Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1915-10-30 / 43. szám

43. szám. tárjegyzéket“, amelyben természetesen egy csomó fele­kezeti tendenciájú munkát szokás szerint felvett. Azt felesleges említeni, hogy ezek a felekezeti munkák a katholikus egyház céljainak a szolgálatában állók. Szerepelnek köztük a Szent István társulat kiadványai szép számmal, Vaszary Kolos müvei, a „Nagyasszo­nyunk“ és „Zászlónk“ cimü katholikus ifjúsági lapok. Ezzel a könyvjegyzékkel szemben szükségesnek találta az egyetemes tanügyi bizottság a protestálást még pedig abban a formában, hogy a hivatalos megbízás­ból összeállított könyvtárjegyzék kritikája után a pro­testáns vallásos szellem ápolására alkalmas müvek jegyzékét is összeálüttatta Bereczky Sándor budapesti vallástanárral. A hivatalos könyvtárjegyzék kritikáját örömmel üdvözöljük, mert kritika tekintetében nálunk sokkal kevesebb történik, mint amennyire szükség és alkalom volna. Jól esik látnunk, hogy előkelő önmegtartózta­tással hogyan tiltakozik egyházunk a katholikus kovász ellen, amely még az ifjúsági könyvtárjegyzéket is átha­totta, holott egy ilyen országban, mint a miénk, már régóta meggyökerezett és minden hivatali állásban levő férjiú cselekvéseit irányuló elvnek kellene lennie a „Suum cuique“-nek. Amig vagyunk és élünk, addig legalább ahhoz, hogy a magunk körében gyermekeink szivében oltártüzeket gyújtsunk s bennük a protestáns felvilágosodottság és vallásos önállóság érzéseit ápol- gassuk és szilárdítjuk — jogunk van. Nincs kifogá­sunk az ellen, hogy ezt minden felekezet megtegye, csak azt igényeljük, hogy ez a jogunk még a hivata­los megbizásból összeállított ifjúsági könyvtárjegyzék­ben is kifejezést nyerjen. Ha dr Szemák István, a könyvjegyzék készítője katholikus munkákat üdvösek­nek tart a középiskolai ifjúság nevelése és jellemkép­zése céljából, akkor tartsa ugyanilyeneknek a protes­táns irodalom kiváló és megfelelő termékeit is. Hiva­talos megbizásból mérjen egyenlő mértékkel — ha különben egyénileg talán a kath. egyház „extra eccle- siam(scil. rom.catholicam)nulh salus“ állás pontján áll is. Nagyon jól tette a tanügyi bizottság, hogy erre nyomatékosan rámutatott. Azonban ez nem elég. Jól fogják tenni azok, akik egyházunk kifelé való képvi­selésére hivatottak, ha a maguk részéről szintén a vallás és közoktatásügyi minisztérium tudomására hozzák jogos álláspontunkat. Kár volna, hogyha ez a tiltakozás egy vékonyka füzet olvasatlanul maradó lap­jain volna csak meg. Ezzel a tiltakozás dolgát a magunk részéről elin­tézésnek tekintjük. Ránk nézve ennek a kérdésnek a pozitív része sokkal fontosabb. A hivatalos megbízás­ból készült ifjúsági könyvtárjegyzékkel szemben az a kérdés: vannak-e olyan könyveink, melyek középis­kolai tanulók protestáns szempontból való befolyáso­lására különösképen alkalmasak s ha vannak, melyek azok ? I.. Bereczky Sándor erre a kérdésre is megfelel. A legegyszerűbb módon. Nem okoskodik, hanem lenyo­mat egy csomó könyveimet. A Szent István társulat kiadványai mellé odahelyezi a Luther-társaság, a Ma­gyar Prot. írod. Társaság és a protestáns kiadók könyveit s azokat ajánlja. Ez az eljárás teljesen helyes, mert a Szent István társulat kiadványaival a mi egy­házi irodalmi vállalatainkban megjelent müvek teljesen egy értékűek. Azonban fel kell vetnünk azt a kérdést: úgy ezek, mint azok [megfelelnek-e annak a célnak, amelyre használják őket? Azok, akik az evang. egyházi irodalmat csinálják, szervezik és irányítják, ne vegyék zokon, hogy e tekin­tetben némi kételyeim vannak. Ha nem megyünk is bele részletekbe, annyi első tekintetre nyilvánvaló, hegy ezek a társaságok kiadványaik zömét felnőttek számára készíttették. A felnőttek közt sem az átlag intelligens embert vették figyelembe, hanem nagyobbára a nép számára produkáltak. A magam részéről nagyon két­lem, hogy a mi középiskolai tanulóinknak a legjobb és a legkedvesebb olvasmányaik ilyen népiratkák vol­nának s hogy ilyen népiratkákkal és a legközönsége­sebb német és angol apologetikus munkák fordításá­val, valamint nehány nehezen megirt, érdektelen — bár tudományos szempontból bizonyára értékes — egyháztörténeti monográfiává! tudjuk középiskolai ifjúságunk karakterét befolyásolni. Azt még meg tudom érteni, hogy ezeket a népies munkákat bevették a népiskolai könyvtártípusokba, de hogy ezek minden fokon örökké szerepeljenek: az egy kicsit sok volna a jóból. Azért kérjük irodalmi társaságainkat, hogy figyelmüket a középiskolai ifjúság részére inkább alkal­mas könyvek produkálására is terjessze ki, hogy min­dig jobb könyvekkel tudjuk ezt a jegyzéket kiegé­szíteni. Egy pár éve beható tanulmány tárgyává tettem ezt az egyházi és vallásos irodalmat. Megfigyeléseim közlésére még 'nem volt alkalmam. Annyit azonban röviden mondhatok, s ezt adandó alkalommal példá­kon be is bizonyítom, hogy ez az irodalom roppant szegényes, örökké visszatérő motívumok körül forog, alig van benne annyi egészséges realizmus, hogy az élet vnlóságaiVJVespektálja, rendesen csinált világba van transzpon Iva s azonfelül néha hihetetlenül primi­tiven van megírva is. A magasabb igényűek számára készült apologetikus munkák majdnem kivétel nélkül alul vannak a mai tudomány és műveltség színvonalán, úgy hogy sokak számára abszolúte élvezhetetlenek. Ilyen körülmények között itt volna már az ideje annak, hogy irodalmi társaságaink összeszedjék magukat és ne makulaturapapiiost produkáljanak, hanem irodalmi értékű, a kor nívóján álló és egyúttal az olvasók lel­kére szabott dolgokat, amelyeknek benső értékük is legyen. Minél nagyobb és állandóbb a kereslet, annál 678 677

Next

/
Thumbnails
Contents