Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-07-29 / 31. szám
31. szám. elmondott beszédeink úgy lepattognak a szivekről és a fiilekről, mint a falrahányt borsó. Ezek lennének Mikszáth lutheránus papi alakjai. Szomorú szívvel bár, de őszintén ki kell mondanunk azt a keserű igazságot, hogy közöttük nemcsak egyetlen igazi papi jellem, de még egyetlen egy igazán kedves, rokonszenves és megnyerő egyéniség sincsen, úgy, hogy aki ezen papi alakok alapján meg akarná Írni a magyar lutheránus pap jellemrajzát és meg akarná rajzolni a magyar evangéliomi lelkipásztor alakját, de ugyan szép következtetésekre és igazságokra bukkanna és ugyancsak jó véleménye lenne a magyar lutheránus papságról! Mindenütt csak gúny, szemrehányás és vád, bár humorosan elmondva is, de seholscm elismerés és dicséret! Ezért is, bár mi, lutheránus papok, korántsem pályázunk a regényhősök kitüntető szerepére és bár tudjuk, hogy azok a hibák és vétkek, amelyekben Mikszáth lutheránus papjai leledzenek, nem vonatkoznak mindnyájunkra és bár tudjuk továbbá azt is, hogy nagy hitsorsosunkat ezeknek a nem rokonszenves lutheránus papi alakoknak a megalkotásában semmiféle irányunkban és egyházunk iránt ellenséges indulat, érzés, szándék és cél nem vezérelte, mégis némi fájdalmat érezünk akkor, midőn az evangélikus „nagy palócz“ remek és színes műveit átolvasva, egyetlen szívünk szerint való evangélikus papot nem találunk bennök, egyúttal a kérdéseknek egész özönével állunk elé: Miért nem alkot ott Mikszáth eszményi evangélikus papi alakot? Nem tudott talán ilyet találni sem a múltban, sem a jelenben? Nem ihlették meg a lelkét magyar evangéliomi egyházunk szenvedései, küzdelmei és nagy papi alakjai? Vagy nem ismerte őket és a jelen nagy papjait sem ismerte? Vagy a műveinek iránya és tartalma olyan volt-e, hogy lehetetlenség volt számára egyetlen nagy, komoly lutheránus papi alakot megteremteni? Vagy nem akarta látni a fényt, a dicsőséget, a kiváló jellemű és tudású papjainkat és csupán a homályt, a gyarlóságot, a tökéletlenséget, a hibákat, de sőt a bűnöket látta és akarta látni ? Mindezek nagy és mély és nagyon is mélyen járó, nehezen eldönthető, vagy talán teljesen eldönthetetlen kérdések. Nekünk csak avval a szomorú igazsággal kell megelégednünk, hogy Mikszáth, egyházunk büszkesége és egyetlen nagy, evangéliomi vallásu elbeszélőnk, nem tudott bennünket sem dicsérni, sem megérteni. (Folytatjuk). Ki kap segélyt? Lelkészeink közvéleményét a legutolsó időben erősen foglalkoztatta a 125,000 koronás segély elosztásának az ügye. Báró Prónay Dezső a kiutalt-segély elosztásának a megbeszélésére a pénzügyi bizottságot július 27-én gyűlésre hívta össze Budapestre. A bizottságra két okból volt szükség. Az első indok az egyetemes felügyelő úr alkotmánytisztelete, aki ilyen fontos kérdésben egyházunk illetékes tényezőinek a véleményét feltétlenül ki akarta kérni. Egyúttal tájékozódni is akart. Az utolsó időben egyházi lapjaink a segély elosztásának a kérdésével behatóan foglalkoztak A cikkek csupán magánvélemények, vagy legfeljebb a szerkesz488 tőségek véleményei voltak, azonban sejtetni engedték, hogy lelkészeink különös érdeklődéssel figyelik hogyan fogják a segélyt elosztani? Hogy a lehető legmegnyugtatóbb megoldást megtalálhassák, azért is szükség volt e testület véleményének a meghallgatására. A bizottság össze is ült. Elsősorban konstatálta, hogy a hadsegélyző bizottság intenciói szerint a segély nem minden lelkésznek van szánva, hanem csak azoknak, akik arra legjobban rá vannak szorulva. A hadsegélyző bizottság tudja, hogy még a legméltányosabb igényeket sem képes kielégíteni, egyúttal hangsúlyozza azt is, hogy ez a segély egyszersm in den korra szól. Másodsorban konstatálta a bizottság, hogy a segély nem 125,000 korona, hanem csak 124,607 korona, mert 392 50 kor. bélyegilletéket kellett utána fizetni. Ezek megállapítása után a bizottság belemélyedt azon probléma tárgyalásába, hogy a 392 50 kor. bélyegilletéket áthásítja-e a segélyzendő lelkészekre s bélyeges, vagy bélyegtelen nyugtát követel-e tőlük? Miután ez a kérdés szerencsésen elintéződött, az egyetemes felügyelő úr felolvastatta a honti lelkészi értekezlet táviratát, amely minden lelkésznek egyforma segélyt követel, azután bejelentette, hogy Bodicky Mihály, karaji lelkész a segélyre nem tart igényt. Közölte, hogy az evang. tanárok és tanítók orsz. egyesülete a nem államsegélyes tanítók részére, egyházi forrásokból kért háborús segélyt. Ezzel kapesolatban 1). Baltik Frigyes püspök jelentette, hogy ez ügyben a kultuszminisztérium álláspontja az, hogy ezek államsegélyt nem is kaphatnak. A segély megosztására vonatkozólag több terv volt a bizottság előtt. Lombos Alfréd és Kiss Béla írásban terjesztettek elő felosztási terveket. A nagyhonti lelkészek kívánsága, hogy t. i. egyforma segélyben részesüljön minden lelkész, a limina elutasíttatott, mivel a segély a legjobban sújtottak számára volt adva. Nem kaphatnak a segélyből a nyugdíjas és a segédlelkészck, valamint a vallástanárok sem, mivel a segélyt az egyházegyetem csak a lelkészek számára kérte. Gyiirky Pál a bizottság elé egy részletesen kidolgozott felosztási tervet terjesztett, ebben a nyugdíjintézeti adatokból megállapította, hogy 366 kongruás lelkész van, 170-nek a fizetése 2,400 3,000,49-nek 3,000 3,500, 35-nek 3,500 4,000 és 86-nak négyezer koronán belül van a fizetése. 596 lelkész nős, 98 nőtlen. 222 lelkésznek nincs gyermeke. Gyiirky azt kivánja, hogy minden nős kongruás lelkész kapjon segélyt, 3,000 korona legyen a határ. Ezen az alapon 471 lelkész lett volna segélyzendő. A nős, de gyermektelen lelkészek csoportjában kapott volna mindenik 100 koronát, a kongruás, de kevésbé rászorult lelkészek csoportjában 250 koronát, a legnagyobb segély lett volna 400 korona. így jutott volna a bányai egyházkerületnek 22,900 korona, a dunáninneinnek 36,000, a dunántúlinak 28,850, a tiszainak 36,750 korona. A segélyek elaprózása ellen felszólalt Baltik püspök s így a 100 koronás kategória elejtetett. Sztehlo Kornél a lelkészsegélyző bizottság bevonását kívánta a segélyosztásba. A hivatalos felosztási tervezetet, amelyben már ncv- szerint fel voltak sorolva a segélyzendő lelkészek, Szelényi Aladár dr. egyet, főjegyző terjesztette elő. E 489
