Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1915-01-23 / 4. szám

KÜLÖN LENYOMAT AZ „EVANGÉLIKUS LAE"-BÓL.

E lapoU kaphatók 5*|rnonfd';sz Lajos ev. lelkésznél Nagybörzsöny (Hontmegye)

HAZA JÖN-E . .

ok érzés vonult már át bensődben. Jó is, rossz is, lesújtó is, felemelő is, kétes is, bizonyos is. Egyik sem távozott el telkedből anélkül, hogy valahogy ne hatott volna rád. A jó hir meg- telitett örömmel, erővel, élettel, a rossz hir lehangolt, elvette kedvedet önmagádtól, munkádtól, mintha gyengébb s bizonytalanabb lettélvolna, mintha a jövővel sem foglalkoznál oly kedvvel, mint azelőtt. Most nem érdekelnek a kószahirek. Alig hatnak rád. Most csak egy hir érdekel. Ö! Kezedet szemed elé tartod s meghajolva merően nézed azt a fordulót, ahol akkor eltűnt szemed elől. Belenézel a messzeségbe, valakit vársz, valakiért remeg belsődben az a kis husdarab, aminek a neve : szív. Aggódva veted fel az örökös kérdést: hazajön-e.

Tudom, hogy mit érez a szived. Tudom, hogy valakit keress/, valakit vársz.

Borongás sejtelemmel ragadod meg sebesült pajtása kezét, ki hazajött: tud-e róla? látta-e? él-e még? hogy hagyta ott? Mint a tikkadt föld a hosszú szárazság után szívod magadba minden szavát, kitágult kebellel, dagadó izmokkal szeret néd magadhoz szorítani, ha jót mond róla, öi lő aggódással emészted magad tovább, ha azt mondja, hogy nem látta . . . lelkedben újra fölbukkan a homályos, nyirkos kérdés: haza jön-e . . . Hiszen, ha csak sebesült volna, fogságban volna, elviselném. Csak éljen. Istenem, él-e, meghalt-e? Már oly régen nem irt.

A sok érzés között majdnem legrosszabb a bizonytalan érzés. A bizonytalanság sok szenvedéssel jár. Ne légy azért bizonytalan. Kiméld meg magad a vele járó kínoktól. Hidd el, hogy megteheted. Hogyan ? Tűzz ki magad elé bizonyosat: vagy-vagy. Vedd elő

aztán az egyik vágyót. Próbáld megérteni. Meghalhat. Mint sok más. Akkor nem jön haza soha. A hazáért halt meg. Hősi halált halt. Pajtásai teszik örök nyugalomra. Meg is siratják, mintha te siratnád. Ne kívánd, hogy haza hozzák a drága tetemet, a katonának legméltóbb pihenője a csatatér. A hon, a magyar haza könnyes-hálás szemmel fordul feléd: köszönöm, te sokat adtál, a legtöbbet adtad, mert öt, forró vérét tetted le váltságul a haza Oltárára! Adjon Isten neki örök nyugodalmat! — Szoktasd magad e gondolathoz. Próbáld elgondolni, hogy mint lenne akkor, ha

nem jönne ha/.: . . Ha

az a bucsúcsók, mit akkor kaptál tőle, utolsó volna. Készülj el a legrosszabbra is imás lélekkel — a hazáért. Légy erős es járulj Istenedhez. — Aztán vedd elő másik „vagy“-ot. Ehhez nem kell hozzászoktatnod magad, hisz úgyis megszoktad. Ha hazajön ... Ne úgy legyen, mint azelőtt volt. Becsüld meg jobban, szeresd jobban, élj vele jobban. Légy hálás S'ivú, hogy hazajött. Háládat tettben mutasd meg. Ne egy pár napig, egy pár hétig, egy pár évig tartson szivedben a hála, hanem mindig. Soha el ne fogyjon. Légy részvéttel azok iránt, kik hiába várták haza övéiket... Erezd át fájdalmukat, segíts terhük hordozásában. Örülj az örülőkkel, sírj a sirókkal. Így készítsd el magad mind a két eshetőségre. Bízva, bátran, erős lélekkel nézz a jövőbe, a nehéz időket mások is átélték, átszenvedték — s fogd meg a mindenség Urának kezét, hogy vezessen célod s célja: Isten országa felé. Ne csak őt várd haza, de te is készülj haza, ahol Atyád lakik. Közeledj Istenhez, akkor Isten is közeledik majd tehozzád.

E. J.