Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1915-10-30 / 43. szám

43. szám. Ami a segélyezési korhatár kiterjesztését illeti, ennek 24 éVes korig leendő kitolását, ha más nem, már az is indokolja, hogy a zsinati pénzügyi bizott­ság is ily álláspontra helyezkedett. Hisz ha középis­kola végeztével főiskolákra kerül a lelkészfiu, akkor kellene igazán a lelkészapa anyagi segélyezésére sietni, nem amikor középiskolában tanul a lelkészgyermek, amely aránylag kevesebb költséget igényel. Jól cse­lekszik tehát a bizottság, ha a korhatárkitolást a zsi­nati bizottság javaslata alapján a novemberi egyetemes gyűlésnek ajánlani fogja. Még egy körülményre vagyok bátor a bizottság szives figyelmét felhívni. Azok a múlt évben segélye­zett 17. 18. 19 éves lelkészfiuk jórészt katonai szol­gálatban vannak a háború miatt s még többe kerül­nek szüleiknek, mint a gimnáziumok meleg tantermei­ben gránáttól, srapnelltól mentes lelkészgyermekek !. . Hazafias kötelességet is teljesít amelyen tisztelt bizott­ság, midőn ilyenek számára is kiutalja a nevelési pót­lék cimén szokásos összeget ! Egy esperes. Halálozások. Wallandt Károly a csikostöttösi anyaegyház és a hozzátartozó filiák Ág, Gerényes, Tarros, Tékes, Szabadi, valamint az újabban anyásult kaposszekcsői gyülekezetek 33 éven volt buzgó lel­késze f. hó 16-án, nyugalomba vonulásának 4. évében Dombovárott elhunyt. — Dérer Mihály főbánya-főta- nácsos, az állami vasgyárak központi igazgatóságának a főfelügyelője e hó 22-én 68 éves korában Buda­pesten meghalt. Lelkészválasztás. A somogyi ev. egyházme­gyébe tartozó hrasztováci gyülekezet egyhangú válasz­tással megválasztotta lelkészéül Kettenbach Jakab gyü­lekezeti adminislrátort. Lelkészjelölés. A pusztaszentlászlói gyülekezet egyhangúlag lelkészéül jelölte ifj. Kovács Mihály hely­beli scgédlelkészt. Papavatás. Schotlz Gusztáv bányakerületi püs­pök mint a dunáninneni püspök helyettese a pozsonyi akadémia két jeles növendékét, Gáncs Aladárt és Turóczy Zoltánt október 22-én a budai templomban felavatta. Gáncs Aladár Székesfehérvárott betegeskedő édes atyja mellett fog működni, Turóczy Zoltán pedig a komáromi egyháztól nyert segédlelkészi hiványt. A bensőséges, szép ünnepségen a lelkészvizsgáló bi­zottság tagjain kívül a felavatottak hozzátartozói, köz­tük Turóczy Pál hegyaljai főesperes, vettek részt. A jeles képzettségű fiatal testvérek munkáját az Ur áldó kegyelme tegye sikeressé. Új tábori lelkész. Jeszenszky János báti (Hont m.) lelkészt a hadvezetőség Gyulára hívta be tábori lelkészi teendők végzésére. 683 Harangokat a hadseregnek! Külön tanulmány tárgyává kellene tenni azt kérdést, hogyan lehet haza­fias kötelességből érdemet csinálni, különösen az új­ságok okos kezelésével. A napilapokban mostanában lépten-nyomon találkozunk harangfelajánlási hirekkel és interjúkkal, melyek e fontos kérdés körül forognak. Mi evangélikusok törődünk a legkevesebbet a sajtóval és ezeregynehányszáz koronával dotált sajtóirodánk bokros tétlenségének köszönhetjük, hogy velünk a macska sem törődik. Rólunk senki sem tudja, hogy nálunk is minden egyházkerületnek minden egyházá­ban összeírták a harangokat s mindnyájan készek va­gyunk arra, hogy harangjainkat ágyuknak adjuk oda, ha azt a haza kívánja tőlünk. Ha mások ezt hazafias érdemként közhírré teszik, akkor a mi sajtószolgála­tunknak is illenék megmozdulnia s hírül adnia, hogy amit mások tesznek, azt hazafias készséggel teszi a mi evang. egyházunk is. Általában nagyobb stilű és objektivebb sajtótudósitói tevékenységet és majd annak idején némi beszámolót kívánunk a sajtóirodától, mely a mi viszonyaink közt tekintélyes összegű dotációt vág zsebre. Nem tudjuk ugyan, ki felel érte, de az utóbbi időben megtörtént, hogy egy egyházi hírben még egy meghívót aláírók nevei is külön mondatban ki voltak emelve. Az ilyen kapaszkodások ellensúlyo­zására üdvös volna ha épen a sajtóiroda gondoskod­nék arról, hogy a lapokban komolyabb egyházi hirek is megjelenjenek. A magunk részéről igen fontosnak tartjuk, hogy egyházunk és fontosabb eseményeiről a nem egyházi közvélemény is állandóan tájékoztatva legyen, Mivel e tekintetben igen sok a kívánni való, az illetékesek gondoskodjanak arról, hogy a helyzet javuljon. Hősi halál. Ifj. Haviár Dani tb. szolgabiró Ha­viár Dani egyh. megyei felügyelő fia áprilisban 25 éves korában Galíciában elesett s Szarvason e hó 24-én temették el nagy részvét mellett. Az egyetemes gyámintézet 1913. évi műkö­déséről beszámoló jegyzőkönyv megjelent. A jegyző­könyv új táblázatos formában áttekinthetően csoporto­sítva közli a gyámintézeti működés számszerű adatait. 63356‘39 kor. volt az az összeg, amit a különböző rendű és rangú gyámintézetek szegény egyházak segíté­sére 1913-ban összehoztak. Ezeket a jegyzőkönyveket érdemes tanulmányozni. Világosan kitűnik ugyanis belő­lük, hogy aránylag szégyenletesen csekély összegű egy­házi adományok mellett is végeredményben minő áldá­sos segítség egy jó, a filléreket is pontosan össze­gyűjtő és céltudatosan felhasználó szervezet. Több életet több lelket vigyünk be a gyámintézetbe, hogy mindig több áldást sugározzák maga körül! A Magyarhoni Evang. Lelkészek Egyesülete a f. é. egyetemes közgyűlés alkalmával nov. 9-én d. u. 3 órakor választmányi, nov. 10-én pedig d. u. 3 órá­684

Next

/
Thumbnails
Contents