Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1916-04-08 / 15. szám

15. szám. Erkölcsi megújhodás. A háború elején nagy vál­tozásokat reméltünk. Bíztunk benne, hogy a véresen komoly, világtörténeti idők az embereket különféle tekintetben megjavítják. Másfélévi háborúskodás után körülbelül látható, hogy ez a reménység nem vált való­sággá. Erről a dologról a nálunk is meglehetősen ismert nevű Keller Sámuel lelkész következőkép nyilatkozik (a Reformation 1916. évi 10. számában): Itthoni és harc­téri megfigyeléseket nem szabad általánosítani, se a vágy, se az én rózsás optimizmusom ne vezessen félre, hogy mindent rózsaszínben tűntessek fel. Másfélévi háború után nehéz szívvel azt kell mondanom, hogy nem, a háború nem hozott annyi belső áldást, amennyit a kezdetén vártunk tőle. A nagyobb komolyság és sok szép kezdeményezés mellett nem hiányzanak a bizonyí­tékai annak sem, hogy Krisztus gyűlölete s a legdurvább örömhajhászás a tömegekben úgy itthon, mint a harc­téren tovább tenyésznek. A hit és a hitetlenség közt való harcot csak fegyverszünethez hasonló állapot váltotta fel. A két hadsereg állása talán a hité javára némileg változott, azonban annak ellensúlyozására a háború után olyan élvezethajhászására számíthatunk, hogy az engem aggodalommal tölt el. Milliók lesznek majd büszkék arra, hogy ők kényelmük feláldozásával és óriási áldozatokkal a hazát megmentették s majd arra törekszenek, hogy mindenért kárpótolják magukat Adja Isten, hogy ez a hangulat egy-két hónap alatt tönkre ne tegye mindazt a belső megújhodást, amit eddig a háborúnak köszönhetünk. KÜLFÖLD. A keletporoszországi evang. egyházak az orosz invázió következtében szintén tetemes kárt szenvedtek. Tizenhárom templomot az oroszok annyira tönkre tettek, hogy ezeket egészen újra kell felépíteni. Tizenhárom máson nagyobbszabású renoválás is segít. 26 papiak és 200 egyéb egyházi épület is tönkre ment, az ingó­ságokban okozott káron kívül négy és fél millió márkára becsülik azt a veszteséget, amit az oroszok dúlása okozott. A keletporoszországi orosz invázió rengeteg kárt okozott a lakosságnak. Huszonnégy várost, 600 falut, 300 nagybirtokot dúltak fel az oroszok, 34,000 házat tettek tönkre és 100,000 lakást fosztottak ki. Megöltek és halálba kergettek 2000 személyt, az Oroszországba hurcolt németek száma 10,700. Az oroszok elől 350—400,000 ember menekült. Lábas jószágban is van kár elég: 135,000 ló; 250;000 szarvasmarha; 200,000 disznó; 500,000 birka; 10,000 kecske; 600,000 tyúk és 50,000- liba'került az oroszok kezére. Orosz-Lengyelország 'evangélikusai is sok kárt szenvedtek a háború következtében. Az eddig elfoglalt területen 66 evang. anya-’és 39 leányegyház van. A félmillió evangélikus közül 30,000 lengyel,470,000 német anyanyelvű. A háború itiíattnézek közül 150,000 volt kénytelen lakóhelyét élhagyni. Az egyházak kára 400,000 rubel. A Gusztáv Adolf egylet' vezetősége a fiókegy­leteket arra kéri, hogy ezeket az. egyházakat erejükhöz mérten támogassák. 234'' A gyermekek gyűjtése a Gusztáv-Adolf-egylet részére Németországban 3279796 Márkát eredmé­nyezett, amit 1042 helyről fizettek be. Ebből 5000 Mk Elsass-Lothringennek, 10000 Mk. Galiciának, a többi Keletporoszországnak jut a háború okozta károk eny­hítésére. Ausztriában a gyermekgyűjtés 159596 Mk. volt. KÜLÖNFÉLE A harangjaink is bevonulnak. Szükség lesz reájuk a haza védelmére. Templomba hívogató, halottakat sirató szavuk halálos mennydörgés lesz a csatatereken. Az a nép, amely áldó zokogással küldte a harcba ifjait és férfiait, a nagy cél, a diadalmas béke kivívása érdekében hazafias áldozatkészséggel adja oda haran­gjait is. Sírva fog búcsúzni ezektől is, de holta napjáig emlegetni fogja azt a nagy időt, amikor mindnyájunk­nak azt kellett vallanunk : „A haza minden előtt!“ — A vallás és közoktatásügyi miniszter a harangok átvételére vonatkozó körrendeletét kiadta s leküldte a püspöki hivalokhoz. Ebből a rendeletből kitűnik, hogy a harangok leszerelése az átvevő katonai hatóság dolga lesz, s hogy az átvétel egyházmegyénként egyszerre fog megtörténni. Olyan helyeken, ahol több egyháznak vannak harangjai, a leszerelés lehetőleg egyidejűleg fog eszközöltetni. A harangokért kilogrammonként 4 Korona térítés jár. — Püspökeink ezt a rendeletet kö­zölték az egyházakkal. Elrendelték, hogy az egyházak szigorúan a rendelethez tartsák magukat s a harangokért kapott térítési összeget alapítványi jellegűnek vegyék és gyümölcsöztessék, mig belőle megint harangokat szerezhetnek. Baltazár Dezső dr., tiszántúli ref. püspök igen helyesen azt is elrendelte, hogy a harangoktól a gyülekezetei külön istentiszteleten búcsúztassák el a lelkészek. Ismerve népünknek ilyen dolgokról való fel­fogását a magunk részéről is mulasztásnak tartanók, hogyha ez minden gyülekezetben meg nem történnék, azért ha a püspöki rendeletek itt-ott tisztán a bürok­ratikus formák betartásának az elrendelésére szorít­koztak is — hisszük, hogy lelkészeink ezt rendelet nélkül a maguk belátásából mindenütt megfogják cselekedni; külön istentiszteletet tartanak, elbúcsúznak a harangoktól, mondanak egy imát a hadbavonultakért, fegyvereink győzelméért' s istentisztelet közben utoljára egyszerre meghúzatják az összes harangokat. Azután vigyék őket Isten szent nevében, hogy küzdjenek ők is a — békességért! Gyászrovat, Koncsek János ny. sajórédei lelkész 83 éves korában meghalt. Január 1-én vonult nyuga­lomba. Legyen emléke áldott. Lelkészválasztás. Az Izsákjaival ev. egyház egy­hangúlag Hönsch Ede kakaslomnici s. lelkészt választotta meg. Beiktatása április 2-án már meg is történt. — Mohr Gyula kakaslomnici lelkész tábori lekészi állásá­tól felmentetvén, április 9-én lesz beiktatva hivatalába. — tíolko Mihály egyhangúlag meghívott új stíázsai lelkész virágvasárnapján foglalja el állását. -— Rókusra Scherlacher Sándor iglói s. lelkész megy a lelkészi teen­dőket ellátni. 235

Next

/
Thumbnails
Contents