Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-07-08 / 28. szám
28. szám. érdem, hanem a teljes. Én, a másik személy pusztán jelenlétével örömöt vált ki lelkűnkből, mint mikor az ember teljes egészét adja s a másikat is így tekintve veszi, ilyen a viszony, csak fokozottabb és teljesebb mértékben, az Isten országában. így lehet az emberi az Istenének képe, mert már előre az isteni világon keresztül, a legtisztább és legnemesebb formában látjuk. Az, hogy ezen új élet a családi élet körében kifejezésre jutó érzelmek és viszonyok formáiban nyeri a legteljesebb kifejezést, a legteljesebb ellentétben áll az ókori idealizmussal. Mert ennél az állam képe uralja az egyiittlét módját és a cselekedek vezéreszméje az igazságosság; az igazságszolgáltatás, amely az egyest a cselekedetek mértéke szerint ítéli meg. Ezzel szemben az Istenfiűság új országában az erőnek s cselekedeteknek a különbözösége eltűnik; minden ember egyformán értékes Isten előtt s egyformán közel hozzá, csak teljes lényünk odaadását követeli; a legbensőbb bizalmat és hogy lelkünk vágyódjék erősen az Isten után. Erre pedig mindenkiben meg lehet a képesség, amely nincs külső jelhez kötve. Minél kizárólagosabban e fordulatra, az örömhír elfogadására helyezzük a fősulyt, annál hathatósabb az a követelés, hogy ezen odaadás minden másra való tekintet nélkül, minden ellenszolgálatot követelő gondolat nélkül történjék és minden cselekedetünk a feladat szolgálatában álljon. Az ember a köznapi életben is mindent feláldoz, hogy a földjében elrejtett kincset megtalálja, hogy felfedezze azon értékes gyönyöt, amelyről hírt hoztak neki, mennyivel inkább kell, hogy eltöltse egész lelkünket a hasonlíthatatlanul nagyobb szellemi kincs. E szempontból ki van zárva bármilyen kényelmes egyezkedés és semmi más az embert nem szabad, hogy lekösse. Mert ha más törekvése is van, akkor ez fogja kitölteni lelkét, ami csökkenti azon egyetlen egy célhoz való odaadását: „ahol a kincsetek van, ott, van a szivetek is“. Az Istenben való élet és a világgal való törődés így ridegen elválasztatnak egymástól; a legnagyobb komolyság rejlik abban a követelésben, hogy nem lehet két urat szolgálni, és hogy fel kell hagyni minden tétovázással és habozással: „Aki kezét az ekeszarvára teszi és hátranéz, az nem alkalmas az Isten országára“. Még hasznos és értékes dolgok is ártalmassá válnak, ha a feladatot csökkentik; a szem kiszakítandó, a kéz levágandó, ha veszélyeztetik az egész embert. Minden fontolgatást és ingadozást száműz e gondolat: „Mi haszna az embernek, ha elnyerné az egész világot, lelke azonban kárt vallana ?“ A szemlélet s érzület a magas szempontjából következik a gazdagság utáni törekvés és világi javak utáni vágy teljes elitélése, és elutasítása annak, hogy a köznapi nyomasztó gondolatnak magunk fölött úrrá engedjük lenni, hogy egy távoli jövő alakulásán már előre tépe- lődjünk és gondolkodjunk: „elég, ha minden napnak megvan a gondja“. Az élet folyásával előidézett különböző helyzetek és érzelmek sajátságos értékbecslése fejlődik ki ebből: ami erőteljes vágyat és szomjat ébreszt az Istennel való közösség után, az fontossá válik, ámde mindaz értéktelen, ami a világgal összeköt 434 és annak értéket tulajdonít. Miután minden külső siker és jólét ezt teszi, így az embereknek és a dolgoknak értékbecslése teljesen átalakul. A szenvedőkhöz és szegényekhez, az alacsony állásunkhoz és elnyomottakhoz közel a mennyország, míg a gazdagok és hatalmasok távol állanak tőle, miután az előbbiek érzülete könyebben változik meg s lelkűk erősebben sóvárog az örök élet után. Éppen úgy előnyben vannak a tanulatlanok az okosak és bölcsekkel és azokkal szemben, akik önteltek és befejezettnek hiszik magukat. Amint a köznapi tapasztalat mutatja, az ember legjobban azt becsüli meg, amit elveszített, éppenúgy a jótól eltávozott, a bűnös is különös gond tárgya; a tékozló fiút nemcsak, hogy erős vágy vezeti haza, hanem otthon is az apai szeretet nagyobb bensősége várja. Ezzel rokonirányú gondolat az, amely szerint ezen új ország elsősorban a békéstermészetű és szelíd emberek országa, lényük becsületességét és szívük, tisztaságát e világ tévedései nem érintiK; azon embereké akik egyszerű és jámbor lelkületűek, akiknek az érzékét az élet bonyodalmai nem tompították le az iránt, ami mindenekelőtt szükséges. így a megszokott és üzletszerű élettel, a köznapi lét merevségével és szűkösségével szemben egy gazdag, kimeríthetetlen élet tárul elénk az embernek Istenhez való viszonyából, ebből épül fel az új világ szentsége, amely át akar alakítani minden valóságot. Ezen összefüggés megerősíti a gyermekélet ezen alapon való értékelését. A gyermek — nyilván a gyengéd, gyámoltalan gyermekkorra kell gondolni — lényének egyszerűségével, odaadásának tisztaságával, ragaszkodásával, amelyet másokkal szemben tanúsít s azon életével, amelyet másokkal tölt el igaz mintaképe azoknak, akik Isten után áhítoznak; innen a követelés: legyetek olyanok, minők a gyermekek. A gyermeki lét igazi lényege mégcsak most nyilatkozik meg az emberiség szellemi szeme előtt. A gyermek szent és érintetlen lény, akit az isteni szeretet őríz, amely elsősorban áll közel az isteni lényhez: „angyalai szüntelenül nézik a mennyei atya arcát“. Ezen egyszerű mondatokban a felfogás és értékelés teljes átalakulását találjuk meg. A későbbi ókor is sokat foglalkozott a gyermekkel és életével és művészetének legkedvesebb mintája a gyermekszobrok voltak. Ámde a gyermekben nem egy új és tisztább világnak csirágát és sejtését látta meg, csupán a teljes s üde természetet; ezen műemlékek a gyermekben levő „mókázásra, pajkosságra, vígságra, de éppúgy a veszekedésre, tolvajlásra való hajlamot, elsősorban pedig azon nyers erőt és egészséget, amely szerintük a gyermek főtulajdonsága kellene, hogy legyen, adják vissza“. (Burkhardt.) így a külsőleges érintkezőpontok egyúttal e két világ közt levő benső szakadékot is mutatják. Ezen új élet összekapcsolja a komolyságot a szelídséggel. Miután a mentő cselekedet elsősorban a gyengéknek és megtévelyedetteknek, a megterheltettek- nek és fáradtaknak szól, szeretet és kegyelem által minden bűnt megbocsát; miután továbbá nem merev normák, hanem a szeretet törvénye és az érzület bensősége uralják az életet, az iga könnyűvé és a teher enyhévé. ' 435
