Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1915-07-03 / 27. szám

27. szám.

azonban nemcsak hogy nem tagadja és föltételezi, hanem egyenesen megköveteli az Istennek létezését. Hasonlókép vagyunk a világ és az ember keletkezésének gondolatával. Tisztán magának az anyagi világnak megfigyelése, a természet törvényeinek vizsgálása, fölöslegessé látszik tenni egy Istenségnek teremtő ténykedést, ellenben a természeti törekvések mögött működő erők es saját lelkem ténykedése nemcsak hogy nem tagadják, de egyenesen megkövetelik egy mindeneket teremtő Istenségnek létezését. Hogy azonban a teremtésnek nagy aktusa miképpen történt, azt sem értelmem, sem érzelmem, sem eszemmel, sem erkölcsi érzületemmel megma gyarázni nem tudbm, mert a gondolkodó képességemet túllépő, „transcendens*4 cselekedet volt. Eszerint Kant is egyesíti a szellemi és az anyagi világot, de nem egy ideális vagy materialis phiiosophiai, tehát gondolkodás által megalkotott fogalomban, hanem egy élő, bár még nem ismerhető, legfőbb valóságban és a két világ eredetét és létezését is nem egy ilyen elvont elvtől, hanem egy teremtő Istentől származtatja le és teszi függővé, „akit“ tehat valóban „a bölcs lángesze föl nem ér, csak a titkon érző 1 Ike óhajtva sejt“ és akihez csak az egyetlen észszerű utón, a szigorúan erkölcsi cselekvés útján közeledhetünk. Kant bölcseletének ezt a morális részét ragadja meg egyik tanítványa és művelője, Fichte és azt magát isteni magaslatra emeli. Szerinte „ezen élő működő erkölcsi világrend maga isten.“ „Isten önmagában csak úgy létezik, mint agy ily erkölcsi világrend.“ így hangzik Fichte hitvallása. Ebből az élő és működő erkölcsi világrendből azonban renkivül nehéz a inindtnség előállását nemcsak megérteni, de elképzelni is. Azért bölcsészetének második sza-ában Isten a végtelen gondolkodás s gondolkodásának örök tartalma az universum, de ez az universum is azonos a gondolkodóval. Maga ez az „universum" pedig úgy állott elő, hogy Isten gondolata lestet öltött, megvalósult.

MuAzdgh Gyula.

SZEHLE.

A világtörténet nagy titka. A tudós, komoly és buzgó Schmidt K: roly Jenő a Belmissziéban Lőhe Vilmosról írt egy életrajzot s ebben a felvilágosodás terjedésé', amelyet „lutheri álláspontról tekintve Isten büntetésének ke 1 vennünk“ a világtörténet nagy titkai közé sorozza. Később meg egy német polemikus munkára való hivatkozással a francia forradalmat a felvilágosodás egyenes következmenyének mondva ezt a megjegyzést kockáztatja meg:

»Hogy a forradalom a felvilágosodás szülöttje. azt nem lehel eléggé élesen hangsúlyozni. Kiváltképen Rómával szemben. Mert ott még mindig Luthert es a reformációt teszik érte felelőssé. Pedig aki Luthert és a róla elnevezett igazi reformációt ismeri, az tudja, hogy a reformáció és a forradalom

425

egyenesen — ellentétek. Luther irányzata egyházi és politikai téren teljesen konzervatív. Az igazi lutheránus sohasem forradalmár, de még úgynevezett „liberális“ sem lehet, mert a konstquens liberalizmus tulajdonképen a forradalom folytatása — forradalom glaszékeztyúben.“

Jól tudjuk ugyan, hogy a felvilágosodás ócsár- lása bizonyos körökben kipusztíthatatlan és idcröl- időre kiújuló divat, amelynek egyik ember a másik után hódol, de mégis csodálkozunk azon, hogy ebben a felült t s mulatságban komoly férfiak is gyönyörűségüket találják. Német forrás ide — német forrás oda: a francia forradalomnak egyéb, sokkal aktuálisabb okai is voltak, mint a felvilágosodás. Volt ott

— hogyha nem apologetikus és Lutherről szóló müvekből merítjuk a forradalomról való ismereteinket — egy kis korrupció, nagyon sok áthimadósság, borzasztó nyomorúság, fel nem világosodott nagyvárosi csőcselék, és ezeknek a lelkében egy csomó infernális indulat, melyek mind inkább részesei voltak a borzalmak előidéz sének, mint a felvilágosodás, melynek képviselői a forradalmat nemcsak hogy nem csinálták, hanem azt meg akarták akadályozni, mihelyt a mozgalom rajtuk kívül álló faktorok következtében veszedelmessé kezdett válni. A forradalom borzalmaiért nem a felvilágosodás a felelős, azok tőle követelték a legnagyobb áldozatokat. Ezt lutheránus igazságszeretettel konstaláljuk s csodálkozunk azon, hogy a túlbuzgóság hevében ez a tévedés megeshetett.

De mit szóljunk ahhoz, hogy igazi lutheránus liberális nem lehet s a liberali?mus nem egyéb, mint forradalom glaszékeztyúben. E megállapítás előtt tisztelettel kalapot emeliit k, de helyesnek ezt nem tartjuk. Aki a liberalizmust nem csupán azért ismeri, hogy gyűlölje és I tjogosúltságát tagadja, aki számot ad magának arról, mit köszönhet a világ, a kultúra, a tudomány, az ipar és kereskedelem, a népművelés s minden ember a felvilágosodásnak, a haladásnak, aki tudja, hogy a felvilágosodás diadalra jutása nem a világtörténet nagy titka es I'ten büntetése, hanem a sötétségből világosságra feltörekvő s bizonyára isteni vezetés mellett előre haladó|emberiség nagy lépesejövendő cél - jának elérésére, — aki tudja, hogy a liberalizmus szűklát- körü, világtól való elmaradottság és zárkózottság helyett nagy perspektívára való törekvés, minden emberi tudás és haladas megbecsülése, becsületes kulturmunka és mint vallásos jelenség: őszinte, egyéni vallásosság,

— az csak mosolyog az ilyen diszkreditálásra irányuló megjegyzéseken

Az igaz ember hitből él! — ez a liberalizmus. Aki ezt vallja s a maga hitéből él, a maga hitével tapogat ebben az istentelen világban, a világmindenségben vágyó szívvel keresi Istenét, az ne lenne igazi lutheránus? Nem! Ilyesmi állhat ócska könyvekben, dohos theoriák szólhatnak róla, de a lutheránusok ? . . . Mi azt hisszük minden lutheránus élő tiltakozás ezen szűkkeblű helytelen felfogás ellen!

426