Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-07-24 / 30. szám
30. szám. ezekről a bűnökről olvastál. Gondolkoztatok-e ti Mam- mom rabszolgái magasabb rendeltetésiekről? Ugye nem? Homines estis! Mostar, 1915. május 28. Szántó Róbert. Az ember származása. ix. Az ismeretlen erő hatalmának és fokozatos nyil- vánulásának, a fejlődésnek a gondolatat, az evolu- tionismus legfőbb kifejtőjénél. Darwinnál találjuk meg leginkább, aki az embert az összes létalakokon át nyomozta és igy az evolutionista elvnek tulajdonké- peni kifejtője volt. Maganak az evolutiónak a gondolata azonban igen régi. Némi halvány képét megtaláljuk a mi szent könyvünkben is. Az Ószövetség szerint a Teremtő először az élet alapjait: a földet, vizet, fényt, meleget, azután a szerves életet és ennek legalsó alapjait: a növényeket, majd a legprimitívebb szerves lényeket a mindenféle „csuszó-mászó* állatokat, azután a halakat, és a madarakat, végül az emlősöket, legutoljára pedig az embert teremtette. A görög bölcselők közül Anaxi- mandernél és Aristotelesnél jelenik meg leghatározottabban a fejlődés gondolata. Anaxfmander szerint az élő organismus összes alakjai és fokozatai a nap melege által az iszapból állottak elő. A fejlődés végén megjelent az ember. Aristoteles már nem csak a gondolkodás, hanem a természettudományi vizsgálaton nyugvó tapasztalat is vitte arra a gondolatra, hogy a szerves élet alakjaiban bizonyos egymásutáni fokozat, rend, szóval fejlődés van. A modern természettudományok hajnalán a Svéd Linné is elfogadja a szerves lények bizonyos tökéletesedési fokozatát, ezeket azonban nem egymásból fejlődőiteknek, hanem a szent írás alapján egymásután az Istentől teremtetteknek mondotta. „Tot sunt species, quot ab initio creavit infinitum ens.a „Annyi a faj, amennyit kezdettől fog.a teremtett a végtelen létező,“ volt az ő természettudományi alapelve. Ezzel szemben a bölcselők közül Kant, a természettudósok közül Okén hangsúlyozták, hogy az élőlények között bizonyos fokozati, fejlődési összefüggés van. Még a nagy német költő, Goethe is ennek a gondolatnak hódolt, anélkül, hogy az Isten teremtő hatalmát kétségbevonta volna. Büffon a rokonállatok közös eredetét és a külső létfeltételek átalakító hatását hirdette. Kortársa, Etienne Geoffroy de St. Hilaire már az egész állatországban a felsőbb létalakoknak az alsóbb létalakból való leszármazását tanította és már fajalkotó tényezőket is ismert és ezeket a táplálkozásban, a talajalakulásban és az éghajlatban találta meg. Valamennyi elődje és kortársa fölé emelkedik azonban a fejlődési elv fölismerése terén Jean Bap473 histe Lamarque. Lamarque szerint a föld összes lényeit a természet hozta létre egy őscsirából az ősnemzés segítségével. Az őscsirából végtelen idők lefolyása alatt komplikált organismusok keletkeztek és a legkülönfélébb irányokban differenciálódtak. Az így differenciált organismusok nemzedékről-nemzedékre átöröklödtek és igy állottak elő a fajok. A fajok előállásának pedig a legfőbb faktora hiányos szervek használása, elhanyagolása, miáltal az illető szervek vagy jobban kifejlődtek, hatalmasabbakká lettek, vagy elkorcsosodtak, végül pedig egészen eltűntek, az így egyfelől kifejlődött másfelől el- korcsosúlt szervek pedig átöröklődtek. Lamarque tanítása azonban nem tudott érvényre emelkedni kora nagybefolyású tudósának, Cuviernek ellenvetései miatt. Ez utóbbi szerint négy állatkör van, még pedig lefelé menő sorban: gerinczesek, puhatestűek, ízeltlábúak és sugárállatok. Ezek azonban nem hogy egymásból, legke- vésbbé pedig egy közös alsóbbrendű szervezetből fejlődtek ki, hanem a Teremtő alkotta meg úgy készen a négy állatkört, még pedig egy legutolsó, mindeneket elpusztító világkatasztrófa után. Az Isten u. i. számtalan, váratlanul jövő vizözönt, jeget, vulkanikus kitörést, földrengést bocsátott a földre, melyek alkalmával minden szárazföldi és viziállat elpusztult és így neki minden egyes katasztrófa után újabb és újabb állattypusokat kellett teremtenie. így teremtette a legutolsó négy állatkört, legvégül pedig az embert. Elméletét egyrészt a föld egyes rétegeinek látható eltolódásával és az azokban feltalálható csonUövületekkel, másrészt és kiváltképen a pólusokon jégbefagyva és épségben talált óriási emlősök holttesteivel bizonyította. Cuviernek ezt a katasztrófaelraéletét megtámadta és lerontotta az angol Lyell. Lyell szerint a föld belső erői állandóan, egyformán és lassan működnek. Hirtelen egyetemes, az egesz földre kiterjedő és minden élő lényt megsemmisítő katasztrófákról beszélni nem lehet. Az egyes földrétegek keletkezése, lerakódása, elmozdúlása vagy helyenkénti megtörése a vulkanikus hőség nyomása, vegyi rokonság hatása, ásványi oldatok és gázok benyomúlása, végül pedig az elektromosság és magnetizmus erőinek hatása következtében állott elő. Ezt az elméletet általánosságban elfogadták és uralkodává tették a geológusok. Fontossága abban van, hogy a hirtelen és egyetemes, mindeneket elsöprő katasztrófákról szóló nézetek elhárításával a lassú, egymásból folyó fejlődés elméletének útját egyengette. Az így előkészített utón lépett Louis Wallace, majd Darwin, aki korszakalkotó müveiben az evolutiót magyarázta, fejtegette, számtalan adattal bizonyította és a természettudományokban uralkodóvá tette. Huazágh Gyula. 474
