Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-09-11 / 37. szám
37. szám. sága épen abban áll, hogy ezt nemcsak érzi, hanem ki is mondja és a konzekvenciát is levonja belőle. Cselekedetének nagyságát csak az tudná teljes egészében méltányolni, aki maga is volt már magas polcon és onnét önként hajlandó volt távozni. Különben is a mi egyházunkban igen szokatlan is a püspöki lemondás. Volt idő amikor egyszere 2—3 püspökünk is viselte a legnehezebb megbízatást pátriárkái korban, a második gyermekség el nem titkolható jeleivel s talán meg egy nagy névnek a kötelező terhével is vállán. De lemondásról még beszélni sem volt szabad előttük. A köznek is, általánosan tisztelt nevők egykori fényének is nem k s kára származott ebből. Most mindnyájan akaratlanul is úgy emlékszünk reájuk, mint magukkal tehetetlen aggastyánokra . . . Akkor volna Gyurátz püspök lépése nagy jelentőségű, ha iskolát csinálna, t. i. a fáradt vezérek nevüknek, egyéníségükr ek még nagyobb dicsőségére önként átadnák helyüket a munkabíróknak. Csakhogy ezt alig merjük reményleni is! . . . Hogy is várhatnók, hogy a püspöki székből önként eltávozik, aki munka- képtelen, amikor mindnyájan tanúi vagyunk annak, hogy kisebb megbízatáshoz is (esperesség stb.) hozzá varnak nőve egyesek. Mily nehezen sikerült még a családnak magának is lemondásra bírni egyeseket, vagy (erre is van több példa) egyáltalában nem sikerült. És még csak észre sem veszik, hogy — enyhén szólva — nem jól van ez igy, hanem telve vannak panaszkodással, hogy késő vénségükben is mennyit kell bajoskodniok stb. . . . Sajnáljuk őket, hogy az élet utjának utolsó szakaszán is így kell átmenniük !“ A közéletben a salus reípublícae a legfőbb törvény Ebből a szempontból igaza van laptársunknak. Mihelyt az egész jogos érdekei forognak szóban — félre kellene állniok azoknak, akik a munkabírásból és a vezetésre való rátermettségből kiöregedtek. Ám az öregség relatív fogalom s vannak, akik nem érzik \ kor súlyát vagy magok előtt is titkolják azt. A legegyszerűbb lenne a nagy munkát igénylő tiszteket csak bizonyos időre átruházni. A reformátusok a háborúban. A felekezeti széttagozódás vágya a nagy egyetértés eddigi szent napjaiban jobbára hallgatott és meghúzódott. Csupán zsidó honfitársaink látták rákényszerítve magukat, hogy pontosan számontartsák a zsidóság és az egyes zsidó katonák szerepét a háborúban. Nekik ugyanis félniök kell az antiszemitizmus feltámadásától, azért bölcs előrelátással gyűjtögetik az argumentumaikat, hogy annak idején megfelelhessenek arra, hol volt és mit csinált a zsidóság a háborúban. A haladó zsidóság kitűnő lapja : az „Egyenlőség“ minden héten hasábokat közöl zsidó katonák hőstetteiről. Emlékezhetünk arra, hogy 587 * atholikus klérus a hadikölcsön jegyzéssel szerzett ma- gánek érdemeket és királyi elismerést. Ebbe a sorba kívánkozik újabban a hazai református egyház is. Az egyetemes konvent ugyanis Dr Baltazár Dezső püspök indítványára kimondotta (1. a konventi jzkv. 142. pontját), hogy szükséges egy olyan mű szerkesztése és kiadása, amely a ref. egyház egészének, hivatalos tagozatainak és híveinek a világháborúban teljesített szolgálatait felölelje. Ezért megbízta a parochiális könyvtár bizottságot, hogy a felveendő anyag mérvére, a mü terjedelmére és árára vonatkozólag tegyen javaslatot. Mindjárt kimondotta, hogy a műbe mindazon ref. egyháztagoknak a neve felvétessék, akik a háborúban tényleges katonai sz »lgálatot teljesítenek, hogv továbbá a mü ára oiy mérsékelt legyen, amely mellett megszerzése a nép minél szélesebb rétegei számára lehető legyen. Az anyag beszerzésére a püspököket kérte fel a konvent, elvül kimondván, hogy semmi mozzanat nem kiednyiendő és hogy inkább feleslegesen sok, mint hiányos legyen a gyűjtés anyaga. A ref. püspökök már gyűjtögetik az adatokat. Kiváncsiak vagyunk, hogy a fe'ekezeti kinai falak égig való emelésében ki fogja ref. testvéreinket követni ? Mely egyház fogja legközelebb híveinek hadi érdemeit a maga számára tőkeként biztosítani? Mi ezeket az extraturokat sajnálatosaknak tartjuk. Az egyházaknak ma nem volna szabad ékeket verni és választófalat emelni a küzdők közé s egymás rovására dicsőíteni fiaik hősiességét vagy híveik áldozatkészségét. A most folyó háború hősi tetteinek a megörökítése nem egyházi és egyháztörténeti feladat, hanem a magyar történeté! Mi marad a történetnek, ha tendenciózus felekezeti sajtó végzi el ezt a feladatot! ? Azért maradjunk mi csak az adatgyűjtésnél. Dolgozzunk a történet kezérc. A publikálással és az öndicsérettel bízvást felhagyhatnánk. Szolgáltasson az elfogulatlan történet igazságot mindenikűnknek és hős fiainknak is! KÜLÖNFÉLE. Fejedelmi ajándék. Afelekezetiségen felül emelkedő nemes és fenkölt lelkűidnek ritka szép példáját adta a Budapesten nemrég elhunyt róm. kath. vallású Keller Terézia urhölgy, midőn végrendeletében a pesti ev. magyar egyháznak gimnáziumi célokra s az orsz. prot. árvaháznak egyenként 250—250 ezer koronát hagyományozott. A megboldogult már életében is több ezer koronával támogatta a fasori főgimnáziumot, halálával halhatatlanná tette nevét az iskola történetében, Emléke legyen áldott! De áldassék egyházunknak azaz áldozatkész és hithű hive is, aki e szép örökséget egyházunk s az árvaház számára kieszközölte. 588
