Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1915-02-13 / 7. szám

7. szám. nek is hűséges és áldott vigasztalójuk lehet vesztese­gek és csapások idején . . . Ilyen és hasonló könyvekből, ezen az úton kell megbirkóznunk a szenvedés és a halál mind gyakoribb valóságával is, hogyha azt akarjuk, hogy vigasztaló tisztünknek minél jobban eleget tudjunk tenni. Nem a könyv teszi, hanem a kérdéssel való alapos foglalkozás. A könyv csak impulzust ad és segít. . . Végül még egy agendára hívom fel lelkésztár­saim figyelmét, mit a Luther-társaságtól hiába vártunk. A Belmisszió novemberi és decemberi száma ugyan tele van háborús alkalmakra való imádságokkal, azon­ban ez nem az, amire nekünk tulajdonképen szüksé­günk van. Ez az agenda az Arper-Zillessen-ié\e „Agende für Kriegszeiten“, amit kiegészit a „Festagende für Kriegszeiten“ (Vandenhoeck u. Ruprecht kiadása Göt­tingen.) Ez az, amire nekünk szükségünk van! Ez az, amiről októberben ezt írtam: „Nemcsak a hadba- vonultakért, fegyvereink győzelméért, a békességért kell ma imádkoznunk, nemcsak katonákat kell gyón­tatnunk vagy temetnünk, hanem minden egyéb teendőnk alkalmával is, keresztelésnél, esküvőnél, temetésnél, ünnepeinken is kifejezést keli adnunk beszédünkben, imádságunkban annak a különleges helyzetnek, amiben élünk: azoknak az érzéseknek; az aggodalomnak, a szerető gondoskodásnak, az Istenbe vetett bizodalom- nak, amikkel most mindig csordultig van a szivünk.“ Ez az agenda megfelel ennek a követelménynek s sok egyéb tekintetben is jó t nácsadó, azért aki hasznát veheti, szerezze meg magának. Ilyen eszközökkel felszerelve sokkal könnyebben s talán jobban is megy a nehéz munka. Sz. L. KÜLÖNFÉLE. KOCH AURÉL f Milyen észrevétlen, mennyire pillanat müve egy infekció. — s milyen heves és tartós ezzel szemben a fájdalom, mely az élők szivét mint gyász mérgezi!... Alig látható piciny a hely, amelyen keresztül a méreg a testbe lopódzik, hogy elvégezze ott romboló mun­káját, — a halálhír riadt madarai pedig mintha egy hirtelen támadt, széles kapun röppennének ki, oly sebesen s oly egyszerre viszik a szomorúságot szerte- széjel: a strázsai gyülekezet hü lelkésze nincs többé! Pedig mi oly erősen biztunk benne, hogy ez a munkás kar még soká-soká el nem hanyatlik, hogy aki hü volt a kévésén, — az Urnák ezen kicsiny szőlős­kertjében. több, nagyobb fog még arra bízatni ezután. Hittük szilárdan még akkor mikor testét egy megfej­teden, ismeretlen kór támadta meg, — hogy ennek a jellemnek, becsvágynak, és tehetségnek földi koszorúja még díszesebbé fonódik mielőtt a nyílt becsületes 107 homlokot az égi korona illetné... s ime, most ott állunk lélekben a fájdalom tövétől hasogatott ifjú öz­vegyének, három bájos kis árvájának, egyetlen kiváló fiukat sirató szüleinek, egy pótolhatatlanul odaadó lelkipásztornak elvesztését fájlaló egyházközség tag­jainak. rokonai és tisztelőinek hosszú, gyászoló sorai között és megrendültén, megalázóban kiáltunk f i ve­lük a „mélységből“, a hová a bánat és félelem vetett, hogy vajha elmúlt volna tőlünk, Bmindnyájunktól „e keserű pohár“ és próbáljuk magunkat vigasztalni ama krisztusi antitézissel, azzal a „mindazonáltal“-lal, mely inkább óhajtja az atya akaratának semmint a miénk­nek teljesülését. Az elhunyt csak 42 éves volt még. Alapitója és szerkesztője egy igen szép jövővel kecsegtető lapnak az „Ev. Glaubensbote“-nak. Úgyszólván örökös elfoglaltsága mellett sohasem riadt vissza semmi újabb munkától, ha az nemes célt szolgált s ha az tőle csak újabb fáradságot kívánt.— Mert ez utóbbit nem ismerte! . . . Alig van kartársa a vidéken, aki igénybe ne vette volna kész segítségét. Mindenütt ismerték agilis, lelkes alakját, képzettségét és szerénységét. Szivünk melegét emlékezetesen jel­lemzi az az önzetlen buzgólkodás, melyet a pár évvel leégett Strázsa üszkös romjai között őt hevítvén, er­kölcsi és anyagi áldások egész sorát fakasztotta a bal­sorstól sújtottak között. . . A gyászszertartás február 7-én d. u. 2 órakor volt a strázsai evang. templomban megtartva, földi maradványait pedig február 8-án d. u. 3 órakor Kés­márkon, szüleinek és most már családjának is a lak­helyén helyezték örök nyugalomra. I. Moz. 48'i jut eszünkbe. Mi is részvéttel temetjük és kérjük ezt: Legyen az Isten ott is veletek ti fájó szivű övéi. K. A budapesti evang. egyház február 5-én tar­tott közgyűlése alkalmából a megüresedett egyház­tanácsosi helyekre Kostyál Zsigmond, Krompecher Szilárd és Sass János egyháztagokat választotta meg. Gyászrovat. A selmeczbányai evan. lyceum fiatal tanára, Fucskó Mihály dr. a szerb harctéren hősi halált halt. — Markó István járásbiró, a sajóarnóti evang. egyház főfelügyelője és a szikszói ref. egyház presbitere Szikszón 47 éves korában meghalt. Nyugdíj. Nemes Béla Sámuel dr. szarvasi ev. főgymn. tanár özvegye szül. Szolcsányi Szeréna Mária részére évi 1800 kor. nyugdíjat, három kiskorú árvája részére pedig egyenként évi 360 kor. nevelési járulé­kot engedélyezett a vallás és közoktatásügyi miniszter az orsz. tanári nyugdijintézetből. „Katona Otthon“ Nyíregyházán. A nyíregyházi ág. hitv. ev. egyházközség vezetősége Geduly Henrik püspök kezdeményezésére és az ő elnöklete alatt a folyó hó 4-én értekezletet tartott egy Nyíregyházán létesítendő „Katona Otthon“ létesítése tárgyában, 108

Next

/
Thumbnails
Contents