Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1915-07-24 / 30. szám

30. szám. éredkek megóvásáért folyó papiroshadjárat. A protes­táns nemzetek vallási rokonérzését más veszedelem is fenyegeti. A pártok belső küzdelmén kívül tartanunk kell attól, hogy a most folyó háború által támasztott ellentétek a protestáns egyházak között állandóakká válnak. Egyik bizonyítéka ennek az a mód, ahogyan a német protestantizmus készül a reformáció 400 éves jubileumára. A terminus elég messze van még, akko­rára a béke is megjöhet, a német protestáns egyhá­zak közös bizottsága a politikai viszonyokra való tekintettel mégis feladta azt a tervei, hogy 1917. októ­ber 3l-én az összes protestáns egyházak emlékünne­pén részt vegyen, Ehelyett külön ünnepet rendez vala­melyik Luther emlékét őrző városban s a gyűjtendő jubileumi alapítványt is kizárólag német egyházi cé­lokra fogja fordítani, amennyiben a Deutsch. Evang. Kirchenausschuss révén a németországi és a Német­ország határain kivül élő német egyházak háború­okozta sebeit akarja vele gyógyitgatni. E terv a német császár jóváhagyását is megnyerte már, igy tehát a német protestantizmus a jubileumon külön ünnepel majd. Ez a külön ünnep mintha symboluma lenne a mi szemünkben a protestáns lelki közösség végleges széthullásának! Helyesnek, jogosnak, teljesen indo­koltnak tartjuk és mégis fáj a szivünk miatta. Ha külön-külön egyházakban éltünk is, ha más volt is a nyelvünk, mások a nemzeti és politikai tö­rekvéseink, ha különböző volt is az egyéni meggyő­ződésünk és karakterünk, azért mégis testvéreknek tudtuk egymást, egy volt az Isten után való vágyódás, egy a lélek bennünk. Most ennek vége a háború miatt. Külön ünne­pelünk, külön bujunk össze, a protestanizmus egysége alkotó részeire, nemzetiségi, vagy legfeljebb politikai egységekre bomlik. Ez a szabad, egyéni fejlődés szempontjából előny lehet, a protestantizmus vallási világmissziója és pozíciója azonban keservesen meg fogja ezt az előnyt sinyleni, mert az amúgy is problematikus egység he­lyére a bellum omnium contra omnes lépne. Bár más­kép fordulna a dolog, mert ez kilátásnak a mostani háború után — felette szomorú volna! Szimonidesz Lajos. fM~w~w_Pi_rri-— *—‘rr«‘r»*»*‘ —i—i—riVnpr»—■-—r Az egyház és az ifjúsági mozgalom. — Válasz Biszkup Ferencnek.|— Végtelenül jól esik, hogy fenti cim alatt irt cik­kemre (1. az Ev. Lap 24. és 25. számát) visszhangot is hallok. Az ifjúsági mozgalom ügye nagyon meg is érdemli, hogy törődjünk vele, mert — én úgy gondo­lom — egyházunk létföltétele. A cselekvés szükséges­467 ségében teljesen egyetértünk, az egyházi szempontból való megítélésében is, bár a látszat ennek ellene mond. Én az ifjúsági mozgalomnak úgy elméletben, mint gya­korlatban csupán evangélikus egyházam szempontjából vagyok hive. Ezt észrevehetőleg ki is emeltem. Az -egyházi érdek választ el minket a prius és a posterius dolgában. Én elsőnek, alapnak, mindennek veszem az evangéliumot, az Isten igéjét. Az én ideálom, hogy ezzel neveljünk keresztyén jellemeket, akik épen ezért jó evangélikusok. Megokoltam már ezt korábbi cik­kemben, Ez megfelel az evangélikus egyházunk szel­lemének és hagyományos munkájának. A keresztyén- séget az Ige hozta létre, a reformációt, evangélikus egyházunkat ez teremtette meg, mert ebben van a lélek, az élet. Egyházunk is ezzel nevelt, hatott a múlt­ban és a jelenben. Arról van szó csak, hogy egy spe­ciálisabb körben megfelelő módon végezze ezt a mun­káját. Egy vallástanárunk mondta előttem, hogy fél az ifjúságnak Krisztusról, evangéliumról beszélni. Vallás­ról, vallástörténetről, egyháztörténelemről, meg egyház­ról, arról beszél. Tudom, hogy ezt helytelenítjük, de ez az őszinte beismerés, mely állandósítva vallástani- tásunk csődjét jelentené, mégis visszatükrözik sok ol­dalról. Lám itt az egyház igehirdetöi feladatát és ezzel való jellemképző munkáját nem teljesiti úgy, amint hivatása. Tennie kell, sói fokozott mértékben, a szemé­lyes hit és vallásos meggyőződés minden erejével, külö­nösen pedig élöpéldájával. Itt pedig az ifjúsági moz­galom területére lépünk, mert annak ez a feladata. Nagyon elismerem a történet, a történeti életképek ne­velő hatását, de nem fogom túlbecsülni; az írás, evangélium, Krisztus élete tanulmányozása, lélekbe vitele még több őserőt és keresztyéni életerőt ad. — Én el tudok képzelni és ismerek is jó evangélikus embert, akinek vallásossága csupán az evangéliumból táplálkozik. A hitvallási iratokat nem ismeri, történeti életrajzokat nem olvasott. Egyházunk alapja, egyéni életünk főforrása mégis csak az írás! Abból kell me­rítenünk. Ezzel munkálkodik és kell is munkálkodnia az egyháznak. De nagyon jó és kell, hogy legyen emellett más *is. Minden ami ennek munkáját előse­gítheti, ami a célt: evangélikus ifjúság nevelését szol­gálja. Ezért haladhatunk mi mindnyájan a cél áthatott, erős szolgálatában egy utón — bizonyos árnyalatbeli és módszerbeli különbségek dacára is. Oda kell vin­nünk és ott kell elhelyeznünk a szerzett talentumokat, lelkünk legjavát. Ha a cél áthat és annak szolgálata lelkesít bennünket, akkor meg i^ fogjuk érteni egymást. Csak az elméletben vannak athidalhatlan ellentétek! Nálunk pedig azok sincsenek. A Diákszövetségre tett megjegyzésekre is van egy­két szavam. Felekezetközi: az tény, de azért az egy­házaknak nevel. Innen kerülnek ki azok a világi fér­fiak, akik igazán egyháziak. Már ki is kerültek olya­nok, akik a szórványokban istentiszteletet tartanak, akik 468

Next

/
Thumbnails
Contents