liberalizmusáért, önálló vallásos meggyőződéséért is becsüljük őt, de szeretnők, hogyha mások legalább egyéb nyilvánvaló érdemeit elismernék, Többet prédikáljunk! A Christliche Welt ez évi 2. számában Rade azt a kérést intézi lapja theológu- saihoz, hogy többet prédikáljanak! A prédikáció egyházunk éltető eleme, a mostani időkben pedig különösen fontos eszköze a népnevelésnek. Bármilyen nehéz feladat elé állítsa is a papot a gyakrabban való prédi- kálás kötelezettsége, vállalja ezt a munkát, hogy ne múljon el istentisztelet, amelyről a hívő haza ne vihessen magával valamit. Az ének, imádság és textus olvasás, is mind fontos doiog, azonban nem egész istentisztelet. A templomot sokan a prédikáció kedvéért keresik fel s csalódottan távoznak, ha az istentisztelet prédikáció nélkül folyt le. — Úgy hisszük, ezt a felszólítást nekünk is meg kellene hallanunk, mert mi is kevesebbet prédikálunk, mint amennyit a hívek elvárnának tőlünk. Általánosságban különösen a városokra vonatkozik ez a megállapítás, ahol a papoknak különben is túlontúl sok a dolguk s ép azért nehéz elgondolni, hogy vállaljanak magukra újabb terheket. Azonban mégis, — ahol lehet, ott hallják meg ezt a felszólítást. Ne múljon el ez a háborús istentisztelet, vagy könyörgés egy pár rövid mondatból álló beszéd nélkül! Mi már több ilyen könyörgésen részt vettünk, de nagyon csonkáknak találtuk őket és roppant elégedetlenül jöttünk ki a templomból, miután a lelkész egy könyvből egy imádságot, a bibliából pedig pár soros intést vagy egy rövid történetet olvasott fel, — a magáéból, a szívből, leikéből, evangéliumi meggyőződéséből azonban semmit sem adott hozzá. Nagyon nehéz a dolog. Roppant nagy munkát ró a lelkészre. Azonban szükség van rá. Intenzív vallásos életet élő lelkészek nem is fognak visszarettenni tőle, mert sok sóhajtás és nehézség dacára mégis gyönyörűséges iga ez: vigasztalni szomor- kodókat, világot gyújtani sötétségben tapogatódzóknak, megtanítani őket Isten csodálatos utainak a kifürkészé- sére és akaratán való megnyugvására. Nemcsak másoknak ajánlom ezt a munkát. Magam a háború kitörése óta benne állok. A mindennapi rövid reggeli istentiszteleten kívül vasárnap délelőtt és délután prédikálok, alkalmas időkben hetenként kétszer is tartok vallásos kérdésekről néha egy sőt másfélórás, nagy figyelemmel hallgatott és hálásan vett előadásokat. Mindez nemcsak híveimnek, hanem nekem is lelki gazdagodásomra, további munkára való serkentésül szolgál, azért jó lélekkel adom tovább én is Rade felszólítását: Többet prédikáljunk! P. V. KÜLÖNFÉLE Stettner Gyula t Folyó évi január 6.-ikán meghalt Felsőlövőn Stettner Gyula felsőlövői lelkész, a vasi felső ev. egyházmegye kiérdernült főesperese. Az ő elmúlásával ev. egyházunknak egy valóban értékes drága gyöngye tűnt el az emberek testi szeme elől. Mit tett gyülekezetéért, ki volt ő a felsőlövői tanintézeteknek, a vasi felső egyházmegyének, a dunántúli egyházkerületnek, az egyetemes egyháznak, Krisztus anya szentegyházának: az az élet könyvében fel lesz jegyezve. Született 1841 november 20-án Kőszegen. Édes anyját 9 éves korában elveszítette. Az elemi iskolákat és az algimnáziumot szülővárosában Kőszegen végezte el. A főgimnáziumot Sopronban. Itt lett theol. akadémiának a növendéke. 1864—65 tanévben a bécsi egyetemnek volt a hallgatója, mely alkalommal a Latzger család nevelője is volt. 1865—66.-iki tanévre a jénai egyetemre iratkozott be, azonban a tanévet az ez évben kitört háború miatt félbe kellett szakítania. Visszatérvén hazájába a soproni gyülekezetben vállalt segédlelkészi állást. Ebben a minőségben szolgálta 60 59
