Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-10-02 / 39. szám
39. szám. Nem jó prédikáció ez! A régi mint világboldo- gitás is még mindig többet ér. Becsületességre kell megtanítani az embereket. Több becsületességre! Az ember értékelés terén kell forradalmat csinálni. A becsületes embereknek össze kellene állania és egy kicsit több, az ügy szentségéhez és komolyságához mért prófétai kíméletlenséggel és akadályoktól vissza nem riadó energiával kellene küzdeni a közöttünk terpeszkedő, a mi karakterünket is megroppantó kalmárszellem ellen, amely előtt nem az abszolút érték a fontos, hanem a kelendőség, a pénz, a vagyon és a bármi áron kivívott siker. A mi felvilágosodott és mégis vallás-erkölcsi alapon álló világnézetünknek soha nem sejtett működési alkalom kínálkozik ezen a téren. Ha mi hivatásunk magaslatára tudnánk emelkedni, sokkal jobb prédikációt tudnánk tartani. Ha valaki meghal, nem akarnók megreformálni a nevelés eszményt azért, hogy valaki becsületesen és sok dolga alatt össze ne roppanhasson, hanem becsületes energiával azon volnánk, hogy a becsületes embereknek az érvényesülés és megélhetés kedvéért magva ne szakadjon. Meghalni úgyis meg kell halni. Legalább haljunk meg egy becsületesen és jóra való törekvésben kimerült élet után. Csakhogy mi már nem tudunk prédikálni. Keresz- tyénség mintha sajnálatos dekadenciában leledzenék. Nincs bennünk vér, temperamentum, kitartás. Úgy van ma is, ahogy Jézus mondotta: a világ fiai ma is okosabbak és életrevalóbbak mint a világosság fiai. Pedig az volna az igazi életcél s az még prédikációnak is a legjobb textus, hogy a gonoszt meg kell győzni \ Még pedig jóval. Még jobb volna azonban, hogyha prédikálással vagy anélkül, de mindenképen becsületes emberek maradhatnánk élő tiltakozásul a világ szelleme ellen. Legalább ennyire keresztyéneknek kellene maradnunk, ha már nem győzhetünk is! A bibliához való viszonyunk A szász evang. lelkészek szellemi nívójára és theológiai álláspontjára jellemző az az előadás, amit az erdélyi szász, evang. egyház kebelébe tartozó beszterczei esperesség lelkészei értekezleten Bredt János lelkész a bibliához való viszonyunkról tartott. Előadásának az előzménye az, hogy a múlt évi lelkészértekezleten Kiősz Alfréd adott elő János evangéliumának a prédikációban való fel- használásáról, kinek előadása izgatott vitát idézettelő, melynek a folyamán felmerült az a kérdés is, hogy megmondja és megmondhatja-e a lelkész a gyülekezetnek, hogy az evangélista által Jézus mondásaként köz- lött szó, nem lehet Jézus mondása vagy hagyja meg s meg kell hagynia a gyülekezetei abban a hitben, hogy az evangéliumok előadása minden tekintetben fedi a valóságot. Bredt János szóbanforgó előadásában abból az ismeretes tényből indult ki, hogy hallgatóink általában 615 a lutheránus orthodoxia által kidolgozott inspiráció-tan álláspontján állanak. Akár olvassák, akár nem olvassák a bibliát, meg vannak arról győződve, hogy a szentirás minden egyes szava Isten igéje. Az inspirációtan kifejlődésének a vázolása után az előadó rámutatott azokra az okokra, amelyek a theologiai tudományt az inspiráció-dogma feladására vezették. A biblia érdekesség és érték tekintetében a bibliai kritika és a vallástörténet kutatások hatása alatt nem veszített, hanem csak emelkedett, miről mindenki meggyőződhetik, aki az újabb bibliakutatás eredményeivel megismerkedik. Az erdélyi szász evang. egyházban tényleg a papok közül az inspiráció-dogmát tudatosan mindössze nehány lelkész vallja, mig velük ellentétben a hívek öntudatlanul és gondolkozás nélkül ragaszkodnak hozzá, mivel számukra a biblia, mint szent könyv, minden kritika fölött áll. Ebből nagy ellentét származik, amely a papot az elé a kérdés elé állítja, hogy megtagadja-e meggyőződését s alkalmazkodjék-e olyan véleményhez, amely az ő meggyőződésével homlok- egyenest ellenkezik, vagy álláspontja alku és vita tárgyát képezze s meg kelljen állapítani: nem oly nagy-e a szakadék a pap és egyháza között, hogy a pap hivatalában és a papi pályán való működésre lehetetlenné tette magát? A meggyőződés megtagadását a katholikus egyház megköveteli. Ez az egyház a modernista esküben tényleg a leghatásosabb eszközt teremtette meg arra, hogy ezt az álláspontját feltétlenül érvényre juttassa. Ugyanezen az állásponton áll a porosz (protestáns) államegyház, amely talán épen a biblia kritika és a vallástörténeti kutatás ellen alkotta a tévtanok ellen való törvényt s állította fel a Spruch-kollégiumot. A „türelem földjén“ hála Istennek, nincs sem modernista eskü, sem tévtanok ellen való törvény, mi csak egy tévtan ellen való törvényt ismerünk s ez a keblünkben lévő lelkiismeret, amely minden papnak megmondja, hogy meggyőződésével lehet-e lelkész? A mi feladatunk csak az lehet, hogy a bibliai tudományos kutatás eredményeit híveinkkel közöljük. Természetesen nem azzal a céllal, hogy ezeket kíméletlenül érvényre juttassuk, hanem a legnagyobb kímélettel és óvatossággal, hogy a felvilágosítás rombolássá ne váljék, hanem építő hatással bírjon. A fődolog az, hogy hallgatóinkat azon pozitiv meggyőződésre hozzuk, hogy az isteni kinyilatkoztatás hordozóit ne bábuknak higyjék, hanem eleven egyéniségeknek. Ebben a meggyőződésben kárpótlást találnak azért a véleményért, amit el kellett ejteniök. A prédikáció utján ezt az eredményt legfeljebb évtizedekre terjedő munkával lehet elérni. A cél gyorsabb elérésére vezető mód bibliaórák tartása, melyeknek több előnyük van: a prédikációt mentesítik oly feladattól, ami körén kívül esik, a közönséget rávezetik a biblia vallástörténeti megértésére s végül meg616
