Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-06-10 / 24. szám
24. szám. kell szenvednünk. Távozz tőlünk csüggedés és kétségbeesés lelke! Jövel Szentlélek! Bízni, remélni, a jóért küzdeni, az igazság mellett megállni taníts s ne engedd, hogy hitünk Isten jóságában és bölcs akaratának üdvünkre való megnyilvánulásában ingadozzék! Sz. L. A szeretet katonái. Az orvosok érdemlik meg ezt a szép nevet: szeretet katonái. Meggyógyítják az oroszt épp úgy, mint a taliánt, mert a beteg embert látják benne. Érdekes, de úgy van: a katona orvosnak inkább van módjában egyetemes emberi hivatást tenni a harctéren, mint a tábori lelkésznek, mert az utóbbinak működése nemzeti, nemzetiségi, sőt még felekezeti korlátok közé van szorítva. Érdekes, de úgy van: az orvosok inkább képviselik az általános emberszeretet eszméjét, ezt a genuin keresztyén gondolatot, mint maguk a papok, a vallás hivatalos szolgái. Úgy is mondhatnánk, hogy az általános emberszeretet dolgában az orvosok jobb keresztyének, mint a papok. Az orvos munkaköre: a beteg emberi test, ha magyar, ha szerb, ha angol, ha inoham- medán, ha zsidó, ha lutheránus. A pap evvel párhuzamosan nem mondhatja, hogy az én munkaköröm az emberi lélek. Még azt sem mondhatom, hogy a keresztyén lélek. Mit szólna katholikus testvéren, ha hívei protestáns istentiszteleten vennének részt? Az Úr Jézus Krisztus elmondhatta magáról, hogy én vagyok ama jó pásztor, nyájam az egész emberiség, de Krisztus után közel 2000 esztendővel az ő apostolai már nem mondhatják el. ... A felekezetieskedés, bármilyen tudós szóvivői is akadjanak, visszaesés az univerzális keresztyén gondolattól. Pedig a világ fejlődése e pont felé gravitál. Nézd az egyetemes tudományt, művészetet, ipart, kereskedelmet, mindennemű és rendű szellemi életet, mit látsz? Azt, hogy az univerzalitás tekintetében elhagyták, megfölözték a keresztyén vallást, mely pedig először volt hivatva az egyetemes öntudatot a lelkekbe oltani. Most visszatanulhatjuk az orvosoktól azt, amit nekünk kellett volna tudnunk, hirdetnünk, követnünk __ D e most nem azt akarom bizonyítani, hogy az ' orvosoknak, a szeretet katonáinak, tágabb, jézusibb a szeretettik a papok megszorított szereteténél, hanem szeretnélek bevezetni a boncasztalhoz, amelyen véres emberi test hever. Tán az a fakó emberi test a halál tornácában közelebb hoz téged az én fájdalmamhoz, melyet akkor szoktam érezni, ha végigjárom iratcsomókkal a kötözőhely barakjait s a napos orvossal találkozom: az orvos sorra járja a betegágyakat s rendre gyógyít mindenkit, a lelkész ellenben csak ahhoz az ágyhoz lép, melyen felekezetbelije fekszik s ha vélet- lenségből más vallásának is adott iratot, azt másnap visszaadják, vagy tán visszaadatják az evang. lelkésznek azzal a megjegyzéssel, hogy „nem vagyok evangélikus“. Az orvos a kötözőhelyen azt kérdi: mi bajod van fiam? A lelkészek pedig súgva tudakolják: evangélikus? katholikus? A szeretet katonái operációhoz készülnek. Haslövéses érkezett a lövészárokból. Hivatják felekezete papját, 370 hogy az altatás előtt beszéljen vele. Nehéz föladat a veres test elé állni s a vallás vigaszát, erejét csepegtetni abba, kinek szive hidegülni kezd s hasából a boncasztalra szivárog a vér. . . . Hol járnak most gondolatai ? Az orvosok szublimátos vizben, szappanos kefével mossák az operációhoz kezeiket. A lengyel viskó, az „Operatiens-zimmer“, túl van fűtve, hogy a sebesült fölvágott belső részei át ne hüljenek a műtét alatt. A beteg remegő, kérő pillantásokat vet a sürgölődő orvosokra. Mindegyiknek van hozzá jó szava: „Ne féljen semmit, fog aludni szépen, nem szabad oly izgatottnak lenni. . . . Egy hét múlva úgy is szabadságra megy“__ O h Istenem, hányán mentek szegények örök szabadságra! A jó Isten trónja elé, a hősök gárdájában! A beteg orrára borítják a kloroformos borítékot. Onnan szívja magába az öntudatlanság álmába szen- derítő kloroferm gázokat. A borítékra cseppekben hull az altató folyadék. A betegnek számolnia kell, ameddig tud. Innen tudják meg, hogy mennyi benne még az öntudat, mikor alszik el. Egy .. . kettő . . . három .. . Már ötvennél tart, de már nem számol normálisan. Hosszan nyújtja, majd meg hadarja a számokat, végül teljesen összezavarja. Hatvankettő ... negyvenkilenc ... hetven ... Most oldózlik fel öntudata az öntudatlanságba. Végre teljesen elhallgat. Alszik, fölhúzzák, pupillái tágra meredve jelzik, hogy a kloroform mérgezés megtette hatását. Megkezdődhetik az eperáció. A fertőtlenített hasbőrön végigfut az orvos kész, a beteg álmában is reagál a már fájdalomnak nem érzett ingerre s kiabálni kezd: „Őrmester úr, őrmester., úr, muszkák . . . tűz . . . tűz!“ De hangos álma is megszűnik s meg se rezzen arcizma sem, amint az orvos kezei között forgatja beleit, keresi kutatja, mit fúrt át az orosz golyó? Megtalálja hamar. A golyó iránya külsőleg is látható volt: a köldöknél ment be, a gerinc mellett jütt ki. A bél egy része négy helyen volt átfúrva. Két arasz hosszú belet ki kellett vágni. Borzasztó látvány a kivágott részt a tálcán látni! A bél még két helyen volt átfúrva. A félkörű tűkkel az orvos gyakorlott keze bevarrta hamar. De a hasüreg mélyéből még vérsugár lassú szökése volt látható. Csiptetővel megfogják az átszakított véreret s cérnával lekötik. Ez a sorsa az összes átszakított vérereknek. A hasüreg nem vérzik már, az összes sebek bevarrva, kezdődhetik az összevarrás. Halkan súgva kérdem az egyik orvostól: Van remény, hogy fölépül? — Azt még most nem lehet tudni — feleli az orvos. Belei elég üresek voltak, tehát az inficiálás nem volt nagymérvű; elég jól vérzett, tehát a lövés után nem vesztett túl sok vért. Az a kérdés, hogy hashártya-gyuladása lesz-e? Ezek a szegények többnyire abban szoktak elpusztulni. A beteg hűs kámfor-injekciót kap a szív működés elevenítésére. Utóbb pár száz gramm konyhasóoldatot, melynek sűrűsége azonos a vérével — s hogy legyen minek keringeni a vérveszteség következtében összeeseti véredényekben. Azután kezdődik a keltés. Lassan magához tér a beteg — tiszta szalmazsákon, meleg pokróc alatt. — Nagy az öröm, ha a haslövéses pár nap múlva több tejet kér. Akkor már mosolygó orcával 371
