Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-07-01 / 27. szám
27. szám. Az adóalapi segélyes egyházak helyzete. Ma már nyilvánvaló, hogy a világháború sok minden téren és talán első sorban gazdasági téren érezteti és fogja éreztetni soha nem sejditett hatását. Sok számí- tást keresztül húzott kérdezetlenül, sok tervet meghiúsított könyörtelenül és sok jóhiszeműen kitűzött céltól eltérített akaratlanul. Hatalmasan megváltoztatta és csaknem felforgatta, úgyszólván feje tetejére állította az adózó nép és adóval fenntartott egyházközségek részéről jelentkezett azon állapotokat és viszonylatokat is, amelyeknek szabályozására az egyetemes egyház, a maga egyik igen fontos szervét, az i. n. adó-alapi bizottságot megalkotta. Mi volt az államkormány célja az adó-alapi segély megadásával? Közvetlenül: segíteni az egyházi adó- tehert viselő népen; közvetve: segíteni magukon az egyházakon is. Az egyetemes egyháznak célja pedig, az ő szellem-erkölcsi természetének és ebből folyó sajátos feladatának megfelelőleg, igen természetesen, épen fordított lehetett és lehet csakis az elfogadott államsegéllyel. Az t. i., hogy közvetlenül, első sorban segítsen az aránytalan adóteher által fenntartott egyházközségeken és közvetve a teherviselő egyháztagokon. — Hogyan? Úgy, hogy az egyházi szükségletnek az a része, amely különösebb tehernek látszik, az államsegély megadása folytán ne rovassák ki befizetendő követelésként a tagokra, illetve a kirótt adóösszeg, mint szükséglet bizonyos %-ig leszállíttassék és az így előállott hiány a kiutalt adóalapi segélyből fedeztessék. Ez eddig igen helyes és természetes eljárás vala és az államsegély célját érte ott, ahol maga az egyházközség a teher megfelelő leszállítása folytán a rövidet nem húzta. De mi következhetett el c tt, ahol esetleg az egyházközség húzta a rövidebbet? Magától értetődik, hogy egyház-segítés helyett egyház-nyomorítás, építés helyett rombolás. Azaz, hogy volt valahol segítve: a népen! Ám ez a segítés csak látszólagos úgy anyagilag, mint erkölcsileg. Anyagilag annyiban, hogy a nép a segélyt vagy meg sem érezte, mert csekély vala; vagy csak átmenetileg érezte, amennyiben az adóleszállítás folytán szükségszerűleg előállott hiányt, ha az egyház magán öngyilkosságot nem akart elkövetni, előbb-utóbb ki kellett róni és pedig az idők és a fejlődés kívánta fokozott mértékben. S erkölcsileg épen ezért és annyiban lett károssá az anyagi segítés a népre is, amennyiben a már egyszer megizlelt és élvezett adó-csökkentés után a nép nem örömest hajóit és soha sem is hajol meg örömest még a kényszerűség kívánta újabb kirovás követelése előtt sem. Az olyan nép kivált, mely főleg a háború előtt dívott s dédel- getésig menő, mindennemű, sokszor oktalan és kárt- okozó u. n. szociális támogatásokat megszokta s ez a megszokás zsebrák-természetét csak növelte. S hogyan állunk most a világháború folytán gyökeresen megváltozott viszonyok között? Országosan ismert tény, hogy a világháború gazdaságilag, — ha talán nem is mindenütt, de általában csak javára van a termelő, iparüző és munkás népnek, 418 szegénynek, gazdagnak egyaránt, a rendkívül megdrágult termény-, termék- és állatárak, általán az árúk és munkaerő értékezítése folytán. A nép nem tudja, mit tegyen pénzével. Csakúgy ömlik a pénz nála. A vérözönben valóságos pénzözön! Egyházi terhét meg sem érzi. Az állam adót vet ki a háborús jövedelemre. Az egyház ilyenre nem is gondol. S az egyházközség? — Fentartásának szükségletei és eszközei: papír, könyv, építési anyag, munkadíj stb., — nem említve tisztviselőinek és alkalmazottainak fizetés-emelési szükségleteit és a harctéren elesett, eltűnt adófizetők sorában beállott csökkenések folytán jelentkező veszteségeket — jelentékenyen megdrágultak, már a háború előtt is. Mit tegyen most az egyházközség? Ha betűrágó szabályszerűséggel jár el és ha a hiány, illetve, a szükséglet kellő számba vétele nélkül kirovott adót lejjebb szállítja még nagyobb lesz a költségvetési hiány. A nép anyagilag előre halad, emelkedik,—az egyház hátramarad,sülyed.... Nem természetes eljárás-e, ha az egyházközség, s épen a jelen viszonyok közö.t, úgy törekszik magán segíteni, hogy az adó-alapi segélyből első sorban a mutatkozó fedezeti hiányt igyekszik elenyésztetni, — és csak az így fennmaradt segélyösszeget fordítja adóleszállításra, ha ugyan a hiány elenyésztetése után lesz mivel leszállítást eszközölnie. Ezen eljárással nem vétenek az érdekelt egyházközségek semmiféle szabály ellen sem, mer- a hiány-elenyésztetéssel tulajdonkép adó-leszállítás történik, s így az adó-alapi segély a maga céljának megfelelően használtatik fel. Azt hisszük, hogy az egyetemes adó-alapi bizottság, amely mindig feladatának magaslatán állott és bizonyára ott áll ma is, látja, tapasztalja az idők hathatás változásait és a szerint fogja mérlegelni azt a módot, amellyel az egyházközségek a nekik kiutalt adó-alapi segélyeket a nehéz gazdasági viszonyok között felhasználják vagy felhasználni jónak látják. A közvetlen ellenőrzésre hivatott esperességi számvevőszékeket nem is említjük, mert hiszen ezek a legközvetlenebbül .tapasztalhatják a háború előidézte gazdasági változásokat az egyházakra nézve s abban a helyzetben vannak, hogy előre is teljes méltánylással, az egyházközségek helyi érdekét megértő lélekkel bírálhassák el az adóalapi segélyek felhasználásának módozatait. Lápos. Vizsgák.* Virágzik a jázmin, itt a vizsgák ideje. Csak azt csodálom, hogy az emberiség, mely a humanizmus jegyében eltörülte a derest, a kalodát s a többi kinzószerszámot mind, a gyermekidegzete romboló és roncsoló eszközét még mindig nyugodtan tűri. Mert amint beköszönt a gyönyörű május, a virágillatos, balzsamos, ragyogó, kikicsalogató május, megjelenik az iskolákban is a vizsga réme. S ha a * Ha ez a cikk a vizsgák után jelenik is meg, még mindig elég jókor jön ahhoz, hogy a kérdés felett komolyan gondolkozóba ejtsen s esetleg valamelyik gyűlésen megfelelő határozatot váltson ki. (Szerk.) 419
