Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-01-30 / 5. szám
5. szám. E pillanatban nincs módunk utánna járni a dolognak, kinek van igaza, az érdektelen haditudósítónak-e, vagy a katholikus tábori püspöknek, hanem leszögezzük az utóbbinak szavait szószerinti — „A szükséges esetekben történő hullaégetése, főleg, ha annak elmulasztása még a fertőzés veszedelmével is jár, mint kivételes intézkedést, senki sem kifogásolhatja.“ Ezek a sorok bizonyító erejük mellett még többet is mondanak, mint amit akarnak. És ez a lényeges: a halotthamvasztás ellen elvi kifogás nem -emelhető, még a r. kath. egyház püspöke szerint sem. Kolerás és fertőző betegeink pedig nemcsak északon vannak, hanem délen is. A fővárosi lapok szerint a belügyminiszter ép a napokban utazott le személyesen, hogy az óvóintézkedések megtételét ellenőrizze. Ha igy áll a dolog télen, mi lesz majd tavasz- szál és a nyáron? Azért ha egyenlőre másként nem lehetséges, a tábori krematóriumok felállítását a társadalomnak kell sürgetnie az egészséges embermilliók érdekében. Különben az egyes külföldi városok a civil- krematoriumok felállítását is mindjobban sürgetik. Hamburgban a krematóriumot államosították, Reichenberg, Máhrisch-Ostrau és Prága komolyan fogott hozzá, hogy a kérdés dűlőre vigye. Csupán Magyar- ország közömbös még, noha megcsendült már a figyelmeztető szó: videant consules: A háború minden téren sajátos kötelességeket ró reánk, melyeket nem teljesíteni: bűn. Az egyik legfontosabb kötelesség pedig a közegészségügy terén a jelenre és főkép a jövőie való tekintettel: krematóriumok felállítása. Aki szivvel-lélekkel protestánsnak hiszi, tartja és vallja magát: az csak hive lehet az eszmének. S. n. SZEMLE. „Állam és egyház“. E cim alatt értekezik az ismert nevű német egyházjogász Curtius Fr. a „Christliche Welt“ mult évfolyam 53. számában. Ősrégi problémánk: az állam és egyház viszonyainak kérdése a világháború okából egy nagy lépéssel előbbre haladt. Elvi, szinte radikális megoldás t éljük át napjainkban, már. t. i. a nemzetközi jog által alkotott „keresztyén állameszme“ s a „kér államközösség“ teljes rombadőlését. Tudvalevőleg Luther a pápában és a törökben látta a keresztyénség „ősi gonosz ellenségét.“ Mindkettő trónjáról akarja letaszítani a Krisztust. Az egyik, mert látható helyettese akar lenni s a másik a Irinitás tagadása miatt a pedagógus Sturm Jakab a strassburgi reformátorokra azért a törekvésükért,’ hogy „a törökkel szövetkezett“ I. Ferencz francia királlyal keresték a békés megértés politikáját. Ma 73 meg Németország szövetkezett a törökkel és szívesen látja az egész Izlám szent háborús felkészülődését is a keresztyén Európa ellen. (Ebben is Anglia járt elől a krimi háborúban és ma Japánnal!) Pedig a balkánháborúban borzalmai dacára szívesen láttuk volna az Izlam visszaszorítását s a sztambuli Zsófiamecsetnek kér. templommá való átalakulását. Most a történelem végkép szakított ezzel az eszmekörrel, mert szövetségessé tette Németország összes protestáns és kath. lakosait a törökkel s az egész pánizlám mozgalommal. Ezzel végkép el van ejtve az állam és az egyház vallásilag értékes összeköttetésének a gondolata. A pro- testantismusnak a pápás hatalomvágygyal évszázadokon át folytatott éles küzdelmeiben gyakran feledtük utóbbinak azt a nagy érdemét, hogy megszabadította az európai emberiséget a szellemi szolgaság legborzalmasabb alakjától: a muszka czaropapizmustól. Saját szemünkkel láthatjuk annak rettenetes bálványát a mai Oroszországban. Ha valamikor Róma és Byzancz között kellene választanunk, nehéz szívvel bár Rómához csatlakoznánk. De ez az állapot csak a középkori kiskorú népeknél volt lehetséges s igy a múlté. Ma, miután a byzantinizmus halálos ágyán van, teljes fényében tűnik fel előttünk az evangéliumnak az a politikai alapelve: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré s az istennek, ami az istené. Ez az ige a politikának teljes elválasztását jelenti a vallástól, mely vallásos lelkiismeretünk cselekvési szabadságát biztosítja és felszabadítja a hitet s az isfenországa szeretetmunkáját a világ- birodalmak gondjaitól. így hát ma törökgyözelmeknek is örülnünk lehet. Az izlani és az egyház elvi elválasztása nagy gondolatának, mely szemünk előtt valósul, más tekintetben is nagy befolyása lészen népünk és egyházunk benső életfejlödésére. Mert hát felszabadulnak vallásos erőink a politikai nézetek akadályaitól s lehetségessé válik majd — a jövendő haladás és fejlődés nélkülözhetetlen életfeltételeként — a protestánsok és a katholikusok nemzeti egybeolvadása. Sz. M.--------- —-- — — • — m **■»■■■ ■ — K ÜLÖNFÉLE. Gyászrovat. Dr.. Szeberényi János Mihály nyug. katonai superintendens és egyetemi tanár 90 éves korában Wienben január 19-én meghalt. Lelkészi pályáját szülővárosában Selmeczbányán kezdte. 1860-ban katonai lelkész, 1863-ban a wieni theol fakultáson tanár lett. — Árvanagyfalvi Farbaky István dr. igaz- ságügyminiszteri osztálytanácsos, január 22-én 48 éves korában meghalt. Holttestét Budapestről Selmeczbá- nyára szállították s ott helyezték január 26-án örök nyugalomra. Az elhunytban Farbaky István a honti egyházmegye másodfelügyelője, egyetlen fiát gyászolja. 74
