Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-07-01 / 27. szám
27. szám. tanító még oly buzgón és odaadással dolgozott is évközben, ha még oly lelkiismeretes is, hogy nem tekinti a vizsgát csupán szemfényvesztésnek, a májussal mégis csak megjelenik az iskolában a vizsga réme. A tanítás, az ismétlés, a felelés a vizsga jegyében történik. Ha a gyermek otthon nem tanul, a vizsgával ijesztik; ha az iskolában nem tudja a leckét, a vizsgával fenyegetik. S a jó, a lelkiismeretes tanuló a vizsga előtt az éjt nappallá teszi, csak még többet tanul, magol, kézimunkázik, rajzol; az élete már hetekkel a vizsga előtt csupa félelem; izgalom. A család maga is ideges; ideges, ha a gyermek túlsókat tanul, mert félti az egészségét; ideges, ha nem tanul, mert fél a szégyentől, a rossz felelettől. A tanító ideges, mert jó vizsgát akar. Hiszen a lehető leghelytelenebbül - a vizsga szerint Ítélik meg működését, s azonfelül tudja, hogy a vizsga egyik legfőbb meggátlója amaz annyira óhajtott szép és szoros viszonynak, mely kellene, hogy a család, az iskola és a tanító között fennálljon. Hisz hányszor megtörténik, hogy a jó tanuló gyöngén, a rossz pedig véletlenül egészen jól felel. S ott a kész bizonyítvány. S a szülő, ki saját gyermekével szemben mindig elfogult, az egyetlen véletlen felelet alapján kész a tanítót igazságtalannak mondani, kiről úgyis már régen tudja, hogy éppen az ő gyermekét ki nem állhatja, lám, most napnál fényesebben be van bizonyítva: Mariskának egyese van, pedig a vizsgán rosszabbúl felelt, mint az ő Juliskája, s ennek pláne hármasa van. Szóval: idegesség, izgalom, elégedetlenség itt is, ott is. És mindez miért? minek? Soha egyetlen vizsga az iskola, a tanító munkájának hű képét nem adja. De hát akkor minek tartunk vizsgát? Kinek van haszna belőle? Senkinek. A gyermek idegrendszerét támadja, a bizonyítványon pedig se javítani, se rontani már nem lehet. (Én csak az elemi és polgári iskolák vizsgájáról beszélek.) Az elöljáróságnak joga, sőt kötelessége is a tan év bármely pillanatában meglátogatni az iskolát, meglepni a tanárt, mikor sokkal jobban meggyőződhetik annak munkájáról, képességéről, tehetségéről, szorgalmáról, pontosságáról, lelkiismeretességéről és buzgalmáról, mint a két órás parádés vizsgán. Gyakorolják eme jogukat felváltva mennél gyakrabban. A szülők érdeklődése pedig évről-évre csökken. Munka, gond, most aggodalom, szomorúság, gyakran nem tórődömség távoltartja őket onnan. A szülőknek legalább 90%~a nem szereti és nem kívánja a vizsgát, aminek most még egy újabb oka is van, t. i. a megszokott új vizsgaruha. Hány lányka nem kapott volna most a drága szövetek idején új nyári ruhácskát, de hát vizsga van, s az én gyermekem csak nem mehet egyszerű, szegényes, talán divatját múlta ruhában, mikor szomszédnőjének új, divatos ruhája lesz, s ha ő fehéret kaphat, az enyémnek már hímzett fehér kell, s így tovább. — Idegen, nem érdekelt a legritkább esetben néz el oda, mert ismer érdekesebb szórakozást is, mint vizsgát hallgatni, hisz még akinek hivatalból kell elmennie, sokszor még az is unatkozik ott. Hát tisztelettel kérdem még egyszer: kinek, minek a vizsga, legalább a mostani évtizedes formájában ? A jó tanító és tanuló e mumus nélkül is megteszi híven a kötelességét, a rossz tanító és tanuló a vizsga mellett is talál kibúvót a kötelesség teljesítés alól. Csak arra való, hogy a korunkban már amúgy is túlontúl ideges gyermekek idegzetét csak még jobban rontsa, időnek előtte elnyűjje. Pláne most, mikor minden ideg amúgy is a végsőkig feszül, örök bűn a szegény gyermekek idegeit — mint valami húroshangszert — erősen, gyorsan, irgalmatlanul koptatni. A miniszter a középiskolákban módosítani akar a vizsgarendszeren. Az elemi és polgári iskolákban a leghelyesebb módosítás a vizsga teljes eltörlése lenne, helyette pedig fokozott, rendszeres, összefoglaló magolástól és eldarálástől ment ismétlések és főként a szülői értekezletek gyakoribb megtartása volna életbeléptetendő. Az előbbiek a gyorsan lekopó vizsgamáz helyett igazi, mély és maradandó tudást adnának a gyermekeknek, az utóbbiak pedig közelebb hoznák a szülőt, az iskolát és a tanítót egymáshoz, aminek megint csak a gyermek érezné hasznát; az a gyermek, akit minden rendelkezésünkre álló eszközzel arra kell nevelni, hogy testi, szellemi, és erkölcsi tekintetben alkalmas legyen arra, hogy helyettesítse, pótolja az elvérzetteket s akire a haza majd minden körülmények közt számíthat. K. S. J SZEMLE. Corpus catholicorum. A reformátorok művei és a reformáció történetére vonatkozó források feltárása évek óta komoly munkával folyik. Több népszerű kiadás mellett a reformáció jubileumára alighanem befejeződik Luther Márton műveinek 1883. óta megjelenő weimári kiadása. Ezenkívül a Corpus reformatorum c. gyűjteményben mely 1834. óta jelenik meg, igen könnyen hozzáférhetővé tették Melanchton, Kálvin és Zwingli müveit. Szép kiadásokban meg lehet szerezni Luther, Bucer, Hutten Bugenhagen és a többi reformátorok levelezését is* A reformáció korabeli kntholikus termelés nincs ilyen módon hozzáférhetővé téve. Greving J. münsteri tanár 1915. novemberében kiadta a jelszót egy Corpus catholicorum megteremtésére, melyben napvilágot látnának azok a katholikus munkák, melyek körülbelül 1500 1563 között jelentek meg s a reformációt megelőző szellemi áramlatokkal s magával a reformációval, vagy a katholikus álláspont kifejtésével és védelmezésével foglalkoznak. A vállalat tervét Greving tanár a niíinsterben megjelenő Theologischer Revue 1915. évi 17/18. számában közölte. Azóta annyira érett a dolog, hogy Greving terve sokféle méltányló támogatásra talált. Több katholikus tudós részt kért a kiadás munkájából, de a vállalatot anyagilag támogatók gárdája is annyira gyarapodott, hogy a terv felvetője * A jubileumra készülődök részére nemsokára alkalmam lesz talán összeállítani a reformációra vonalkozó legkönnyebben megszerezhető és megfelelő tájékozást nyújtó művek jegyzékét. Erre előre is felhívom az érdeklődők figyelmét s esetleg kérem arra is őket, hogy egyik-másik nekik fontosnak tetsző munkára viszont engem figyelmeztessenek. (Szerk.) 420 421
