Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-09-04 / 36. szám
36. szám. „a szabadkőművesség nem kényszer, de dekórum, ami nem jár ki mindenkinek, nem járna ki például Kubinyi Gézának“. Másnap az aug. 27. számban vezércikk foglalkozott — Kubinyi személyével. Ebben újra nagy szerepet játszott az az ér, hogy a szabadkőműveskérdés bolygatása a nemzeti egység sérelme s hogy szabadkőműves nem mindenki lehet s érthető, hogy a nagy erkölcsi és szellemi cenzus alatt lévők irgalmatlan gyülöiséggei fenekednek a szabadkőművesség el'en. Egész más hangon és más modoroan foglalkozik a kérdéssel Jeszenszky Ignác nagykikindai lelkész, kinek e tárgyról szóló cikke szintén a „Világ“ aug. 26. számában jelent meg. Jeszenszky Ignác a tiszta protestáns elv alapján tiltakozik a lelkiismereti kényszer alkalmazása és azon elv ellen, hogy az evang. világnézet feleslegessé tesz minden más világnézetet. A protestáns egyház nincs abszolút világnézet birtokában, az erre való törekvés útját tehát semmiféle irányban el nem zárhatja, hogyha saját szent hagyományaival ellenkezésbe nem akar jönni. Kiemeli, hogy a szabadkőművesség nem hitetlen, csak tolerans szervezet. Végül kijelenti, hogy a magyar protestantizmus végzetes útra lép, ha a farizeizmusnak hódol be és a türelmetlenséggel jegyzi ei magát. A kérdés eldöntése egyelőre nem aktuális. Foglalkoznunk azonban keli veie, hogy szükség esetén késben álljunk. Mi, kik a szabadkőművességet kívülről, egyházunkat pedig belülről ismerjüK, úgy látjuk, mintha a szabadkőművességnek két arca volna. Magában rokonszenves intézmény. Rokonszenves a szabadelvűsébe, igazságra való törekvése, irigylésre- méltó energiával és kitartással végzett, nagy áldozatokba kerülő szeretetmunkája. Ehhez hasonlót egyik keresztyén egyház sem képes se a múltban se a jelenben felmutatni. Egyházunkhoz való viszonyában korlátoznunk kell az elismerést. Először azért mert az egyházi munkatérről elhódítja legkiválóbb embereinket. Más teret juttat nekik az érvényesülésre Aki szabadkőműves, az másutt vakol és nem dolgozik többé teljes erejével egyházának. Ezt az elidegenedést konstatálni lehet világi férfiainknál, tanárainknál, újabban a tanítóinknál is, kik kezdenek szintén szabadkőművesek lenni. Mivel az erkölcsi és szellemi cenzus miatt a kiválóbb embereink a szabadkőművesség zászlai alá sorakoznak, az egyház lassan- kint kisebb értékűek refugiuma maradna. Ennek útját állani elsőrangú egyházi feladat. De nem erőszakkal, hanem gyöngéd késztetéssel, kiváló embereink dolgoztatásával. Akinek munka kell, az idejöjjön hozzánk! Aki a felvilágosodásért akar küzdeni, az ne máshova menjen világosságot terjeszteni, van nálunk teendő és sötétség elég. Másik kifogásunk az lehetne a szabadkőműves- 567 ség ellen, hogy a szervezet keretein kívül állók megbecsülésre és a testvérre nem néző igazságszeretet náluk is csak papiroson maradt elv, de nem valóság. Választások, feltűnő érvényesülések mind több példáját szolgáltatják annak, hogy a szabadkőművesség némelyeknek jövedelmi forrás és érvénye.-űlési alkalom. Sehol az ilyen embeti dolgok nem oly viszásak, mint épen egyházi téren. Minél ismertebbek lesznek azok a szálak, melyek bizonyos egyéneket tartanak, másokat pedig lenyűgöznek, annál nagyobb 1 ?sz az averzió a szervezet iránt. Az erőszakoskodásnak nem vagyunk barátai. Csak azt kérjük, hogy kiki világoltassa a maga világát s kamatoztassa a maga talentumát egyházi téren. Van itt -tenni való épen elég. Ha pedig versenyre kerül a sor akkor legyenek ott a mi híveink is a szabadkőművesek között, hogy a Szervezeten belül meg legyen annak a lehetősége, hozy az ő evang szellemök győzedelmeskedjék egyéb áramlatok felett. Széthúzás. A sopánkodásban igazán kezdünk nagyok lenni. Egyházi lapjaink alig egy pár hónapja taglalták azt a fontos kérdést, hogy kik az evang. lelkészegyesűlet (az u. n. Mele) tehetetlenségének az okai. Az eszmecseréből épületes dolgok sültek ki. Többek közt az, hogy mindenki h'bás — azok is, akik még nincsenek benn és azok is, akik már hátat fordítottak az egyesületnek. A tagok és az egyesület vezetői azonban nem hibásak, nekik kompli rentumok járnak. Az Evangélikus Őráiló legutóbbi számából azt látjuk, hogy a lelkész egyesülethez tartozók még mindig a sopánkodásná! tartanak. Majer Pál ikladi lelkész ugyanis azt állítja egy vezércikkében, hogy a lelkészegyesület a lelkészség nagy részének abszolút részvétlensége miatt képtele! a működésre. Azt követeli tehát, hogy minden lelkész legyen a lelkészegyesület tagja Helyes. A széthúzás nem erény, hanem eredményeket, előrehaladást gátló akadnly. Azonban álljunk csak meg egy pillanatra! Nem dolgozhatna a lelkészegyesűlet anélkül, hogy minden lelkész tagja legyen ? Nincs a lelkész egyesületnek körülbelül 300 tagja s a magasabb politikából meg nem választott elnök kivételével teljes tisztikara? Hány egyesület van, amely feleannyi ember nevében végzi a maga dolgát s nem várja azt, hogy az egész érdekeltség a kötelékébe tartozzék, mintha ettől függne az akcióképessége ? Nekünk az az impressziónk, hogy ez az érvelés nem mentsége a lelkészegyesűlet tehetetlenségének. Ha tényleg akcióképtelen az egyesület, aminthogy eddig életrevalóságánák igazán nem sok jelét adta, akkor ennek nem az egyesület tagjai és nem az egyesülettől távol állók az okai. A tagok az egyesület sorsát, a vezetés jogát, a gyeplőt, a kormánypálcát — mit mond568
