Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-02-20 / 8. szám
8. szám. Oh és legyen ez az ima szent vonzó erővé, mely az egymástól messzeálló, a féltékenység és gyülöletásta szakadék által elválasztott lelkeket közelebb vonja egymáshoz s így Te Hozzád .. . Szólalj meg, örök Isten, azoknak szivében, kiknek hatalmat adtál. Titkon imádkozva keresnek Téged, hisz a korona nehéz s alatta a fájdalom tövis koszorúja sebzi fejüket . . . Hallgasd meg őket s e nagy leckével megfenyített, e nagy sebekkel megoktatott világot — ezt a mi bús, véres földünket — gördítsd bele a Béke áldott, napsugaras, sebet-könnyet gyógyító, száritó napsugaras vonzás körébe . . . E háború vége nem lehet más, mint a Te dicsőséged. Nincs itt más hatalom, más akarat, mely cselekszik, csak a Te akaratod. Ez a mi szent bizalmunk. E hit a mi erős várunk. Oh csak ezt a népet, a mi népünket, ezt békéjéért küzdő, kezedbe fogózó népet és kezedben büntető pallossá vált kardjával ítéletedet kiszabó magyar népet oltalmazd meg, tartsd meg a nagy világingás- ban, emeld fel a dicsőség magaslatára s adj neki borús múltjáért, véres jelenéért békés áldott jövendőt! Atyánk! Légy velünk ! Hallgass meg minket! Uram ! Maradj velünk ! Isten! Áldd meg a magyart. Amen. Egy diagnózis. A „Belmisszió“ csendes szemlélődései között némi feltűnést kelt és a legnagyobb figyelmet érdemli meg Mayer Endre eperjesi theol. dékánnak egy cikke, mely a belmissziónak a theologiai akadémiákon való tanításáról szól s melyből szemelvényül legyen szabad a következő részt közölnünk: „A legtöbb ember odamegy működni, ahol népszerűséget, olcsó sikert arajhat: a közigazgatás beszédes s hősieskedő porondján, a csendes, szer etetni unkát végzők, mint mindig szokott lenni, ismeretlenek maradnak. De ha az e téren munkálkodók elismerésben fognak részesülni s vezetőállásokat fognak teremteni részükre, megindul a belmisszió munkája külső terjedelemben is. Nagy haja egyházunknak, hogy mindent a hivatalos egyház utján s nem az önkéntes egyházias társulás utján akarunk csinálni. Ha egy-egy egyházias szellemű, de az egyháztól független egyesület vjn alakulóban, rögtön felébred a gyanú, hogy egyházellenes céljai vannak. Mindennemű egyesületeink élére püspökeinket s felügyelőinket akarjuk s kell állítanunk, mert előre látjuk, hogy nélkülök a legszebb célok sem valósulhatnak meg, pedig jól tudjuk, hogy egyébb elfoglaltságuk miatt képtelenek arra, hogy itt is megfelelő eredménnyel működjenek. Mintha a cégért keresnek s nem a hozzáértő szorgalmas munkást. A A közönségünk is így van szoktatva, csak nagynevű 117 befolyásos emberek vezetésében bízik, kiskorúsági betegség ez, amelyből ki kellene gyógyulnunk. Találkozunk vele egyházi közigazgatásunk minden fórumán. Egyes kiváló embereink agyon vannak nyomva a legkülönbözőbb bizottsági tagsággal s elnökséggel, mig mások mellőztetnek, akikben megvolna a tehetség, az akarat s az idő, hogy áldásosán munkálkodjanak, ambiciójuknak megfelelően. így esik meg, hogy új esperesválasztásnál sokszor nem tudják, kit válasszanak, mert nem nevelnek maguknak új embert. Midőn a fiatal theologus az iskolát elhagyja, csakhamar látja, hogy az életben nem az iskolában tanult ismeretek határoznak, hanem egészen más érdekek. A kitűnően végzett theologusok csakhamar lemaradnak a versenytéren, győznek az olyanok, akik ügyeskedésekkel meg tudják nyerni a községek és a befolyásos emberek jóindulatát. Szép termet, jó hang, többet ér nagy s alapos tudománynál és ha még hozzájő az áldásos protekció, akkor az illető még sajnálja is azt az időt, melyet a theol. főiskolán töltött. S mintha igazat adna neki a közönség! Hát ha reformálni kell valamit, akkor a reformálást itt kell kezdenünk. Meg kell szüntetnünk ezt a végzetes rendszert s a munkamegosztás elvét követve, mindenkit oda kell állítani ahova a tehetsége utalja s mindenkit meg kell becsülni azért a munkáért, melyet végez az egyház javáért A beteg csak azt érzi, hogy valahol fáj ... a .közérzete rósz, a hangulata nyomott. Az orvos azonban kitapogatja a nyavalya fészkét is . . . Nekem az a benyomásom, hogy Mayer dékán úr jó diagnózist csinált. K. M. KÖNYÖRGÉS HARC HAJNALÁN. Nem kérem, Uram, hogy ream tekins, És lássad : nincs még a föld kerekén, Ki haragodhoz közelebb jutott, Mert Jóbnál jobban megszenvedtem én. /Aláztál engem barmok vályújáig 5 hajcsárt rendeltél úrnak én fölém. S mikor lelkemben szent rózsáid nyíltak, Senyvedni hagytál bodzafák tövén. És mégse kérem, hogy énrám tekints 5 megsokald szörnyű vezetésemet. Csak őt tekintsd, a gyöngét, szomorút, ftki nem vétett soha ellened. Uram, szépséget te adtál neki 5 te adtad nékem a zengő igét. Ma engem elnyel itt a vérözön, Szépségét, Uram, ki zengheti még ? 118
